Joggal feltételezhetjük, hogy kollapszológia, azaz a civilizációk összeomlásának tudománya nem éppen a legvidámabb téma. Főleg, mivel egyre több jel utal arra, hogy a mi civilizációnk is teljes gőzzel tart végkifejlete felé. Amikor azonban Pablo Servigne és George Tsakraklides, a kollapszológia két kiemelkedő kutatója Budapesten mutatták be magyarul frissen megjelent műveiket, az eseményt legkevésbé sem a lemondás vagy a depresszió jellemezte.
A L’Harmattan kiadó gondozásában megjelent Holnapután-sorozatról korábban már írtunk. A széria nemrég két további kötettel bővült. Mindkét könyv évek óta elérhető eredeti nyelven, és a fordító, Stumpf-Biró Balázs magyar összeomláskutató szerint a kollapszológia irodalmának élvonalába tartoznak.
A civilizáció hazugságában George Tsakraklides biológus kíméletlenül leplezi le hanyatló világunk illúziót és hamis narratíváit. Ezek az arrogáns tévképzetek ugyan eddig a túlélésünket és gazdagodásunkat szolgálták, mára azonban egyértelművé vált, hogy végzetünket is magukban hordozzák.
Radikális számvetés ez saját önzésünkkel és a ténnyel, hogy az összeomlás ellen már semmit sem tehetünk – egyedül azt dönthetjük el, milyen szerepet vállalunk a következmények enyhítésében vagy rontásában.
Ugyan görög kollégájához képest finomabb hangot üt meg, a kollapszológia atyja, a francia származású Pablo Servigne munkája nem kevésbé elkeserítő. Többé már nem az a kérdés ugyanis, hogy összeomlik-e a civilizációnk, hanem az, hogyan élhetünk benne egyénként és közösségként, egymáshoz és a környezetünkhöz kapcsolódva. Az Egy másik világvége önvizsgálatra hív minket és azt veszi górcső alá, hogy miként alakíthatjuk belső világunkat és kapcsolatainkat egy széteső rendszerben. „A túlélés kulcsa a közösségekben van, mert az ember eredendően nem rossz. A rituálék és az öröm az, ami átsegíthet bennünket a krízisen.”
A köteteket a terület két titánja a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatta be a World Adaptation Forum 2026 konferencia extra programjaként. A nívós nemzetközi rendezvény fókuszában a polikrízis állt, azaz, hogy miként lehet alkalmazkodni egy szűkölő erőforrásokkal rendelkező világhoz.
Felmerül a kérdés, hogy az ember miért is nem totálisan reményvesztetten távozik egy ilyen könyvbemutatóról. Az igazság az, hogy bár egész nap mást sem csinálnak, mint a szakadékba bámulnak, mind Pablo Servigne, mind pedig George Tsakraklides az élet szeretetére hívja fel a figyelmet. Bár munkáikban ellentmondás nem tűrő szókimondással mennek szembe a globális trendekkel és hirdetik annak fontosságát, hogy szembenézzünk a civilizációnk pusztulásával, mindketten az itt és most megélését, a teljes jelenlétet hirdetik.
Nem remény ez, hanem a már elkerülhetetlennek tűnő jövővel való szembenézés nyugalma, egy félelemtől és aggodalomtól mentes, cselekvésre sarkalló belső béke. „Ha ugyanis jelen vagyunk, – hangsúlyozza George Tsakraklides – az a megküzdés egy olyan formája, amely segít a lehető legjobb döntéseket meghozni.”
Egyik kötet sem nevezhető könnyű olvasmánynak, de ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy mi is szakadék mélyére nézzünk, ott nem várt kincsekre és megfejtésekre lelhetünk.
Kapcsolódó cikkek:
