Az Ida regénye díszkiadása mellett vásárlóink most szert tehetnek egy egyedi tervezésű, könyvkötésű naplóra is, amibe megírhatják saját történetüket. Legyen a végeredmény önéletrajz, kitalált történet, versgyűjtemény vagy bármilyen más műfaj, bízunk benne, hogy egyedülálló kiadványunk segítségével sokan megtalálják majd a módját, hogy gondolataik utat találjanak a papírra.

Libri: Hogyan kezdesz egy új könyv megírásába? Jön egy ihlet, és abból bontakozik ki a történet?

Szűcs Péter: Első regényem, a júniusban megjelent Dharma, Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig történetei hosszú évek óta formálódtak bennem. Körülbelül másfél évtizede tudatosan gyűjtöm, vadászom azokat a szavakat, neveket és mondatokat, amelyek belekerülhetnek egy valamikor megszülető regénybe, de a történetszövéshez, a történet elmeséléséhez szavaknál, neveknél és mondatoknál sokkal többre van szükség.  Azt mondanám, hogy ezeket az alapanyagokat használom föl, amikor elindul az alkotói folyamat. A történetekre rátalálok, az első regényem történeteit a családi legendáriumból, a saját, személyes örökségemből és az utazásaim alatt megtalált történetekből fűztem össze regényfolyammá. Inspiráció és ihlet mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az ember mesélni kezdjen, de az első könyvem megírása közben azt tapasztaltam, hogy a történetek önmagukat írják, ehhez pedig rá kell feküdni arra a csodálatos áramlásra, ami az alkotás maga. Szerintem ilyen lehet a hullámlovaglás is, bár azt még nem csináltam soha, de úgy képzelem, hogy ha megtalálja az ember a megfelelő hullámot, akkor már csak hagynia kell, hogy röpítse, valami ehhez hasonlót érzek írás közben. 

Libri: Sok író mondja, hogy a könyvírás hatalmas fegyelmezettséget kívánó tevékenység, amihez le kell ülni, és akkor is próbálkozni, amikor esetleg kevésbé megy a dolog. Te hogyan dolgozol?

Szűcs Péter: Rendkívül szigorú napirend szerint dolgozom, reggel öt és hat óra között kelek, elkészítem a kávémat, majd egy fél óra, óra olvasás következik, amivel már egy intenzív alkotó folyamat közben “bebikázom” a hamarosan következő író időszakot, de előtte még egy háromnegyed órás jóga és meditáció következik, hogy testben és lélekben is ráhangolódjak a történetmesélésre. Olyan gyakran előfordult, amikor a legintenzívebb alkotó időszakot éltem, hogy a jóga rutinjából is kiszakadtam, hogy gyorsan lejegyezzek valamit, aztán visszamentem abba az ászanába, amiből  kiléptem. A jóga után, rendszerint nyolc és kilenc óra között kezdődik az írás, ami szerencsés időszakban 11–12 óráig tart, aztán ebédet készítek, vagy sétálok egyet és keresek egy jó menüt a városban. Van persze, hogy annyira belefeledkezem, hogy kettőig meg sem állok, ezek nagyon szerencsés, áldott napok. Azt is észrevettem, hogy nem mindegy, hogy mit eszem reggelire, a szénhidráttal telített reggeliktől szárnyal az írás is. Két kakaós csiga és egy málnás kézműves joghurt benne előző éjszaka beáztatott pár kiskanálnyi chiamag és három–négy óra szárnyalás következhet egy–egy ihletettebb állapotban. A napi rutin megteremtését a karanténidőszak hívta életre, de szerintem ha nem megy, akkor nem szabad erőltetni az írást. Az én tapasztalatom az, hogy amikor kevésbé megy a dolog, akkor valami egészen mást kell csinálni, mosogatás, takarítás, úszás, túrázás, rendrakás, valami olyan monoton tevékenység segít ilyenkor, ami másképpen kapcsol ki, miközben a korábban olvasott regények vagy gondolatok vagy az éppen formálódó történet dolgozik az elmében. Ami biztos, hogy időnként a legváratlanabb mondatok, emlékek, illatok vagy történések hívnak elő valami rendkívül mélyen ülő történetet, amit aztán beleszőhet az ember a regényfolyamba. 

Libri: Ha elakadsz egy történettel, hogyan lépsz tovább?

Szűcs Péter: Hagyom pihenni, nem kapkodom utána. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember szeretne elkapni egy szép madarat és kapkod utána, miközben egyszerűen annyit kell tennie, hogy hagyja, hogy a vállára szálljon. 

Libri: Hogyan definiálnád a „szórakoztató irodalom” műfaját? Másnak ír-e, aki ilyen művet ír, mint aki más szépirodalmi területen alkot?

Szűcs Péter: A szórakoztató irodalom kikapcsol, a szépirodalom viszont épít, az pedig mindenkinek a saját döntése, hogy a neki olvasásra megadatott időben éppen melyikre van nagyobb szüksége. Ahhoz viszont, hogy az ember el tudja dönteni, mit és milyen mennyiségben fogyaszt, szerintem tudnia kell, hogy melyik milyen rövid és hosszú távú hatással rendelkezik az ő életében. Szerintem az a legfontosabb, hogy egy mű hasson és beépüljön az ember világába. Thomas Mann például ilyen, részévé válik annak az embernek, aki elolvasta valamelyik művét, több, gazdagabb lesz általa. Az általam nagyra tartott brazil Jorge Amado úgy szórakoztat, hogy közben épít. A szórakoztató irodalomtól és a magas irodalomtól sem kell félni, mindössze megfelelően kell választani. 

Libri: Írás közben lebeg-e a szemed előtt tipikus olvasó?

Szűcs Péter: Nem,  szerintem ilyen nem is létezik. Szerintem minden olvasó más, és másképpen is értelmezi azt, amit olvas, hiszen a saját életéből, tapasztalásaiból és érzéseiből alkotja meg a saját regényhőseit olvasás közben. Szerintem egy író és egy olvasó képes egymással találkozni a regényben, hiszen együtt keltik életre a művet és mint ahogyan minden történet egyedi, úgy minden történetet lejegyző író és minden olvasó is az. 

Libri: Ki a kedvenc magyar és/vagy külföldi szerződ?

Szűcs Péter: A latin-amerikai irodalmat nagyon szeretem, bármikor örömmel merülök el Márquez, Llosa vagy Amado könyveiben, most éppen Nicaragua és Ecuador irodalmával készülök közelebbről megismerkedni, de a külföldiek közül szeretem még Pamuk lelkét, a francia és az orosz klasszikusokat. Hazai szerzők közül sem tudnék egyet választani, szeretem, ahogyan Szabó Magda mesél, szeretem Háy János gondolatait és Nádas Péter prózáját, szeretem a népmeséket és a különböző nemzetek teremtéstörténeteit, szeretem, ahogyan a cigányok és a parasztemberek mesélnek és szeretem Hamvas Bélát is. 

A te életed a te regényed (libri.hu)

fotó: Dobos Tamás