Mitől ifjúsági az ifjúsági irodalom? Mi a közös Szabó Magda Abigéljében, Molnár Ferenc Pál utcai fiúkjában és Grecsó Krisztián Verájában? Mi járhat egy tizenegy éves fejében? És: milyen az, amikor a gyerek szembesül a felnőttek hazugságaival?

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész egy friss tanulmányában összeveti az Abigélt, A Pál utcai fiúkat és a Verát, és komoly párhuzamokra bukkan. De mi köti össze a három regényt? Szövegelemzés négy pontban.

Ifjúsági regény-e a Vera? Vagy nagyon nem?

– Grecsó Krisztián Vera című regénye egy tizenegy éves lányról szól. Akkor ifjúsági? Mitől ifjúsági az ifjúsági regény? Attól, hogy gyerekek és felnőttek viszonyát tárgyalja?

Szilágyi Zsófia: Önmagában ettől még nem lesz egy regény ifjúsági. Olyat is el tudok képzelni, hogy egy regényben erősen háttérbe szorulnak a felnőtthősök (mondjuk Csukás István Nyár a szigeten című regényében a cselekményt is szervezi, hogy a gyerekek látszólag egyedül nyaralnak, valójában egy egész felnőttcsapat ólálkodik körülöttük), de az még nagyobb csapda, hogy egy regényt betolunk az ifjúsági regények közé, pusztán azért, mert gyerekszereplői vannak. Móricz Légy jó mindhaláligja már régóta ebben a csapdában vergődik.

Grecsó Krisztián: Szerintem nincs az „ifjúsági regénynek” még csak tág definíciója sem. A szerzői szándék, a hagyomány, az oktatás, esetleg a könyvesbolti-könyvtári rendszerezés (a borító és a fülszöveg alapján) dönthet egy-egy regény sorsáról.

Szilágyi: Merthogy az ifjúsági regények is sokfélék, sőt még az sem olyan egyszerű, mi az a „pöttyös könyv”, mivel nem ugyanolyan pöttyösök születtek a hatvanas évek elején és a nyolcvanas évek közepén, hogy most mást szempontot ne is emlegessek. Vagy ott van az Abigél, ami megjelent pöttyös könyvként is, meg Szabó Magda életműsorozatában, a többi, felnőtteknek szánt regényével azonos formátumban is: akkor ez a regény hol ifjúsági, hol meg nem az?

Bízzuk a gyerekolvasóra?

– Ha nem ez teszi az ifjúsági regényt, akkor mi más? Mondjuk az, hogy a gyerek nézőpontjai egyenrangúak (vagy fontosabbak) a felnőttekénél?

Szilágyi: Azt hiszem, ma sokkal jobban irányítani akarjuk a gyerekolvasókat, mint amennyire annak idején, a nyolcvanas években minket irányítottak: én annak idején kiskamaszként Jókait, Brontë-nővéreket, Victor Hugót olvastam, nekem ezek akkor ifjúsági regénynek mutatkoztak. Olyat is látunk, hogy egy könyv csúszik le vagy föl az életkori létrán: a Harry Potterbe, például, különösen az első köteteibe, ma már sokkal kisebb gyerekek kezdenek bele, mint akiknek eredetileg szánta a szerzője.

Grecsó: Ma, ahogy látom, kinyílt egy olló, a rettegés, a borzalom, a krimi és más efféle zsánerek paneljei beleférnek, míg sokkal kevesebbet viselnek el a gyerekek, vagy még gyakrabban az őket féltő szülők, ha lelki ügyekről van szó, vagy szerelemről, ne adj’ isten, testiségről. Például a Vera egyik gyakori kritikája is az, hogy egy 11 éves kiskamasz nem gondolkodik ilyen éretten. Ez egyfelől nem igaz, mert eltérően gondolkodnak, és vannak olyan gyerekek, akik ennél még sokkal érettebbek, másfelől meg szerintem ezt nem a saját emlékeikre alapozva mondják, hanem általános olvasási tapasztalat alakítja az olvasókban. Miszerint az „ifjúsági regények”, úgy általában és összemosva, nem mutatnak ilyen érett kamaszokat. Ott ez nem szokás, akkor így is van – véli az olvasó. Az egyéni példák persze általában ellentmondanak ennek a közösségi és általánosító tapasztalásnak, de az már nem számít.

Szilágyi: Ez nekem eleve nehéz kérdés, hogy honnan tudjuk, feltéve, ha már nem vagyunk 11 évesek, hogy miként gondolkozik egy 11 éves. Én, például, bár lehet, hogy rossz a memóriám, nem tudom megmondani, hogyan láttam egészen pontosan a világot 10 évesen, és mennyiben másként egy évvel később. Úgyhogy ez a kérdés engem nem is érdekel, ha egy regény el tudja hitetni velem, hogy láthatja egy kislány a világot így, nekem ennyi elég. Megjegyzem, én vizsgáztattam a múlt félévben tanárszakos hallgatókat úgy, hogy az egyik tétel a Vera volt: és volt olyan hallgató, aki elmondta, őt zavarta az, hogy egy 11 éves lány nem ilyen, hiszen ő maga nem így gondolkodott annak idején, meg olyan is, aki elmondta, hogy honnan tudta Grecsó Krisztián, hogy vele minden éppen úgy történt, ahogy ebben a regényben van, a Vera éppen róla szól!

A felnőttek hazudnak

– Vera alapélménye a regényben az, hogy „a felnőttek hazudnak” – ez fontos megállapítása a tanulmánynak. És hazudik Boka is A Pál utcai fiúkban, neki „felnőttként” kell viselkednie, így hallgatja el az igazságot Nemecsek elől.

Grecsó: Nem véletlen, hogy már a remek Török Sándor is megfordította a sorrendet, amikor színpadra alkalmazta a Pál utcait. Vagyis Boka előbb tudja meg, hogy a grund elveszett, és utána megy a haldokló Nemecsekhez. A barátjának duplán is hazudnia kell. Minden elveszett, semminek semmi értelme nem volt, és akkor jön a nagy tragédia, amire ő sincsen felkészülve. Színpadon ez borzasztóan hatásos, és lehet, hogyha pici ideje van Molnárnak, és nem folytatásokban, balkézről üti össze az évszázad egyik remekművét, akkor ő is így csinálta volna.

És a Verában szerintem nem az a lényeg, hogy neki hazudnak, hanem hogy amikor az kitudódik, és a legjobban fáj neki, akkor neki is hazudnia kell. És ez a belátás már a felnőtté válás része. És ilyen alapon igenis fontos lehet, hogy a név, bár gondolta a fene, jelentése igazság. Lehet, hogy eltelik fél év, és már emlékezni fogok rá, hogy ezért választottam, de most még tudni vélem, hogy véletlen.

Szilágyi: Szerintem ebben az esetben és most már, hogy a szöveg készen van, és az olvasóké, teljesen mindegy, hogy Krisztián mit gondol, mire gondolt írás közben, és mire nem – a Vera név jelentése igenis fontos.

A felnőttek világa nem tökéletes

– A legfontosabb témák (szerelem, halál, szabadság), az ezekkel való találkozás módja és a feldolgozás is az Abigélhez és A Pál utcai fiúkhoz kapcsolja a Verát. A szembesülés tesz felnőtté és egyszersmind meg is mutatja, hogy nem hogy nem tökéletes a felnőttek világa és benne ők, hanem ugyanolyan kiszámíthatatlan, veszélyes, nem könnyebb benne élni.

Grecsó: Ennek kifejtését a tanulmányban, bevallom, megkönnyeztem. Annyira megkönnyebbültem, hogy végre érthető, mi történik a Verában, és hogy a regény legfontosabb mondata az, hogy „Én is ott voltam!”. Már kezdtem azt gondolni, ezt teljesen elszúrtam, ezt nem érti senki. Hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy hazudni kell, hanem a nagyapa halálába is „bele kell keveredni”. Sőt, nem csak abba, hanem, hogy a megbocsátás hiánya milyen tragédiákat okozhat.

A felnőtté válás a halállal való szembesüléssel lép át egy határon, egy különös kapun. De már az eleje is kiűzetés a paradicsomból. Kezd mániám lenni, hogy az ember az életében végigjátssza a teremtéstörténetet. A gyerekkor az Édenkert, mondjuk úgy, „eredeti ideje”. Amihez képest majd ünnepeket és gyásznapokat lehet tartani. De ekkor még a tapasztalásokat is védőburokkal vonja be az a hit – és ettől paradicsomi a gyerekkor, és nem attól, sajnos, hogy feltétlenül jó! –, hogy a világ megismerhető. És a felnőtt az az ember, aki érti a szabályokat, van róluk fogalma. Az iskola meg azt a célt szolgálná, hogy a leírható világot megismerjük. És akkor jön a kamaszkor gyötrelmes beszűkülése, amikor el kell viselni azt a képtelenséget, hogy az az „én”, aki „ránk” van kényszerítve, az mi lennénk: ezekkel az elátkozott tulajdonságokkal, csenevész külsővel. És mire az önsajnálat elmúlik az életünkből, csak a kiűzetés élménye marad. A döbbenet, hogy a világ egyéni igazságok és hitek halmaza. Hogy nincs igazság. Hogy a felnőttek bizonytalanok és ostobák.  

2021. január 31-ig 20% kedvezménnyel vásárolhatja meg Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Szabó Magda: Abigél és Grecsó Krisztián: Vera című könyveit a libri.hu oldalon a következő kuponkód felhasználásával: TMNSE