Hogyan dolgozza fel elménk azt a tényt, hogy egy teljesen átlagos nyári napon hajszál híján meghalunk? Mi történik velünk halálunk pillanatában, és milyen magyarázattal szolgál a haldoklók által tapasztalt jelenségekre a tudomány? Sebastian Junger ezeket a kérdéseket boncolgatja Halálom óráiban című kötetében, ami önéletrajz, orvosi dráma és ismeretterjesztő könyv egyszerre.
2020. június 16-án Sebastian Junger amerikai író, újságíró, rendező hasnyálmirigyartériája megrepedt.
„Rovarok zümmögtek a hőségben, madarak riadoztak a fák tetején. Egy sólyom vijjogva emelkedett fel a délutáni meleg légáramlásban. És a hétköznapiság és biztonság e sivár színhelyén a fájdalom villámlott át a hasüregemben”
– írja arról a pillanatról, amely kis híján az életébe került. Kórházba szállították, ahol rengeteg vért veszített, és halálközeli élménye volt – az egyik utolsó dolog, amire emlékszik, hogy haldoklása közben évekkel korábban elhunyt édesapja jelent meg és hívta magához.
Az orvosok emberfeletti munkával megmentették, és csodával határos módon pár nap múlva elhagyhatta a kórházat. Junger felépülése után hozzálátott ahhoz, hogy utánajárjon létezésünk egyik legnagyobb kérdésének, a halál misztériumának.
Interjúkat készített a kritikus órákban őt kezelő orvosokkal, de a Halálom óráiban olvasása közben bepillantást kapunk a halálközeli élmények irodalmába, a szervezetünkben zajló folyamatok biológiájába, sőt még a szubatomi fizikába is.
Megtudhatjuk például, hogy a vénás katétert – amely azon az öt évvel ezelőtti nyári estén megmentette az újságíró életét – egy Werner Forssmann nevű német orvos találta fel 1929-ben, egy Berlin melletti kórházban. Nem akárhogy próbálta ki az akkor valóban úttörő orvosi eszközt: két kollégája segítségével saját magán végezte el a beavatkozást. Megismerhetünk egy Kelet-Afganisztánban szolgáló szanitécet, Tyler Carrollt, aki zászlóaljával tűzharcba keveredett, és maga is súlyosan megsérült. Kritikus állapotba kerülve próbálta menteni bajtársai életét. „Ebben a neurológiai szürkületben Carrollnak fantasztikus látomása támadt. Szimultán módon és aprólékos részletességgel egész élete megjelent előtte, mintha csak huszonegy év élményei-tapasztalatai kronologikus sorrend nélkül, csak úgy egymás mellett is létezhettek volna. »Egész életem felvillant a szemem előtt, születésemtől egészen addig a pillanatig«” – idézi őt.
A látomást, amit Carroll átélt, a halál szubjektív élményét tanulmányozó tudósok „életszemlének” nevezték el – sokan, akik hasonlót éltek át, úgy fogalmaznak, hogy egész életük lepergett a szemük előtt.
A szerző a könyv írásakor több tucat kutatást ismert meg, amely az ehhez hasonló intenzív, erős érzelmekkel járó jelenségeket vizsgálta. Sőt, a magát ateistának és racionalistának nevező Junger azt a gondolatot is elkezdi boncolgatni: vajon ezek az élmények csak a szervezetben végbemenő biológiai folyamatoknak köszönhetők, vagy valami egészen más áll a háttérben?
A Halálom óráiban című kötetben ezt a mélyreható nyomozást követhetjük végig, egyben egy lebilincselő önéletrajzot olvashatunk. A magyar címben nem véletlenül szerepel többesszám – nem ez volt az első alkalom, hogy Jungernek egy hajszálon múlt az élete.
Több mint egy évtizeden át számolt be az afganisztáni háborúról, több könyvében foglalkozott veszélyes és megerőltető foglalkozásokkal, ám Viharzóna című bestsellere írása közben is megérintette a halál szele. A Halálom óráiban az élet (pontosabban a halál) legégetőbb kérdésére persze nem ad választ, mégis vigasztaló gondolatokat oszt meg halandóságunkról. Junger azt írja: halál nélkül az élet, amelyet ténylegesen éltünk, jelentőség nélkül való volna, hiszen soha nem érne véget. Az élet egyik célja ugyanis a túlélés. A másik? Hogy értelme legyen.
Nyitókép forrása: Boston Magazine
Kapcsolódó cikkek:
