Az Év Gyerekkönyve Díj 6-12 éves kategóriájában kivételesen nem öt, hanem hat könyv került a rövidlistára. A zsűri ebben a mezőnyben válogathatott a leggazdagabb anyagból, ami azért is örömteli fejlemény, mert ezek a könyvek perdöntőek lehetnek a gyerekek olvasóvá válása szempontjából.
Ez az az életkor – az önálló olvasóvá válás időszaka és különösen a felső tagozatba lépés, az ötödik osztály – amikor a korábban mesét, történeteket, verseket szerető gyerekeket „elveszítjük”. A 6-12 éves „korosztály” igényei persze csak papíron férnek meg egymással, de aki ezek között a kötetek között válogat, éppúgy talál a hat-nyolc éveseknek jól felolvasható történetet (Az Éjszaki Kert, Bingaminga), mint az ötödikeseknek az iskolai tananyaggal is jól párbeszédbe léptethető, megnevettető, de egyben elgondolkodtató olvasmányt (A bátyám öccse, A János-vitéz kód), vagy harmadikosoknak, negyedikeseknek önállóan és együtt is olvasható, nézegethető, megbeszélhető, szorongásokra választ adó mesét (Nincs itt semmi látnivaló, Lajhár, a sztár).
Az idei rövidlista néhány fontos trendet is láthatóvá tett. A gyerekkönyvekben már nem a klasszikus könyvillusztrációkkal találkozunk. A képek és szövegek dinamikus játéka építi fel az oldalakat, a képek és szövegek együtt mesélik el a történeteket, és mindkettőt olvasni kell.
Párhuzamosan, egyszerre figyelni arra, amit a képek és amit a betűk mondanak. A folyó szöveg monotóniáját megtörő képi történetmesélés támogatja és ösztönzi az önálló olvasást. Dániel András és Takács Mari szerzői köteteiben, amikor a képzőművész egyúttal író is, ez talán a legerőteljesebb, de Kiss Ottó kacagtató és egyszerre varázslatos történetét Baranyai András karikaturisztikus rajzai legalább ennyire mozgalmassá teszik. A másik fontos fejlemény, amelyet a lista láthatóvá tett, hogy ezek a gyerekkönyvek nem passzív hallgatót, vagy a történetet tudomásul vevő gyerekolvasót képzelnek el maguknak. Megszólítják, kérdezik, feladványokkal bombázzák az olvasó gyerekeket. Olykor konkrét kérdésekkel – mint például A lajhár, a sztár önismereti tesztje –, olykor a szövegbe elhelyezett matematikai feladványokkal, amelyeket ugyan a történet szereplőinek kell megoldaniuk, de olvasóként aligha álljuk meg, hogy próbát tegyünk a megfejtésükkel.
Dániel András Nincs itt semmi látnivaló! című könyvében az elalvással küzdő kisiskolás már nem fél a sötétben. Azért nem tud elaludni, mert a behunyt szemek mögött, a fantázia világában, a „fejében” is „mindig van elég látnivaló”. A fekete alapon megjelenő képek és szövegek, a szóbuborékok a képregények mozgalmas világát is felidézik. A Lajhár, a sztár fekete-fehér, ceruzahatású illusztrációi arra biztatják az olvasót, hogy színezze ki a képeket. A könyv sokszor itt is társalkotóvá lépteti elő az olvasót, aki Lona, a lajhárlány fantasztikus történetében nagyon is ismerős iskolai konfliktusokra, nehézségekre ismerhet rá. Lona ugyanis embergyerekekkel jár iskolába, és olyan szeretne lenni, mint ők, egészen addig, amíg nem derül ki, a lajhár is lehet sztár a kislányok között.
Az Éjszakai Kert, akárcsak Takács Mari Bingamingája egy sorozat első darabja. Ezek a mesék is egy fantasztikus világba hívnak meg bennünket, Az Éjszakai Kert nyomozópárosa Szenyora Csupapanasz ellopott halastava után kutat a belülről már nem is annyira rémületes kertben, míg Bingaminga, a 365 éves varázsló fiatal barátaival az elszabadult babkák keresésére indul. A babka a szép gondolat, a jó ötlet, a szívdobbanás, ami nélkül több lesz a kétely, a sötét gondolat, a kishitűség. Bingaminga filozófiája, hogy „a kalandvágy segít megismerni a világot. Bátorrá teszi a szívet, megedzi az akaratot, és ami a legfontosabb, újabb és újabb barátokat küld elénk.” Kiss Ottó prózaversének beszélője, a kisebbik testvér fátuma és kalandja is egyben, hogy a bátyja öccse, a tízéves kisfiú monológja egyszerre kacagtató és megindító, hiszen annak a történetét meséli el, miként lesz a testvérféltékenység, az állandó marakodások évei után az idegesítő kistesóból igazi testvér.
A kaland és a nyomozás egészen másként jelenik meg A János vitéz-kódban: az olvasással hadilábon álló, a „magyart” és az irodalmat nem sokra becsülő kis matekzseni először a matekversenyen tapasztalja meg, hogy a szövegértés a matematikai feladatok megoldásához is fontos. A végső csapást azonban az méri korábbi, a humán műveltséget lenéző világképére, hogy amikor büntetésből az iskolai könyvtár olvasótermében el kell olvasnia a János vitézt, maga is belecsöppen a történetbe. Az eltűnt fiú hollétére akkor derül fény, amikor a János vitézt olvasó fiatal egyetemi oktató elképedve fedezi fel az új szereplőt az ismerős történetben.