Vannak könyvek, amelyek nemcsak egy életmű alapkövei, hanem az emberiség kollektív emlékezetének is őrzői. Elie Wiesel Éjszaka-trilógiája ilyen: három történet, három korszak, három arc az emlékezésnek. A Nobel-békedíjas író műve végre teljes egészében olvasható magyarul is, benne az eddig kiadatlan A nappal című kötettel. Ez nem csupán irodalmi mérföldkő, hanem egy régóta tátongó hiátus pótlása a magyar olvasók és az irodalomtörténet számára.
Elie Wiesel nevét ma a világ az emlékezés egyik legfontosabb hangjaként tartja számon. Pedig a kezdetek egyetlen könyvben sűrűsödtek: az 1958-ban megjelent
Éjszaka nem csupán egy holokausztregény a sok közül, hanem az a mű, amely életet adott Wiesel minden további írásának. „Az éjszaka egy önálló történet – mondta 1983-ban –, de ez a forrása mindannak, amit a későbbiekben írtam.”
A könyv alapélménye fájdalmasan személyes. Wiesel egy ortodox zsidó családban született az erdélyi Máramarosszigeten. Tizenöt éves volt, amikor 1944-ben a város teljes zsidó lakosságát deportálták Auschwitzba. Húgát és édesanyját – aki korábban a hit fontosságára tanította Elie-t – azonnal megölték, apjával – aki az értelem és az intellektualitás fontosságát közvetítette felé – még egy ideig együtt maradt, ám ő is meghalt mindössze egy hónappal azelőtt, hogy az amerikai hadsereg felszabadította a tábort. Elie tizenhét évesen szabadult, majd egy francia árvaházban kezdett új életet – innen vezetett útja a Sorbonne-ra, az újságíráshoz, később pedig az Egyesült Államokba, ahol emberi jogi aktivistaként és tanárként dolgozott. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott, a bizottság az „emberiség hírvivőjeként” méltatta.
A trilógia három könyve három különböző történetet mesél el – mégis egyetlen ív bontakozik ki belőlük. Az első kötet, az Éjszaka az auschwitzi tapasztalatot rögzíti: a túlélésért folytatott küzdelmet, a hit és az emberség szétfoszlását, a fiúból férfivá érés árát.
Megrázó krónika ez, ahol minden mondat súlyos, mint a vas, lendülete mégis magával ragadó. Nem véletlen, hogy sokan a holokausztirodalom alapművének tartják.
A második rész, a Hajnal már más színtérre vezet: Palesztinába, ahol a túlélők új életet próbálnak kezdeni. A szabadságért vívott harc azonban nem tiszta – középpontjában egy erkölcsi dilemma áll: vajon szabad-e a „szemet szemért” elv mentén cselekedni? A regény főhőse rádöbben, hogy a múlt terhe és a jövő építése nem fér meg békésen egymás mellett. Ez a könyv már nem dokumentum, hanem fikció, ám Wiesel minden sora mögött ott rezeg a személyes élmény igazsága.
A trilógia záródarabja, A nappal most először jelenik meg magyarul. Itt a hangsúly azon a túlélőn van, aki ugyan testi értelemben kijutott a táborból, de lelkileg soha nem szabadulhat.
New Yorkban járunk, egy baleset következtében kórházba került férfi történetét követjük. Ez a regény különösen megrendítő: mit kezdhet az ember azzal az önváddal, hogy él, miközben mások meghaltak? Hogyan lehet együtt élni a bűntudattal, az emlékekkel egy ilyen súlyos teher árnyékában?
Ami különlegessé teszi az Éjszaka-trilógiát, az nem csupán a téma – hiszen a holokauszt irodalma felkavaróan gazdag –, hanem Wiesel írói módszere. Szabadon bánik az idővel: a belső és a külső idő hol szétválik, hol összeér.
A szimbólumok és a konkrétumok szintjén egyszerre mesél: így válik a trilógia sokkal többé, mint túlélőirodalom: az emberi lét legmélyebb kérdéseinek boncolgatásává.
Kapcsolódó cikkek:
