A HUBBY, azaz a Magyar Gyerekkönyv Fórum 2016 óta szervezi meg és adja át az Év Gyerekkönyve Díjat. A korábbi évek szokásától eltérően az idén nem öt, hanem hét kategóriában hirdettek nyertest. Ismerjék meg a díjazottakat!

Az év gyerekkönyv-, illetve ifjúsági könyv írója, illusztrátora, fordítója, továbbá az év leginnovatívabb könyve mellett az idén először jutalmazták az év ismeretterjesztő könyvének szerzőjét is, valamint az eddigi egy helyett két életkori kategóriában adták ki a gyerekkönyv írója díjat.
Ez utóbbiak közül a hatévesnél kisebbeknek szóló könyvek csoportjában a szakmai zsűri Dániel András A kuflik és az elveszett folt című kötetének, illetve az egész sorozatnak ítélte oda a díjat. A kufliverzum nem véletlenül sokak kedvence, hiszen a kuflik kedvesek, viccesek, és folyton valami kalamajkába keverednek, pont, mint az emberek. A legújabb történet egy zöld nadrág és a róla eltűnt rózsaszív folt körül bonyolódik.

A 6-12 éves korosztályt megcélzó művek között Kiss Ottó: A bátyám öccse című könyve lett a nyertes. A főhőssel, a címbeli kisfiúval mindenki együtt tud érezni, aki nagyobb testvér mellett nevelkedett, és sok sértést elviselt, mire kiderült, hogy a bátyja valójában szereti őt. Az ifjúsági könyvek kategóriáját Lipták Ildikó Csak neked akartunk jót című regénye nyerte, amely mind témájában, mind hangvételében a régi pöttyös-csíkos könyveik legjobbjainak világát idézi. Szó esik benne egyszülős és mozaikcsaládról, válásról és újraházasodásról, szegénységről és gazdagságról, valamint iskolai bullyingról, ami akkor is rendkívül fájdalmas, ha „csak” kigúnyolásban és lenézésben nyilvánul meg, a fizikai erőszakig nem jut el.

A leginnovatívabb könyvnek az Amikor a kukák világgá mennek című, kortárs írók meséiből összeállított gyűjtemény bizonyult. A hírek szerint egyre több gyerek szenved klímaszorongástól, a mesék segítségével megbeszélhetjük velük, miért baj, hogy eltűnnek az őserdők, kipusztulnak az orángutánok, a műanyag palackok elborítják a földet, és a szelektív kukák üresen állnak. Az ismeretterjesztő kategória nyertese, Tittel Kinga A Duna kincsei című zsebkönyve ugyan gyerekeknek szól, de szerintem a szüleik is legalább ugyanannyira fogják élvezni. Sosem tudtam például, hogy az Erzsébet téren álló szökőkút szobrai Danubiust és a lányait, azaz a mellékfolyóit ábrázolják, hogy a Dunán vízitaxival is lehet közlekedni, és hogy az Erzsébet-hídon titkos mozi, camera obscura található. Az illusztrátori díjat Grela Alexandra kapta A vakok és az elefánt című hindu mese varázslatos keleti világot idéző rajzaiért, míg a legjobb fordítónak a zsűri Érsek-Obádovics Mercédeszt találta, ő Az utolsó bárány című karácsonyi mese magyar változatáért részesült az elismerésben.