Miért kelt el mára több mint 200 millió példányban az Egy ropi naplója?
Ma már rengeteg szakember hangsúlyozza a korai életkorban elkezdett olvasás előnyeit: ez nemcsak a nyelvi képességeket, az intelligenciát, a fantáziát fejleszti, de a szociális készségeket, az empátiát, a logikai érzéket, az absztrakt gondolkodásra való képességet is.
A digitális kor azonban komoly kihívás elé állítja azokat a szülőket, akik olvasókat szeretnének nevelni gyermekeikből, hiszen a képernyő hatalmas konkurencia, és évről évre egyre korábban kerülnek vele kapcsolatba a gyerekek; ráadásul egyre többet és többet fogyasztanak belőle, így évről évre egyre kevesebbet olvasnak.
Író legyen a talpán, aki műveivel képes konkurálni a gyerekekre zúduló egyéb hatásokkal. Jeff Kinney ilyen szerző. Az amerikai író-képregényrajzoló 2004-ben a FunBrain oldalon jelentette meg először humoros képregényét a felsős kisfiúról, Greg Heffleyről, és a gyerekes rajzokkal tűzdelt naplóformában írt történetek, melyek Greg mindennapjairól szólnak, rövid időn belül őrülten népszerűek lettek a fiatal olvasók körében, majd rekordidő alatt fölkerültek a c bestsellerlistájának élére is.
Az Egy ropi naplója ma már komoly franchise, tizennégy könyvvel, kiegészítő füzetekkel, sorozattal, filmmel, hangoskönyvvel. Tavaly januári adatok szerint a könyvsorozat világszinten több mint kétszázmillió eladott példánnyal büszkélkedhet, Jeff Kinneyt pedig 2009-ben a Time magazin az év emberének választotta – legfőképpen azért, mert nagy szerepe volt abban, hogy gyerekek milliói szeressék meg az olvasást. A naplót magyarul 2015 óta olvashatják a gyerekek és a kiskamaszok, és itthon éppolyan népszerű, mint a hazájában és szerte a világon.
De mi a könyvsorozat hihetetlen sikerének titka? Erről elsősorban a célközönséget érdemes megkérdezni, aminél ma már mi sem egyszerűbb, hiszen nem egy gyerekek által írt blogbejegyzés szól Gregről és kalandjairól. A leginkább 8 és 12 év közötti olvasók a könyvek humorát, Greg szimpatikus alakját, a történetek hitelességét – „mintha tényleg egy tizenkét éves naplóját olvasnám” –, a megkapó illusztrációkat emelik ki, nem egyszer hangsúlyozva, hogy az Egy ropi naplója vette rá őket a rendszeres olvasásra. A hiteles hang és a közel sem tökéletes főhős alakja teszik igazán működőképessé a sorozatot.
Gregről ugyanis nyugodtan kimondható, hogy antihős. Biztosan nincs szülő, aki szeretné, ha gyermeke a kisfiúról venne példát morális értelemben, vagy éppen iskolai teljesítménye tekintetében. Mégis, éppen ez adja a karakter báját – hiszen még a legjobb gyerekben is lakozik egy kis zsiványság, és még ha nem is teszi meg, ő is szívesen ellátná néha a baját elkényeztetett kisöccsének, hagyná, hogy egy barátja vigye el a balhét helyette, és csak azért is kifigurázná az osztály eminensét. Ezek mind emberi érzések, és a kiskamaszkor viharos éveiben, amikor hatalmas érzelmi, értelmi és nem utolsósorban hormonális változások zajlanak, különösen fontos, hogy a gyerekek megnyugodhassanak azt illetően, nem csak ők küzdenek ezekkel a problémákkal, nem csak nekik vannak ilyen és ehhez hasonló gondolataik.
Habár Kinney saját elmondása szerint eredetileg felnőtteknek kezdte el írni a sorozatot, és az első napló megírásakor még nem is gondolta volna, hogy a világ egyik legsikeresebb gyerekkönyv-sorozatát indítja útnak, mesterien tapintott rá arra, mire van szüksége ennek a korosztálynak: az általuk jól ismert közegben – mely jó részt az otthon és az iskola – játszódó történetekre, melyeknek rendszeres szereplői a velük nap mint nap kapcsolatba kerülő emberek. A legjobb barát, az osztálytársak, a titkos szerelem, apa, anya, testvérek és rokonok. A könyv sikerét elemző szakemberek, tanárok, pszichológusok is azt emelik ki a történetek előnyeként, hogy a gyerekek életében rendszeresen felmerülő problémákkal foglalkozik, miközben nem moralizál. Kinney sohasem hangsúlyozza olvasóinak, mit tett Greg rosszul, vagy mi lett volna a helyes döntés: hagyja, hogy ők maguk gondolkodjanak el a főhős cselekedetein.
A szakemberek szerint fontos lenne a szülőknek is elolvasni az Egy ropi naplóját – különösen, ha az ő gyerekük is odavan érte –, ugyanis a történetek remek betekintést nyújtanak a gyermeki psziché rejtelmeibe és persze abba is, milyenek is egy tizenkét éves hétköznapjai. Azt ugyanis sokan talán már el is felejtjük, mire felnövünk, milyen volt kisiskolásnak lenni, csillapíthatatlanul vágyakozni a népszerűségre, hírnévről és gazdagságról ábrándozni, szerelmesnek lenni, barátságokat ápolni, megharcolni mindennapi harcainkat az osztálytársainkkal, a testvéreinkkel, a szüleinkkel, és megtalálni a helyünket. Nemcsak a mikrokörnyezetünkben, hanem a világban.