Az emberiség létezése óta olthatatlan vágyat érez a legendák és mesék világa iránt. Legyen szó akár az esti tábortűz körül szőtt és továbbadott történetekről, vagy éppen a múltunkat megörökítő eposzokról és mítoszokról, születésünk óta áhítozunk rá, hogy időnként kicsit szárnyalni engedjük a képzeletünket. Ez a csillapíthatatlan késztetés persze mesemondók és történetírók sorát emelte piedesztálra az idők során: Aeosopus, a Grimm testvérek, Hans Christian Andersen, vagy éppen a huszadik század egyik legmeghatározóbb legendása: J.R.R. Tolkien.
Mert bizony A hobbit, A Gyűrűk Ura trilógia és az Elveszett mesék könyvének alkotója igazi, vérbeli mesélő. Olyan, aki szinte ösztönösen játszik az emberi néplélek lantjának húrjain, és egyetlen történettel képes milliók rég elfeledett vágyakozásait felszínre hozni. Legyen szó akár a természethez való újrakapcsolódás iránti sóvárgásról, vagy éppen az utazás és az ismeretlen meghódítása iránt érzett, mélyről jövő lelkesedésről, hőseire és meséire mindkét téren bizton számíthatunk.
Tolkien alkotói nagyságát azonban leginkább mégis az általa megteremtett mitikus világ, illetve annak részletgazdagsága és hitelessége adja. Azé a világé, amelynek körvonalait és árnyalatait saját életének helyszíneiből és szereplőiből, valamint számtalan nép mítoszaiból és hiedelmeiből ötvözve alkotta meg.
Képzelőereje nem ismert határokat, írás közben Tolkien egyáltalán nem vetette meg saját tapasztalatainak és élményeinek felhasználását.
Jó példaként szolgál erre a legismertebb történetei középpontjában álló Megye, ez az idilli, varázslatos vidék, ahol nyugalom, béke és biztonság szövi át a hétköznapokat. A helyet egy korabeli kis angol falu, Sarehole ihlette, ahová az alig négyéves John Ronald Reuel Tolkien édesanyjával és testvérével költözött a dél-afrikai Bloemfontaine városából. A magafajta gyermek itt gondtalanul kalandozhatott a Cole folyó mentén forgó vízimalom körül, szedhetett szilvát az út menti fákról, vagy éppen felfedezhette a környékbeli homokbánya varázslatos világát. Nem csoda hát, hogy éppen ez a hangulat köszön vissza A hobbit című könyve első kiadásának általa rajzolt illusztrációjáról is.
Ebbe az idilli, képzeletbeli világba költöztette aztán Tolkien legismertebb lényeit, a hobbitokat, akiknek megalkotásához különösen sokat merített a vidéki Anglia korabeli lakóinak jellegzetes vonásaiból. A melegszívű, apró lények ábrázolásakor ugyanis egyaránt támaszkodott a hétköznapi örömöket megélő helyiek iránt érzett csodálatára, de a velük szemben táplált egészséges iróniára is, amely lehetővé tette, hogy alkalom adtán kicsit görbe tükröt tartson eléjük.
Persze ahhoz, hogy a Megye életre keljen, díszletekre is szüksége volt. Azt az ötletét például, hogy a hobbitok domboldalba vájt üregekben laknak, ugyanúgy inspirálták az egykori angol kovácsműhelyek vaskos, kör alakú kapui, mint azok az izlandi gyepházak, amelyekről Tolkien alighanem a gyermekeire vigyázó, onnan elszármazott dadájuktól hallott.
Hasonlóan saját élményeire építve álmodta meg egy másik varázslatos vidék, Völgyzugoly kontúrjait is. Ezt a svájci Lauternbrunnen ihlette, ahol még 1911-ben, oxfordi éveinek megkezdése előtt járt. Az itt magasodó sziklák közt elterülő gleccserek által mélyített rét, meg persze a környék több tucatnyi vízesésének látványa vezette tollát a Tündék menedékének megrajzolásához, amely aztán fontos események színhelyévé vált műveiben. Itt köttetett meg ugyanis a Szövetség A Gyűrűk Urában, de Zsákos Bilbó és Tölgypajzsos Thorin is ide tért be csapatával A hobbitban – úton a Nagy Hegynél rájuk váró kalandok felé.
A valós és képzeletbeli világ színeinek teljes palettájával megfestett díszletet azután Tolkien a mitológia tárházának kapuit szélesre tárva töltötte meg különleges, és olykor varázslatos lényekkel.
A trollok, orkok és törpök alakjainak életre hívása mellett leporolta a tündérek, vagy más szóval tündék legendáját, hogy aztán a kelta és germán kultúrkört, illetve néhány középkori skandináv hiedelmet felkarolva alakjukat egészen új mélységekkel, sőt, általa alkotott nyelvvel ruházza fel.
Történeteihez mindeközben a múlandó emberi lét felett álló természet szolgáltatott időkön átívelő, rendíthetetlen keretet. Erdők és mezők, hegyek és szirtek, patakok és tengerek – az iparosodás és a gépesítés ellen lázadó író ezek nagyszínpadjaira komponálta saját álomvilágának újabb és újabb darabjait. És tette mindezt úgy, hogy ezáltal békét és biztonságot nyújtó menedéket épített maga és olvasói számára a rideg valóság szürkesége ellen.
Egy menedéket, ahová nem csupán ő, de mi magunk is bármikor elvonulhatunk, hogy időről-időre visszataláljunk kicsit ősi, tiszta önmagunkhoz: a tábortűz körül ülő, legendákra éhes gyermeki lelkünkhöz.
Kiemelt kép: A Helm-szurdok és az előtte elterülő Kürtvár / Forrás: 24.hu
