Martin Scorsese, Antonio Spadaro
Friss
Fikció
Irodalom mozgóképen – 5 könyvadaptáció, ami felér az alapanyaghoz
Az örök dilemma, hogy melyik járul hozzá nagyobb mértékben lelkünk kiteljesedéséhez, ki nyeri a versenyt regény és film versengésében?
Egy állatot életben tartani messze nem ugyanazt jelenti, mint megmenteni
Sibylle Grimbert regénye egy világvége-történet, amely szerint az emberekben ott van a jószándék, csak nem tudják megfelelően használni.
„Amióta van a Libri könyvajánló blokkja, sokkal többet olvasok” – Szabó Zsófi és Istenes Laci az olvasás szeretetéről
A népszerű műsorvezető párossal arról beszélgettünk, mit jelent számukra az olvasás, és mely könyvek formálták leginkább az életüket.
Ismeretterjesztő
Mit árul el egy könyvről a borítója, és miért ítéljünk meg néha ez alapján?
A jól eltalált borító nemcsak gyönyörködtet, de számtalan információt is hint el a történetről az olvasó számára.
Fleishman kitalálója megcsömörlött az amerikai álomtól, hát végzett vele
Elkezdtem olvasni A Long Island-i kompromisszumot, és rájöttem, hogy egy tűéles röntgen az amerikai középosztály idegrendszeréről.
Ha eddig nem voltál éhes, most az leszel! Különleges gasztrokalauz rendhagyó nyári kalandokhoz
Hogyan fedezhetjük fel a világot? Úgy, ha megkóstoljuk a helyi ételeket – vallja Sarah Baxter, akinek Gasztroutazások című kötete.
Gyerek- és ifjúsági könyvek
Egy könyv, ami humorával visszavezeti a gyerekeket a természethez
Hogyan térjünk vissza a természethez, egy jó nagy adag humorral a hátizsákunkban? A világ legnevetségesebb állatai című könyv épp erről szól.
Lépj be a Minecraft világába, ahol a túlélés kulcsa a kreativitás
A Minecraft 2009-ben robbant be, és diadalmenete azóta is töretlen. Mintegy 126 millió játékosával pedig a világ legnépszerűbb játéka.
Így is lehet írókról tanítani gyerekeket – Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni
Lehet, hogy végre eljutott odáig az emberiség, hogy megtalálta a megoldást a rettentően unalmas iskolai íróéletrajzokra? Bizony, lehet.
Fikció
Irodalom mozgóképen – 5 könyvadaptáció, ami felér az alapanyaghoz
Az örök dilemma, hogy melyik járul hozzá nagyobb mértékben lelkünk kiteljesedéséhez, ki nyeri a versenyt regény és film versengésében?
Egy állatot életben tartani messze nem ugyanazt jelenti, mint megmenteni
Sibylle Grimbert regénye egy világvége-történet, amely szerint az emberekben ott van a jószándék, csak nem tudják megfelelően használni.
Ismeretterjesztő
Mit árul el egy könyvről a borítója, és miért ítéljünk meg néha ez alapján?
A jól eltalált borító nemcsak gyönyörködtet, de számtalan információt is hint el a történetről az olvasó számára.
Fleishman kitalálója megcsömörlött az amerikai álomtól, hát végzett vele
Elkezdtem olvasni A Long Island-i kompromisszumot, és rájöttem, hogy egy tűéles röntgen az amerikai középosztály idegrendszeréről.
Gyerek- és ifjúsági könyvek
Egy könyv, ami humorával visszavezeti a gyerekeket a természethez
Hogyan térjünk vissza a természethez, egy jó nagy adag humorral a hátizsákunkban? A világ legnevetségesebb állatai című könyv épp erről szól.
Lépj be a Minecraft világába, ahol a túlélés kulcsa a kreativitás
A Minecraft 2009-ben robbant be, és diadalmenete azóta is töretlen. Mintegy 126 millió játékosával pedig a világ legnépszerűbb játéka.
Sikerlisták
Podcast
"Érdekel, hogy a bor és az étel mit tud egymásból kihozni!"- Beszélgetés Mautner Zsófiával és Kovács Tibor borszakértővel
„Van egy tapasztalatunk a megküzdésről” – Beszélgetés Bibók Beával és Hámori Gabriellával a parentifikációról