Egy regény, amiben nincs gyilkosság, mégis nyomoznak. Ahol a főszereplő nem szuperhős, hanem apa lesz. Na és ahol a bűnt nem mások kiáltják ki, hanem a főszereplő saját lelkiismerete. Breier Ádám első regénye, a Hetvenegy farkas egyszerre mélyen érzékeny, tagadhatatlanul pimasz és nagyon is mai történet – megbánásról, identitáskeresésről, és azokról a kérdésekről, amiket a legritkábban szoktunk feltenni. Mindez jó adag humorral fűszerezve.
Bűntudat egy olyan tett miatt, ami talán meg sem történt, család- és testvérkonfliktus a zsidó transzgenerációs terhek árnyékában, egy sokáig eltussolt munkahelyi szexuális zaklatási botrány, az apává válás minden kanyarját bejáró, néha röhögős, néha megrendítő utazás, na meg egy halott nagymama szelleme a konyhaasztalnál – ha egy könyvben ez mind benne van, akkor az vagy túl sok lesz, vagy meglepően mesteri. A Hetvenegy farkas szerencsére az utóbbi.
Breier Ádám első regénye egyszerre személyes és társadalmi, könnyed és komoly, ironikus és mélyen őszinte. Már az első oldalakon érezzük, hogy nem lesz ez egyszerű séta, inkább szembenézés – másokkal, leginkább pedig önmagunkkal.
A regény főhőse, Stern Gábor harmincas egyetemi oktató, akinek látszólag rendezett az élete: stabil párkapcsolat, hamarosan születő gyerek, biztos egzisztencia. Ám egy véletlenül előkerült, leáldozóban lévő fiatalságát idéző fotó egyik pillanatról a másikra felforgatja lelki világát, a szép lassan felhalmozódó feszültség pedig egyre jobban átitatja mindennapjait. „Jó ember vagyok-e?” – teszi fel magának a kérdést Gábor, és ezzel a gyakorlatilag meghív bennünket Breier regényének precízen megkomponált univerzumába. Egy múltbeli, eltemetett bűn, amit talán nem is neveznénk bűnnek, azonban a lelkiismeret nem ilyen szigorú kategóriákban gondolkodik. Az önvizsgálat vágya lassan nyomozássá alakul, ahol a vádlott és a vádló ugyanaz a személy. A kérdés mindössze annyi: vajon el lehet temetni a múltat úgy, hogy nem romboljuk le vele a jelenünket is?
Breier regénye igazi lélektani utazás: végigkalauzol minket a férfi belső világán, gyerekkori emlékeken, családi hagyományokon, párkapcsolati kérdések hadán, a zsidó identitás árnyékában kibomló ateista gondolkodáson át, egészen a hit felé tapogatózó érzékenységig.
Úgy idéz meg egy világot, ahol a bűntudat, a hűség, a vallás és a férfiasság kérdései egymásnak feszülnek, hogy közben semmit nem akar megmagyarázni. Csak finoman betekintést enged a színfalak mögé.
Ha pedig már a színfalak, nem mehetünk el szó nélkül az alkotó mellett sem. Breier Ádám filmrendező és forgatókönyvíró, akinek Lefkovicsék gyászolnak című 2024-es nagyjátékfilmje nemcsak két Magyar Mozgókép Díjat zsebelt be, de bejárta a világot Ausztráliától Uruguayig, közel száz fesztiválon fordult meg. Az író, ahogy a filmben, úgy a regényben is részben hozott anyagból dolgozik. Blanka mama újratemetése saját élményből fakad: a szerző nagymamája nem oda került, ahová hitte, a család belenyugodott, ő viszont történetet írt belőle.
A latin-amerikai utalások sem véletlenek – miután itthon nem vették fel filmiskolába, Breier Kubába ment tanulni – s talán innen is ered a regényt átható, finom latin-amerikai rezgés: egy kis mágikus realizmus, egy csipet Márquez, egy adag keserédes humor.
Végső soron a Hetvenegy farkas igazi elsőregényes meglepetés: vagány és érzelmes, vicces és súlyos – olyan könyv, amit olvasás után visszateszel ugyan a polcra, mégis sokáig észrevétlenül dolgozik benned tovább.
Kapcsolódó cikkek:
