Vera című regényével Grecsó Krisztiánt is jelölték az idei Libri irodalmi díjakra. Ennek kapcsán válaszolt kérdéseinkre, kiderül többek között, hogy mi különbözteti meg az amatőr írót a profitól, és hogy mi volt a legkedvesebb könyve 2019-ben.

– Miért kezdett el írni?
A gyerekkor legnagyobb csodája, hogy mindent ki lehet próbálni és minden először van. Messzire elkóborolni engedély nélkül, lopni, csókolózni, írni. Aztán némely csodákból gyakorlat lesz, mások meg elmaradnak, kikopnak. A „semmiből valami lesz” gyönyörű élményét sajnos már nem tudom olyan őszinte naivitással átélni, mint akkor, de azt most is megélem, ahogy az írásba akkor beleszerettem. Mindjárt az első pillanatokban. És szinte azonnal hivatástudatom is lett, ami édes volt és komikus, de mivel titokban tartottam, még segített is, mondjuk túlélni a kamaszkort.  

– Mit szeret a legjobban az írásban?
Hogy a nyelv több nálam, mégis megengedi, hogy használjam. Olyan, mint a muzsikálás, ha eleget gyakorolsz, a mondat elkezd megismerni téged, a stílusod, mesél veled, általad, és olyan dolgokat is elmond, amit te nem tudsz, vagy nem tudtad, hogy tudod.

– Mit nem szeret benne?
Az amatőrt nem az különbözteti meg a profitól, hogy jobban vagy rosszabbul ír. Előbbi a saját kedvére ír, utóbbi a szöveget, mint konstrukciót kezeli, hatást akar, azt a megértés-élményt, kételyt, szorongást, vagy bármit átadni, amit ő érez. És üti-veri médiumát, a mondatot. Utálom, amikor nem megy. Amikor rosszul, rosszat írok, csikorog, vacak. Mégis csinálni kell, mert a másnapi lendület abból a mélypontból indul.

– Beleképzeli magát az olvasó helyébe írás közben, vagy ez inkább csak hátráltat?
Én olvasóként is utálom, ha valaki az én kegyeimet keresi. Legyen az írónak szent őrülete, mániája, haljon bele, ha nem mondhatja el, amit mondani akar. Legyen más a világ, ha ő azt nem mondja el. Ne azt akarja kitalálni, engem mi nyomaszt, boldogít, hanem mondja el, hogy őt mi, és én majd felismerem magam benne, ha akarom, vagy ha tudom. Ha olvasóként ilyen vagyok, logikusan, íróként sem lehetek más.  

– Mi volt a döntőbe jutott kötete alapötlete, miért ezt a témát választotta?
Ma ezt úgy nevezik divatosan, hogy „transzgenerációs trauma”. Én egy gyerekről akartam írni, akit közvetlenül is trauma ér, és eközben kell a szülei sorsában is „hőssé” válnia. Miközben egy gigászi hazugsággal szembesül, úgy válhat hétköznapi hőssé, hogy hazudnia kell, hogy meg kell értenie, nem lehet mindig az igazat mondani. A Pál utcai fiúk (Grecsó Krisztián írta a Vígszínházi előadás szövegkönyvét – a szerk.) után fogtam bele. És volt nekem egy pici, kedves hősöm, egy 11 éves kislány, Vera, meg egy nagy sors, az örökbefogadás fátuma, ami az én sorsom is.  

– Hogyan ír? Mindennap elvégez egy meghatározott penzumot? Vagy csak amikor jön az „ihlet”?
Regényt úgy. Azt nem lehet másképpen, muszáj minden nap gondozni, törődni vele, édesgetni, fésülgetni. Nem muszáj új sort írni bele, de ha nem szeretgeted, ő is elhagy.

– Melyik volt a legjobb olvasmányélménye 2019-ben?
Most két verseskötet mondok, Markó Béla Amit az ördög jóváhagy és Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című kötetét. Utóbbi rövidlistás is a Libri-díjak csatájában.

–  Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Mindenekelőtt sofőr, mint az apám. Az első saját ötlet azért az író volt. De mintegy mellékesem megkísértettek más ügyek. Néptáncos, népzenész, rockzenész, zeneszerző, esetleg rendező. Utóbbi csak futólag.  

– Hol van a kedvenc helye a bolygón?
Bár nagy lokálpatrióta vagyok, szenvedélyes alföldi, azért mást is értek. Azt hiszem, zalai vagy somogyi voltam előző életemben. Nagyon szeretem a Dél-Dunántúl, a Dunántúl lusta lankáit, legszívesebb ott pihenek.

– Mi az a hanghatás, amit a legjobban kedvel?
A tyúkok kárálása nekem a tenger, szoktam volt mondani, de azért a tengerzúgást magát is imádom.  

+1
– Milyen híres (élő vagy fiktív) személlyel találkozna szívesen?
Egy gyötrően nehéz nap a mániákus szakaszában lévő József Attilával Zuglóban. Az milyen szép lenne! 

Kiemelt kép: Gálos Viktor