A krimikre kamaszkoromban szoktam rá, méghozzá az édesapám jóvoltából. Apám a barátjával, Jimmy bácsival rendszeresen bejárt a villanyrendőrnél lévő könyvesboltba, hogy vásárlói csoportba tömörülve, a költségeken testvériesen megosztozva beszerezzék a legújabb papírkötésű Albatrosz regényt. Azután ha mindkét családban elolvasta valamennyi érdeklődő, visszavitték az antikváriumba, és az ily módon szerzett pénzt újabb bűnügyi történet vásárlásába fektették be. Így barátkoztam meg a műfajjal, és jó kapcsolatunk azóta is töretlen. A kedvenceim nagyon hamar a klasszikusok lettek, Sherlock Holmes, Maigret, és persze Agatha Christie, bár akkoriban (a rendszerváltás előtt jártunk) neki csak a leghíresebb műveit adták ki magyarul.
Agatha Christie: Ház a sziklán
Nem győzök hálával gondolni a Helikon Kiadóra, amiért rászánták az időt, a pénzt és a fáradságot, hogy a krimi királynőjének kevésbé ismert műveit is újrafordíttassák, és méltó formában jelentessék meg. Mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor az ember nem tud elmerülni a cselekményben, annyira zavarják az égbekiáltó magyartalanságok. Márpedig ebben a regényben különösen figyelni kell a szövegre, hiszen a megoldás kulcsa ott rejtőzik néhány levélben. Ezeket a főszereplő, a csak Nick néven emlegetett fiatal lány mutatja meg Poirot-nak és nyomozói képességeknek rokonszenvesen híján lévő barátjának, Hastings kapitánynak, miután több gyilkossági kísérlet után valóban gyilkosság történik. Christie szívesen dolgozik bizonyos jellegzetes fogásokkal, amelyek több regényében is visszatérnek, például a nevekkel és becenevekkel való bűvészkedéssel, itt is ez történik. És miközben leesik az állunk a megoldás láttán, elálmélkodhatunk rajta, vajon a 30-as évek Angliájában tényleg elég volt valakinek pusztán a nevét beleírni egy végrendeletbe, minden egyéb azonosító adat nélkül? Semmi anyja neve, születési idő, TAJ-szám, adóazonosító, drága kis SZIG-em? De hát vagy TAJ-szám, vagy bűnügy, és akkor inkább bűnügy.
A helyszín továbbra is Anglia, ezúttal azonban a 15. század vége. A trónon az első Tudor király, VII. Henrik ül, a rózsák háborújában kivéreztetett ország lassan kezd magához térni, ettől azonban a kis folyóparti falu papjának és lakóinak élete még nem válik könnyebbé, sőt. Küzdenek az elzártsággal, a vízzel, a sárral, az éhséggel, és egy hídról álmodoznak, ami összekötné őket a világgal. Bár ki tudja, érdemes-e egyáltalán gazdagnak lenni ott, ahol a falu legtehetősebb emberét, a híd ötletének kitalálóját, Thomas Newmant holtan találják a vízparti nádasban, majd a holtteste is eltűnik? A krimiktől eltérő módon itt visszafelé haladunk az időben, Newman halálának pillanatáig. Az elbeszélő pedig maga a pap, akit ugyanolyan vágyak gyötörnek, mint bármelyik hívét, csak rá sokkal nagyobb büntetés vár, ha enged nekik. Történelmi krimit olvasni azért különleges élmény, mert a detektívmunkára kényszerülő személy munkáját nem segítik DNS-elemző laborok és szakképzett profilozók, csak a saját megérzéseire és következtetéseire támaszkodhat. Sötét, misztikus utazás ez nemcsak egy mesterien életre keltett középkori faluba, hanem egy magát bűnösnek tudó lélek mélyére. És egy olyan világba, ahol nem csillog az itáliai reneszánsz derűs fénye
A.J. Kazinski – Thomas Rydahl: A hableány halála
Kisgyerekként szörnyen féltem Andersen meséitől, nyilván azért, mert nem gyerekeknek íródtak. A legjobban a kis hableány története rázott meg, már akkor sem találtam jó ötletnek fájdalmas átváltozásra vállalkozni és lemondani a hangunkról abban a hiú reményben, hogy ezért majd belénk szeret az egyébként meghökkentően ostoba királyfi. Azóta már tudom, hogy a kis hableány meséje a női önfeladásról szól, arról a nőről, aki hajlandó átalakítani a testét és eltűrni az ezzel járó válogatott kínokat, csak hogy elnyerhesse egy férfi tetszését és szerelmét. Kötelező olvasmányként írnám elő minden nőnek, aki ilyesmin töri a fejét, és minden plasztikai sebésznek, aki fenntartások nélkül elvállal olyan műtéteket, ahol a pár férfi tagja magazinokból kitépett fotókkal a kezében érkezik a konzultációra, és az azokon látottakat rendeli meg a barátnője számára alul-felül. A téma rendkívül aktuális, nem véletlenül mozgatta meg a szerzőpáros (vagyis, mint kiderül, szerzőhármas) fantáziáját. Borzongva követjük a gyilkosság gyanújába keveredett Hans Christian nyomozását az 1830-as évek Koppenhágájában, és közben kedvet kapunk ahhoz is, hogy újra felfedezzük meséinek egyszerre riasztó és költői világát.
