Lily King legújabb regénye első pillantásra könnyen félrevezető lehet. A cím alapján sokan romantikus regényre számítanak, ám a Szívkirály hamar egyértelművé teszi, hogy nem klasszikus szerelmi történetről van szó. Bár a szeretet központi szerepet kap benne, a könyv valódi fókusza ennél jóval összetettebb: rétegzett, érzékeny történet az életről, az emberi kapcsolatok bonyolultságáról és azok sokféle formájáról.
A történet kezdetén egy egyetemi baráti társasággal ismerkedünk meg, akiket kisebb-nagyobb időbeli ugrásokon keresztül, nagyjából húsz éven át követünk. Már az első mondat kijelöli a regény irányát: „Tudtad, hogy írni fogok rólad egy nap egy könyvet?” – kezdi az elbeszélő. Ez mondat egyszerre intim és sokat sejtető, azonnal megadja a történet érzelmi alaphangját.
A narrátor egy fiatal egyetemista lány, aki rajong a könyvekért és a történetekért, különösen a szerelmi történetekért, de az ő története ennél jóval mélyebbre nyúlik. Az egyetemen megismerkedik két fiúval is, akikkel életük hosszú időre összefonódik.
Bár van egy döntési helyzet, amely felszínesen akár szerelmi dilemmaként is értelmezhető lenne, a regény valódi tétje nem ez. A hangsúly végig az emberi kapcsolatok alakulásán, az idő múlásán és azon van, hogy miként formál bennünket mindaz, amit átélünk.
A könyv egyik legnagyobb erőssége az elbeszélés módja. Az információk nem egyszerre tárulnak fel, hanem rétegenként, bontott idősíkokon. Az olvasónak figyelnie kell a hangsúlyokra, az elejtett félmondatokra, sőt arra is, amit a szereplők nem mondanak ki. Ez a sorok közötti olvasásra épülő történetvezetés különösen izgalmassá teszi a regényt. Ahogy haladunk előre, egyre több részlet kerül a helyére, és a korábban jelentéktelennek tűnő jelenetek új értelmet nyernek.
A Szívkirály ugyanakkor nem a hangos fordulatokra épít: nincsenek benne látványos csattanók vagy szenzációhajhász megoldások. Ehelyett pontosan és tudatosan mutatja meg, hogyan érkeznek meg az élet felismerései – lassan, tapasztalatokon keresztül, sokszor csak utólag visszatekintve.
Olvasóként ezeknél a pillanatoknál gyakran megállunk egy percre, mert érezzük, hogy a szereplők világa éppen elmozdult, valami visszafordíthatatlanul megváltozott. Az érzelmi súly nem kívülről nehezedik az elbeszélésre, hanem belülről, magukból a karakterekből fakad.
A Szívkirály központi témái között ott van a szeretet és az emberi kötődés, de a regény tudatosan kerüli ezek idealizálását. Nem ígér nagy, mindent elsöprő beteljesülést vagy látványos lezárást; ehelyett azt mutatja meg, mennyire összetett, gyakran ellentmondásos dolog szeretni valakit, évtizedeken át kapcsolódni hozzá, újra meg újra jelen lenni egymás életében.
Külön említést érdemel a cím szerepe is. Ritka az olyan regény, amelyben a cím nem pusztán hangulatkeltő elem, hanem valódi jelentéstartalommal bír, és szervesen beépül a történet szövetébe. A Szívkirály ebből a szempontból kivételesen erős, hiszen a cím nemcsak értelmezhetővé válik és vissza-visszatér az olvasás során, hanem ténylegesen formálja is a történet gondolati ívét.
A Szívkirály azoknak szól igazán, akik az elmélyült, gondolkodásra késztető regényeket keresik. Nem pörgős cselekményre vágyó olvasóknak íródott, hanem azoknak, akik egy hangulatba szeretnének belépni, lassan kibomló érzelmi ívet követni. Az a fajta könyv, amely három egymást követő estén kényelmesen elolvasható, nem felszínessége vagy rövid terjedelme, hanem magával ragadó, erős sodrása miatt. Lily King prózája mindvégig hívogató marad, a Szívkirály különösen szép könyv az életről: arról, ahogyan kapcsolódunk, hallgatunk, döntünk, és ahogyan idővel megértünk dolgokat, amelyek korábban még kimondhatatlanok voltak.
Kapcsolódó cikkek:
