18 évesen, hétgyermekes cigány család ötödik szülöttjeként, a szegénysorból robbant be költészetével a magyarországi irodalom tekintélyes szereplői közé. Bari Károly 1952-ben született a Miskolci járásban található Bükkaranyoson. Első kötete 1970-ben jelent meg Holtak arca fölé címmel. Példaképei nem voltak, a népdalok érzelemvilága állt hozzá a legközelebb.
Gimnáziumi éveit anyagi helyzete miatt késve, olykor megszakításokkal tudta befejezni, ám érettségi után rögtön felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára. Egy egyetemi tüntetés okán, valamint verseinek tartalma miatt a rendszer célkeresztjébe került, elítélték, majd a hírhedt szegedi Csillagbörtönbe zárták. Szabadulása után kezdte meg Debrecenben a magyar-népművelő szakot. Ennek hatására vetette bele magát a folklórkutatásba.
Bari tudatosan utasította vissza, hogy cigány költőként hivatkozzanak rá: „a származás nem esztétikai kategória” – vallotta. Etnikai kötődését, népe iránti felelősségvállalását etnográfiai munkáival bizonyította. Kölcsönmagnóval a vállán járta Magyarország és Erdély cigánytelepeit, gyűjtötte és fordította a népdalokat. Mindeközben rendre írta vékony, de fajsúlyos köteteit.
1984-ben József Attila-díjat kapott, 2001-ben Kossuth-díjjal, valamint Kodály Zoltán-díjjal tüntették ki, 2018-ban beválasztották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. Legutóbbi verseskönyve 2017-ben jelent meg Csönd címmel.
