„A kinyíló szó elkezd egy nagy teret kivárni magának”
Tompa Andrea 2018-ban az Omerta című regényével elnyerte a Libri irodalmi díjat, tavaly megjelent kötete pedig ismét a díjak tíz döntőse között szerepel. A Haza
Tompa Andrea 2018-ban az Omerta című regényével elnyerte a Libri irodalmi díjat, tavaly megjelent kötete pedig ismét a díjak tíz döntőse között szerepel. A Haza
A megszokottság, a kapcsolati elrendeződések, az érzelmi elfojtások merevségét alapjaiban változtatja meg egy sorsfordító autóbaleset, a négy ember szemszögéből elmesélt történet mozaikok és nagytotálok váltakozása.
Saját életünk cégvezetői mi magunk vagyunk, hiszen rajtunk múlik, merre terelgetjük döntéseinkkel az életünket. Háy János kötete az ember lényegét érintő alapproblémákat beszéli el, nem
Bevallottan és szándékoltan önéletrajzi írás Bereményi Géza könyve, a Magyar Copperfield. A sokak által várt kötet a gyermeki és ifjúkori éveket meséli el olyan évtizedek
Bűnügyi regények és thrillerek a világ minden tájáról, munkatársaink válogatásában
Nádasdy Ádám korábban már kétszer is szerepelt a Libri irodalmi díjak döntősei között: 2016-ban A vastagbőrű mimóza, 2020-ban pedig a Jól láthatóan lógok itt című
Munkatársaink segítenek, hogy ne maradjon le a legfrissebb divattrendekről!
Munkatársaink kedvenc gyerekkönyvei húsvétra, hogy tartalmasan teljen az ünnep
A KultTér legújabb részében Szabados Ágnes A pszichopátia belülről című könyvet mutatja be, ami egy nem mindennapi felfedezésről szól. Mit csinál az agykutató, neurobiológus, ha
Kisállatkönyvek munkatársaink válogatásában, mert a házi kedvenceink is megérdemlik a gondoskodást
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!