A várakozásokat is felülmúlva, összesen több mint ezer pályázat érkezett Libri Talent második évadára és a Libri Talent Mini meseíró pályázatára. A szakmai mérlegelés után az ösztöndíjprogramban 10 fő részesülhet anyagi és szakmai támogatásban, míg a mesepályázat nyertesei az anyagi elismerés mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy kéziratukat kiadják. Időközben a program első évadának eredményeképpen több szerző kap lehetőséget debütálásra, az első könyv még idén megjelenik Bán Mór mentor ajánlásával.

Idén is népszerűnek bizonyultak a Libri tehetséggondozó programjának ösztöndíj felhívásai. A szeptember 28-i jelentkezési határidő végéig 1000-nél is többen gondolták úgy, hogy megmutatják írói és meseírói tehetségüket Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi és kiadói cégcsoportjának kezdeményezésére.

Prof. Dr. Aczél Petra, a Libri Támogatási Bizottságának elnöke szerint: „A beérkezett pályázatok azt üzenik, hogy csúcson van az irodalmi kedv Magyarországon! A Libri pedig megtalálta az utat, hogy ebből a kedvből izgalmas történetek, maradandó regények, mesék: örökölhető könyvek legyenek. Nagy íróink életrajzaiból tudjuk, hogy a művek születéséhez az írói álmokon-tehetségen túl kellett mindig a lehetőség is: a Talent program éppen ezt teremti meg. Több ezernyi oldalnyi új magyar irodalom világra jötténél bábáskodni pedig a legszebb feladatunk lesz.

Az irodalmi tehetségek felkutatása és támogatása a Libri számára nemcsak társadalmi feladat, hanem egyúttal a vállalat stratégiai célja is. 2024 augusztusában indult a fiatal magyar szerzők debütálását és a könyvszakmai szakemberek képzését egyaránt támogató Libri Talent program. Az írói ösztöndíjpályázat idén meseíróknak szóló lehetőséggel bővült, a két programelemre így összesen megháromszorozódott a pályamunkák száma.

A pályázók közül sokan több műfajban is megmérettették magukat, így a beérkezett anyagok feldolgozása jelenti a következő időszak legnagyobb kihívását. A szakmai értékelés érdemi szakasza már elkezdődött, a legjobbnak ítélt munkákról a Libri Támogatási Bizottsága fog dönteni. A kiválasztott tehetségek (legfeljebb 10 fő) közel egy évig dolgozhatnak majd mentorukkal a kéziratukon, emellett bruttó 2,4 millió forint támogatást is kapnak a képzés ideje alatt. A program végén a legjobbnak ítélt munkáknak a Libri publikálási lehetőséget, valamint kiemelt láthatóságot biztosít a könyvesboltjaiban.

A hagyományos irodalmi kategóriák mellett a Libri tehetséggondozó programja egy teljesen új, meseíró pályázattal is bővült. A Libri Talent Mini célja, hogy megtalálja azokat a szerzőket, akik történeteikkel a gyermekmesék klasszikus értékeit viszik tovább. A legjobbnak ítélt alkotásokért bruttó 750.000 forint jár, illetve a nyertes pályázók (legfeljebb tízen) lehetőséget kapnak meséik kiadására.

A pályázat iránti intenzív érdeklődés különleges aktualitását adja, hogy a tavalyi évad ösztöndíjasai közül több szerző könyvét is megjelenteti a Libri cégcsoport. Az első mű már idén novemberben a könyvesboltok polcaira kerül a Hunyadi sorozat szerzőjének ajánlásával, Bán Mór az írói ösztöndíjprogram indulásától kezdve vesz részt a tehetséggondozásban.  Az ösztöndíjasok kéziratai közül a tervek szerint a Helikon gondozásában jelenik majd meg a következő kötet az Ünnepi Könyvhétre.

A Libri köszönetet mond minden pályázónak a részvételéért, és továbbra is elkötelezett abban, hogy lehetőséget teremtsen az új irodalmi hangok felfedezésére, valamint segítse az írói tehetségek bemutatkozását és kibontakozását.