Az osztrák feminista szerzőnő Mürzzuschlag városában született. Egyházi iskolában kezdte meg tanulmányait Bécsben, ám mivel édesanyja zenei csodagyereket akart belőle nevelni, hamar átjelentkezett a Bécsi Konzervatóriumba, ahol orgonálni, zongorázni és hegedülni tanult, valamint zeneszerzői tanulmányokat folytatott. A szülői nyomás, valamint a stressz hatására idegösszeroppanást kapott, így 1968-ban egy évig teljes elszigeteltségben élt.
Ekkor kezdett el írni, eleinte csak verseket, amelyek különböző folyóiratokban jelentek meg.
Huszonegy éves korában jelent meg az első verseskötete Lisa árnyéka címmel. Irodalmi csoportosulásokhoz és diákmozgalmakhoz csatlakozott, mindeközben pedig kipróbálta magát a prózában is. A hetvenes évektől kezdve rádiójátékokat és színházi darabokat írt, valamint angol, amerikai és francia szerzőket fordított németre.
1983-ban jelent meg A zongoratanárnő című regénye, amely meghozta neki a nemzetközi sikert, és amelyből később Michael Haneke rendezett korszakos filmet. 1995-ben látott napvilágot főműve A holtak gyermekei címmel. A regény a II. világháború utáni Ausztriát állítja középpontba, amely akkor a letagadott bűntettek, a bevallatlan felelősség helyszínévé vált.
1995-ben visszavonult a közélettől, majd 2004-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, első osztrák íróként. Jelinek a díjat követően kettős érzésinek adott hangot: egyfelől megtisztelőnek érezte, másfelől aggodalmát fejezte ki, hogy így még többen ismerni fogják. A ceremónián nem jelent meg személyesen, beszédét videóüzenet formájában küldte el Stockholmba.
