A Dorling Kindersley, vagy ismertebb nevükön DK-könyvek az ismeretterjesztés zászlóshajói. Informatívak, könnyen használhatók, tűpontosak. A gyerekeknek szóló sorozatuk pedig még egy extra tulajdonsággal bír: jó rájuk nézni. A Fantasztikus madarak című kötetük így válik egyszerre látványos albummá és olyan ismeretterjesztő könyvvé, ami észrevétlenül tanít meg figyelni a körülöttünk élő világra.
„Az első gyűrűzésedet sosem fogod elfelejteni” – mondta évekkel ezelőtt egy barátom, amikor elhívott magával madárgyűrűzésre. A helyszín Budapest egyik félreeső zöld foltja, a Felsőrákosi-rét volt, ahol nem sokkal napfelkelte után már több tucat madár várta, hogy a gyors vizsgálat után visszaengedjük őket a szabadba. Nekem egy széncinege jutott, és abban a pillanatban, hogy tenyerembe vettem az állatot, hirtelen kézzelfoghatóvá vált, mennyire sérülékeny az a világ, amit addig inkább csak távolról figyeltem.
Mindezek ellenére a madarászásról érdemes tudni, hogy se nem látványos, se nem különösebben pörgős hobbi. Az ember legtöbbször egy súlyos távcsővel a park vagy erdei ösvény szélén állva próbálja elkapni a lombok között átsuhanó állatokat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, ugyanis a legtöbb madár nem szereti megmutatni magát. A madarászás sokszor inkább a hangokról, a mozgásokról és az apró részletekről szól, mint a látványos találkozásokról.
Első blikkre tehát azt is gondolhatnánk, hogy ez az, ami egyáltalán nem köt le egy izgő-mozgó gyereket. Pedig épp az ellenkezője igaz.
A madarak még a legnagyobb betondzsungelek közepén is ott vannak körülöttünk, mégis, sokszor alig vesszük észre őket. Állandó jelenlétük mintha arra emlékeztetne minket, hogy a természet nem távoli és elvont fogalom, hanem a mindennapjaink szerves része. Ez a mindent körülvevő birodalom pedig akkor válik igazán értékessé, ha benne minden szereplő – a játszótéren ugráló cinege, az éjszakát teleéneklő feketerigó, a vörösbegy az iskolaudvaron – nevet kap.
A DK gyerekeknek szánt könyvsorozatában megjelent Fantasztikus madarak egyik kiugró erénye, hogy gyakorlatilag azonnal magára rántja az ember tekintetét. Külseje inkább emlékeztet egy varázsalmanachra, aranyozott élfestésével pedig tényleg a könyvespolc egyik legékesebb darabja lehet – mindez leginkább annak tudatában lenyűgöző, hogy egy tankönyvvel állunk szemben.
A tankönyvet itt érdemes a szó legjobb rételmében érteni, vagyis nem száraz összefoglaló, hanem olyan alapanyag, ami felpiszkálja a kíváncsiságot és adatdömping helyett a rácsodálkozásra tanít meg. A kötetből összesen 90 madarat ismerhetünk meg illusztrációval kevert, nagy méretű fotókon keresztül, sokszor olyan közelségből, ahogyan a legtöbbjüket a valóságban sosem láthatnánk.
Ha elég gyorsan pörgetjük az oldalakat, inkább érezhetjük magunkat egy 70-es évekbeli diszkó színkavalkádjában, mintsem egy természetismeret órán.
A Fantasztikus madarak mégsem áll meg ott, hogy látványosan felmutat pár különleges madárfajt, helyette folyamatosan újabb nézőpontokat kínál az olvasóinak. Miközben a gyerekek megismerik a búbos banka jellegzetes tollkoronáját vagy a vándorsólyom elképesztő sebességét, szinte észrevétlenül tanulják meg azt is, hogy a természet minden élőlénye más szabályok szerint alkalmazkodott a környezetéhez. A kolibrik oldalain például láthatóvá válik, hogy ezek az apró madarak milyen elképesztő pontossággal képesek a levegőben lebegni, a – névadásban kevésbé szerencsés – zsírfecskéknél az derül ki, hogy egy barlang mélye ugyanúgy lehet biztonságos otthon, mint egy fa lombkoronája, a Montezuma-zacskómadár pedig a fészkével nyugodtan pályázhatna bármelyik építészeti nagydíjra.
A Fantasztikus madarak önmagában is egy látványos könyv, ami kiválóan mutat bármelyik könyvespolcon. Mégis, ez talán az utolsó erénye.
Ennél sokkal fontosabb, hogy olyan belépőt ad a természet világába, ami után az ember óhatatlanul más szemmel kezd el nézni a legközelebbi park fáira is.
Kapcsolódó cikkek:
