Ha azok közé tartozol, akik utolsó pillanatban szaladnak el a plázákba ajándékot vásárolni – és még mindig nem tudod, mit vegyél a rokonoknak -, akkor ez a karácsonyi könyvlista neked szól. Tökéletes ajándéknak való regények, melyek bárkit ünnepi hangulatba hoznak.
Mörk Leonóra: Táncórák Londonban
A család nem megjavítandó romantikusának remek ajándék ez a míves, kosztümös sztori a 18. századi Londonból, ahol a főhős, Nell lába alól az élet hirtelen kihúz mindent, amit addig stabilnak hitt, és úgy próbálja újrakezdeni az életét gyakorlatilag a nulláról, hogy szobalánynak áll. De nem ám akárhol: az ünnepelt zeneszerző, Händel házában. Szobalány és munkaadója között csendes szövetség kezd kibontakozni, ám ez sem maradhat nyugvóponton, újabb leleplezett titok sodorja veszélybe az épp kialakulni látszó stabilitást. Fordulat fordulat hátán, szépség, árulás, identitáskeresés, mindehhez pedig György király Angliája a háttér.

Andrev Walden: Szemét pasik
Nehéz évet végigcsinált nőrokonainknak tökéletes ajándék ez a svéd közönségkedvenc, amelyen lehet pityeregni is, nevetni is, elmerengeni is. A főszereplő egy kisfiú, aki hétéves korában megtudja, hogy akit addig apjának hitt, az nem az apja, majd aztán az olvasó szeme láttára nő fel egy meglehetősen gyakori felállásban – apa nélkül –, ám ahogy mindezt látja, az mégsem hétköznapi, hiszen az ő értelmezése szerint az apák csak úgy jönnek s mennek az embergyerek életében, ahogy az is teljesen normális, hogy az ember újra és újra elköltözik addigi lakhelyéről, és sehol nem marad tartósan. A Szemét pasik Andrev Walden első regénye, amivel egyből szépen be is robbant a sikerlisták élére, és nem kétséges, hogy itthon is számos karácsonyfa alá bekerül majd, joggal.

Finy Petra: Kistigris
Finy Petra Ultramarin című előző kötetéről – amiért mi is odavoltunk – az a hír járja, hogy részletei népszerű alapanyagok prózamondó versenyekre, drámavizsgákra és hasonló megmérettetésekre. Nos, ha van a családi-baráti körben olyan fiatal, aki hasonló színpadi ambíciókat dédelget, azoknak itt a tökéletes karácsonyi ajándék – a Kistigris című kötet novellái ugyanis egy az egyben, különösebb szerkesztés vagy módszeres részletválasztás nélkül is alkalmasak ilyen célokra. Kompakt, rövid novellák, többnyire a szeretetnek valamilyen alulexponált nézőpontjából, szűkszavúak, és mégis, az íróra jellemző poétikus hangvétel ezekből sem hiányzik. Amellett gyönyörű kiadvány, csomagolás nélkül is látványos ajándéktárgy.

Bősze Ádám: Mozart bikiniben – Zeneszerzők viselt dolgairól
Ha a Kistigris a színházművészeti ifjak tökéletes karácsonyi ajándéka, akkor Bősze Ádám kötete a zenei karrierrel szemező ifjaké. Sőt, nem is csak ez: a szerző bármelyik kötete alkalmas arra, hogy örömet szerezzen a család komolyzenei geekjeinek, miközben az átlagember is képes általuk közelebb kerülni a témához. Bősze ugyanis a komolyzene emberarcú oldaláról mesél minden kötetében: írt a zeneművészet rémalakjairól, a legnagyobb komolyzenei alkotók hálószobatitkairól, most pedig a zeneszerzők öltözködési szokásai mentén vezet minket végig a zenetörténelmen, mindezt humorral és mély szakmaisággal. A kötethez tartozó QR-kódok segítségével meg is lehet hallgatni a kapcsolódó műveket, így a kötettel nemcsak az irodalmi, de a zenei műveltség is épül-szépül.

Kollarik Tamás, Dr. Takó Sándor: Budapest / Hollywood – Magyarok, akik beírták magukat az amerikai filmtörténetbe
És akkor álljon itt egy kötet a filmrajongó geekeknek is. A Budapest/Hollywood kötet hatvan olyan magyar alkotóról mesél, akik nélkül a hollywoodi álomgyár megközelítőleg sem lenne olyan, mint amilyennek ismerjük. Dr. Takó Sándor és Dr. Kollarik Tamás filmes szakemberek és egyetemi oktatók, akik több mint egy évtizede kutatják a magyar filmes örökséget. Ezzel a kötetükkel azok előtt hajtanak fejet, akik magyar gyökereiket megőrizve írták be nevüket a nemzetközi filmtörténelembe.

Kapcsolódó cikkek:






