Az Év Gyerekkönyve Díjak döntősei az ismeretterjesztő könyvek kategóriában

Az eddigi tapasztalatokat összegyűjtve, valamint a kiadók visszajelzését figyelembe véve a HUBBY úgy döntött, hogy az Év Gyerekkönyve Díj kapcsán külön kategóriát hoz létre az ismeretterjesztő kötetek részére, teret engedve azoknak a kiváló gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásoknak, amelyek eddig – a kategória hiányának okán – csak nehezen voltak besorolhatóak. A gyerekirodalommal szemben támasztott igények között előkelő helyen szerepel az az elvárás, hogy a művek valamilyen ismeretet, tudást továbbítsanak, lehetőleg úgy, hogy közben szórakoztassanak is, ne legyenek tananyagjellegűek vagy didaktikusak. Erre az igényre legjobban az ismeretterjesztő könyvek reagálnak, ezért méltán érdemelték ki azt, hogy külön kategóriaként díjazzuk őket. Az idén rövidlistára kerülő kötetek innovatívan, kreatív grafikai megoldásokkal és illusztrációkkal, figyelemre méltóan teljesítik a célkitűzésüket.


Személyes történeteken keresztül merülhet el az olvasó Közép-Európa legnagyobb tavában, a Balatonban. Bodó István Balatoni halmesék című kötete a Balatonban megtalálható halfajok részletes ismertetése mellett bemutatja a tó komplex ökoszisztémáját, valamint a halgazdálkodás és -szaporítás folyamatait. A halfajok bemutatásán felül a különböző horgásztippek is hasznosak lehetnek a kezdő gyerekhorgászoknak.


A Szépművészeti Múzeum két hiánypótló és esztétikus könyve innovatív módon mutatja be a 17. századi barokk festészet legérdekesebb mozzanatait, illetve Jézus születéséhez és a karácsonyhoz köthető képzőművészeti alkotásokat. A sorozat korábbi köteteinek minőségével összhangban, múzeumpedagógiai eszközök segítségével kerül sor e két témakör izgalmas bemutatására.


Szintén egy sorozat folytatásaként jelent meg Lőrinc László 25 szelfi a török korból című kötete, amely az emblematikus történelmi szereplők mellett olyan, a korszakra jellemző jelenségekre is kitér, mint a nyomdák elterjedésének köszönhető információs forradalom, a hitviták vagy a farsangi mulatság. A kötet nyelvezete a közösségi médiában használatos szleng, amely könnyedén hozza közel a mai olvasót a 14–17. századi Magyarország világához. Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című kötete tavaly az Év Gyerekkönyve Díj gyerekzsűrijének fődíjasa lett az innováció kategóriában.


Tittel Kinga A Duna kincsei című könyvében igyekszik minden olyan kérdésre választ találni, amelyet egy gyerek feltehet a fővárost kettészelő folyóval kapcsolatban. A dunai hajózás, a kikötők és a rakpartok történetén felül megjelenik a hidak és a szigetek bemutatása, a folyó köré szerveződő legfontosabb történelmi események és természeti jelenségek, valamint bepillantást nyújt a Duna élővilágába is.


Vibók Ildi Szeretnék egy aranyhalat című humoros ismeretterjesztő kötetében számos állatfaj ismerhető meg egy mesébe ágyazva. Az elbeszélő kisfiú nagyon szeretne háziállatot tartani, szerencséjére nagybátyja rajong az állatokért. Az ő és Gáspár nevű kaméleonja elbeszéléséből megismeri tíz állat jellemző tulajdonságait, és azt is, hogy miként lehet gondoskodni róluk. A kötet szórakoztató módon hívja fel a figyelmet az etikus állattartás fontosságára.