A Libri Talent elsőkönyves szerzőket támogató programja egy éven át segíti a pályakezdő írókat kéziratuk fejlesztésében a megjelenésig vezető úton. Közéjük tartozik Reggő Dániel, akinek bemutatkozó regénye a 11. század sodró erejű világába vezet, testvér, hitvilág és országkép egymásnak feszüléséről szól. A könyv megszületését mentorként a Hunyadi könyvek írójaként ismert Bán Mór, vagyis Bán János kísérte figyelemmel. Velük beszélgettünk a közös munkáról a Vazul fiai közelgő megjelenése kapcsán.
Dani, mi ragadott meg először ebben a korszakban, és mi volt az a pont, amikor már biztos voltál benne, hogy ebből regény születik?
Két könyvsorozat volt nagyon meghatározó számomra az ifjúságom során, a Hunyadi és a Harry Potter. A Hunyadi számomra abszolút etalon: éveken át követtem, vártam az új részeket, és Bán Mór könyvei nagyon mélyen hatottak rám. Annyira figyeltem a munkásságát, hogy még egy régi videóból is lementettem magamnak egy listát azokról a címekről, amelyeket véletlenül kivetített a gépéről egy Árpád-korral kapcsolatos projekthez.
Titkon reméltem, hogy egyszer majd ír Árpád-kori regényt, de ez végül nem történt meg. Mivel rengeteg történelmi regényt olvastam másoktól is, és egyik sem ragadott meg úgy, mint az ő hangja, egy idő után úgy éreztem, ha ezt a korszakot szeretném látni irodalmi formában, akkor nekem kell megírnom.
A saját könyvemben is észrevehető, mennyire meghatározó számomra az ő építkezése és szemlélete, de nem másolni akartam, egyszerűen ennyire erős példakép volt számomra az ő sorozata és munkássága.
Hogyan lehet úgy történelmi regényt írni, hogy egyszerre legyen dokumentált és mégis élő, magával sodró, mai szemmel is élvezetes? Ebben János, neked hatalmas tapasztalatod van.
Ez nagyban függ a korszaktól: minél régebbi időszakról írunk, annál több a mozgástér, mert kevesebb a biztosan ismert adat. Ahogy közeledünk a jelenhez, egyre szűkülnek a lehetőségek, mert sokkal több a dokumentált tény. Emellett sokat számít az írói mentalitás és az, ki mennyire ragaszkodik a történelmi hitelességhez.
Vannak szerzők, akik szinte csak háttérként használják a múltat, mások szigorúan követik a forrásokat. Számomra a határ ott van, hogy az ismert, nyilvánvaló tényeket nem változtatom meg – hacsak nem alternatív történetet írok –, de a részletekkel, fiktív szereplőkkel szabad játszani.
A történelem rengeteg fehér foltot hagy, és ezek adják az írói fantázia terepét. Minden könyv más arányt kíván: egy Hunyadi-regénynél sokkal fontosabb a kronológiai pontosság, míg például egy történelmi környezetbe helyezett kriminél egészen más mérce szerint kezeljük a hitelességet.
Dani könyvének korszakánál ez különösen igaz: István halála utáni trónviszályok ideje nem tartozik a széles körben ismert korszakok közé, ezért még nagyobb a kreatív tér és még nagyobb az élmény, amikor az olvasó rácsodálkozik, mennyire izgalmas időszak ez.
Én ezt kifejezetten szeretem, amikor egy kevéssé ismert, de erősen megfogható korszakot lehet úgy megmutatni, hogy az olvasó kedvet kapjon felfedezni a történelmet.
A regényben erősen jelen van a keresztény és az ősmagyar hitvilág ütközése, Levente és Endre képviseletében. Íróként hogyan lehet egyszerre hitelesen ábrázolni mindkét világ igazságát, és Dani, te melyik karakterhez kapcsolódtál leginkább írás közben?
A két hitvilág ábrázolása számomra onnan indult, hogy Levente és Endre is ősmagyar nevelésben részesült, mégis egy olyan országba térnek vissza, ahol a kereszténység már meghatározza a rendet és a hatalmat. Mindkét oldalnak van érzelmi és történeti igazsága, és épp ez a kettősség adta meg a kapaszkodót ahhoz, hogy egyikük nézőpontja se legyen fekete-fehér.
Engem mindig is érdekelt, mi lehetett Endre szívében, amikor egy olyan valláshoz tért vissza, amely elvette tőle a családját és az otthonát – mégis ő hívta vissza az országba a papokat, és ő alapította a tihanyi apátságot.
Írás közben leginkább Leventéhez kapcsolódtam, mert a személyisége és a belső világa nagyon inspiráló volt számomra. Ő az ősmagyar hagyományokat őrző, a változó világ ellen is kitartó karakter, aki ugyan távol akar maradni a politikától, de a környezete, a családja és a testvérei védelme miatt cselekszik. Endre ravaszsága, taktikai érzéke és diplomáciai ügyessége szintén izgalmas volt, de Leventében éltem meg leginkább a történet érzelmi magját, és rajta keresztül bontakozott ki a könyv egyik legérdekesebb konfliktusa.
Zotmund – vagyis Búvár Kund – figurája elképesztően filmszerű. Volt olyan pont, ahol a történelem és a fikció között komoly döntést kellett hozni?
Zotmund alakjánál nem volt nehéz döntenem a történelem és a fikció határai között, mert róla eleve nagyon kevés biztos adatunk van. Annyi bizonyos, hogy a német krónikák is megemlítik a hajók elsüllyesztését, de azt már senki sem tudja, hogy ezt tényleg egyetlen vitéz tette-e, vagy egyszerűen a visszavonuló sereg süllyesztette el a saját folyami hajóit.
Én úgy voltam vele: ha ennyire erős és ikonikus hősmondat maradt ránk, akkor kár lenne nem elmesélni. Ilyenkor a történelmi hézag nem akadály, hanem lehetőség, a legenda filmszerűsége pedig pont attól működik, hogy kicsit rá merünk bólintani a krónikák által hagyott üres helyekre.
Hogyan nézett ki köztetek a közös munka a Libri Talent program alatt? János, milyen volt ebben mentorként részt venni?
A mentorálás során számomra az volt a legfontosabb, hogy Dani saját stílusát és elképzeléseit hagyjam kibontakozni. Ő már kész konstrukcióval érkezett a programba, nem kellett felépíteni a könyvet, hanem finom csiszolásokkal segítettem: apró szó- és jelzőválasztások, rövidítések vagy hosszabb kifejtések, logikai bakik javítása volt a fókuszban.
A prológuson dolgoztunk a legtöbbet együtt, ott alakítottuk ki az akciót és finomítottuk a részleteket. Bár én máshogy írnék néhány dolgot, mentorként feladatom az, hogy ne a saját elképzeléseimet erőltessem, hanem hagyjam a szerzőt kibontakozni, miközben olvasói szempontból javítom a történet gördülékenységét és hatásosságát.
A prológusba fektetett energia és finomhangolás biztosította, hogy az olvasó azonnal bevonódjon, de a későbbi részeknél már a hangsúly végig azon volt, hogy Dani saját hangja és metodikája érvényesüljön.
Mennyire formálta a könyvet az, hogy egy program keretei között dolgoztál, ahol egyszerre volt szakmai támogatás és egyfajta határidő-adta fókusz?
Maga a program leginkább abban formálta a könyvet, hogy adott egy nagyon szükséges fókuszt és ritmust a munkának. A kézirat nagy része már készen volt, de a Libri Talent keretei miatt tényleg tartani kellett egy tempót, ami segített abban, hogy következetesen végigmenjek minden fejezeten.
A program szakmai támogatása abban segített a legtöbbet, hogy a kézirat első fele tényleg átessen azon a fajta alapos csiszoláson, ami kell ahhoz, hogy az olvasó azonnal “belépjen” a történetbe. A második felén már jóval kevesebb javítanivaló volt, részben azért, mert addigra János megszokta a stílusomat, és egyre inkább látta, hogyan akarom elmesélni a történetet.
Elsőkönyves szerző nehézségeiről sokat el tudunk képzelni, de János, te hogyan látod miben rejlik egy elsőkönyves szerző előnye?
A lehetőségek széles tárháza az, ami egy elsőkönyves szerző legnagyobb előnye: még előtte áll az út, ahol bátran keresheti a saját hangját, kipróbálhat új stílusokat, és nem kell alkalmazkodnia egy már kialakult „elváráshoz” a közönség részéről. Én mindig azt szoktam mondani, hogy az a legrosszabb, ha valaki a saját stílusjegyeinek a rabjává válik, mert egyszer bejött valami, és onnantól csak azt meri csinálni.
Az első könyvnél ez a veszély még nincs jelen. Ilyenkor még lehet játszani, elágazni, új utakat keresni, és az ember könnyebben megőrzi azt a fajta alkotói szabadságot, ami később sokszor beszűkül.
Ezért is tartom nagyon értékesnek, amikor egy pályakezdő nem beleragad a sikerébe, hanem mer tovább formálódni.
Végezetül, szerinted mi a Libri Talent program legnagyobb értéke mentor szemmel?
Őszintén mondom, legalább annyira izgultam a könyv megjelenése miatt, mintha a sajátom lett volna. Fantasztikus érzés volt látni, hogy egy olyan kéziratból, amelynek tényleg ott a helye a piacon, végül könyv lett – és hogy egy pályakezdő szerző ezt végig tudta vinni.
A tapasztalatom az, hogy egy mentor abban tud a legtöbbet adni, ha lerövidíti a tanulási időt. Mert mindenre rájönne az ember magától is, csak sokszor évekbe telne. A program ereje pedig pontosan ebben rejlik: abban, hogy a szerző hamarabb talál rá a saját útjára.
Ha ezt időben megteszi, akkor később sokkal több mindenre tud figyelni, több irányban tud elágazni, és nagyobb szabadsággal építheti tovább az életművét. És ez szerintem óriási ajándék egy induló írónak. Nagyon hálás vagyok a Librinek, hogy mentorként részt vehettem ebben a folyamatban.
Kapcsolódó cikkek:
