Aisling Rawle A komplexum című regénye egy nyugtalanító utazásra hív, ahol a valóságshow-k csillogása mögött a túlélés nyers szabályai uralkodnak. Egy elszigetelt, sivatagi létesítményben húsz fiatal versenyző küzd a végső győzelemért – és egymásért –, miközben minden mozdulatukat kamerák figyelik. Lily számára a Komplexum nemcsak egy játék helyszíne, hanem menedék is egy széthulló világ elől. Ahogy a tét egyre emelkedik, a luxusért és az alapvető szükségletekért folytatott versenyben elmosódik a határ vágy és kétségbeesés, intimitás és manipuláció között. Ez a regény addiktív, provokatív és fájdalmasan ismerős látlelet a modern társadalomról.
Aisling Rawle: A komplexum (részlet)
Egy
Én ébredtem fel elsőnek. Ennek önmagában nincs jelentősége, rossz alvó vagyok, és korán szoktam ébredni. Azt nem tudtam kideríteni, hány óra van, de jó darabig alhattam, mert egészen elgémberedtek a tagjaim. A szoba sötét és ablaktalan, csak az ágyam fölött láttam egy kis tetőablakot,
mégsem ülte meg a helyiséget az alvás szaga, sőt kimondottan frissnek érződött a levegő, mintha nemrég takarítottak volna. Enyhe légfrissítőillatot is érezni véltem, citromosat, esetleg fenyőillatút. Tíz ágyat láttam odabent, habár csak egy volt foglalt az enyémen kívül. A szemközti ágyon fekvő lány
éppen ébredezett. Felült, rám nézett. Gyönyörű volt, de ez természetes.
– Szia – szólaltam meg egy idő után. – Lily vagyok.
– Jacintha – felelte. – Örülök, hogy megismerhetlek.
Újszülöttnek éreztem magam, ahogy letettem a lábam a padlóra. Hallottam ropogni a csigolyáimat nyújtózkodás közben. Zúgott a légkondicionáló, de a mögötte feltorlódott
hőséget is éreztem. Amikor odanéztem, Jacintha már állt. Bugyi és ujjatlan trikó volt rajta. Lepillantottam és láttam, hogy én is valami hasonlót viselek. Kínos is lehetett volna a helyzet, de ő mosolygott.
– Megkeressük a többieket?
Feltérképeztük az egyszerre ismerős és idegen házat. A hálószoba mellett kétoldalt helyezkedtek el az öltözők: balra a fiúké, a miénk jobbra. A fiúkéban nem volt keresnivalónk, mentünk egyből a lányöltözőbe. Hatalmas volt, jóval nagyobb, mint a hálószoba. Itt tartjuk majd a dolgainkat, ha lesznek. Leginkább tárolóeszközökkel volt berendezve: beépített, fiókos és faliszekrények, meg néhány csilivili doboz,
hasonló ahhoz, mint amilyenben kislány koromban a jelmezeimet tartottam. Szürke, laminált borítású asztal húzódott a terem közepén, egy-egy paddal a két oldalán. Végig az asztalon világító tükrök és a kis képernyők. Megérintettem egyet, de fekete maradt.
A hálóval ellentétben az öltöző határozottan kupis volt: a földön ledobált ruhák, sminkfoltok mindenütt az asztalon, és női pipereszerek illata ülte meg a levegőt. Jacinthával átnéztük a fiókokat és tárolókat, és jobbára olcsó, elhordott holmikra leltünk: áttetszőre tágult fürdődresszek, foltos ruhák, viseltes pólók. Akadt néhány minőségi, egyedi tervezésű darab is, egyberuhák, egy szoknya blézerrel. Egyetlen ránc sem volt rajtuk, valószínűleg nem is hordták még őket.
A folyosó végében helyezkedett el a csempézett, makulátlanul tiszta fürdőszoba. Két vécé, piszoárok a fal mentén, meg egy túlméretes kenura hajazó, hívogatóan tágas kád. Fényes, arany rúdon lógtak a törülközők, arany kilincsgombok sorakoztak a szekrényajtókon, és a mosdótükör fölött is volt
egy ugyanolyan arany rúd. Szép sárgaréz csapokat láttunk, rengeteg szappan sorakozott az egyik polcon, és volt még ott egy művészien elrendezett vécépapírguriga-torony is. A kád melletti falon jókora absztrakt festmény. Az egyetlen műalkotás, amit a házban láttam. Tudtam, hogy drasztikus változások történtek itt az évek során; a festmény látszott az egyetlen állandó elemnek. A hálószoba és az öltözők is takarosak, de funkcionálisak voltak. A fürdőszoba ellenben luxusszintet képviselt: ott minden tökéletes volt, eltekintve attól, hogy nem volt ajtaja.
Lementünk Jacinthával, és négy vagy öt üres szobára bukkantunk, üres dobozok kallódtak bennük. Ezeket a helyiségeket nyilván raktárnak használták korábban. Volt ott két további fürdőszoba, rendben lévő, de kevésbé fényűző helyiségek.
A nappali küszöbén megtorpantunk. Az öltözőben még csak rendetlenség uralkodott, a nappali viszont valóságos romhalmaz volt. Nem láttunk kanapét, összehajtható székek feküdtek az egyik sarokban. Tükör hevert a padlón, szilánkjain a kaotikus állapotok tükröződéseivel: horpadt fal, lábatlan dohányzóasztal, törött virágváza. Majd minden tárgy össze volt törve, egyedül a falon lógó óriási képernyő maradt ép és
sértetlen. A kis képernyőkhöz hasonlóan ez a nagy is fekete volt. Nem tettünk megjegyzést a felfordulásra, de jó egy percig ácsorogtunk az ajtóban, hátha mégis életre kel a monitor.
A konyha szintén tágas és szerencsére jól felszerelt volt. Gránitpultok, a szokásos háztartási felszerelés és egy kis konyhasziget három bárszékkel. Ipari jellegű konyhának tűnt, ahol több ember tud egyszerre főzni, vagy ahol nagy mennyiségben lehet ételt készíteni. Itt is átnéztük a szekrényeket és fiókokat, és hetekre elegendő élelmiszer-mennyiséget találtunk.
A remek kialakítása és a felszereltsége ellenére meglepően nagy volt a konyhában a rumli. Tojáshéj a földön, a fal is ételfoltos, és hegyekben állt a mosogatóban a szennyes edény. Szutykos volt a padló, a pultok is ragadtak. A szemetesek túlcsordultak, és rothadó hús szaga szállt belőlük.
– Nincs fagyasztó – jegyezte meg Jacintha.
– A hűtő viszont jó nagy – feleltem. Kinyitottam az impozáns, króm dupla ajtót, és rámosolyogtam Jacinthára. Ő úgy nézett rám, mint aki még nem tudja, hányadán áll velem.
A mosogató fölötti jókora ablak majdnem teljes hosszában beterítette a falat. Látványos megoldás, ami ugyanakkor azt eredményezte, hogy duhasztó hőség volt a konyhában. Az ablakon át odaláttam az úszómedencére a távolban. A napsütésben szikrázó kék víz láttán rendeződött el bennem istenigazában, hogy hol vagyok, és mit művelek.
Kapcsolódó cikkek:
