A mozgóképipar mindig is imádta a könyvadaptációkat, a jelenséget pedig a streaming előretörése csak tovább erősíti. Mi, olvasók, persze tudjuk, hogy mindig a könyvalap a jobb, és lássuk be, menő is azzal villogni, hogy mi bizony a legújabb közönségkedvenc eredetijét is olvastuk. Hozunk néhány címet, amit még épp van idő elolvasni, mielőtt megérkezne a filmes verzió.

Elle Kennedy: The Deal – Az üzlet

Elle Kennedy Off-Campus könyvei itthon is népszerűek, ami nem meglepő, hiszen világszerte bestsellerstátuszú könyvekről beszélünk. A könyvekből nem is holmi B kategóriás tévésorozat készül: a feldolgozáson az Amazon dolgozik. A sztori középpontjában a Briar Egyetem két diákja áll, akik első ránézésre nem is állhatnának egymástól távolabb. Hannah Wells eminens, kissé visszahúzódó lány, Garrett Graham pedig egy vagány, nagy hangú sportoló, a suli hokicsapatának üdvöskéje, akinek viszont a tanulás nem épp az erőssége. Ők ketten úgy keverednek egymás közelébe, hogy Hannah kitalál egy kissé bridgertonos trükköt: hogy felkeltse a neki tetsző fiú figyelmét, egyezséget köt Garrett-tel – akit korrepetál, hogy a fiú ne bukjon meg a létező összes tárgyból –, hogy tegyenek úgy, mintha randiznának. Igen ám, de egy alkalommal úgy alakul – ebben az életkorban megesik az ilyesmi –, hogy hőseink egy ágyban kötnek ki, az együttlét pedig olyan emlékezetesre sikerül, hogy az erősen átírja a terveket mindkét oldalon… A sorozat elkészültéig pedig bőven van idő akár az összes kötet elolvasására.

Rufi Thorpe: Margo bajban van

Ezt a könyvet nemrégiben már ajánlottuk nektek, ám ebben a cikkben is helye van, hiszen rövidesen az Apple TV+ra készül belőle tévésorozat nem kisebb nevek főszereplésével, mint Elle Fanning, Nicole Kidman, Michelle Pfeiffer és Nick Offerman. Hasonlóan cikkünk előző ajánlásával, itt is egy váratlan terhesség okozza a kezdeti bonyodalmakat: a húszéves főhős épp csak elkezdi a főiskolát, amikor viszonyba bonyolódik az irodalomtanárával, és azonnal teherbe is esik. Munkahelye ugrik, gyereke apja hallani sem akar a babázásról, ő viszont nem adja meg magát a nehézségeknek, váratlanul pedig segítsége is akad, felbukkan ugyanis az apja, aki egykori pankrátorként éppen a drogfüggőségéből igyekszik kigyógyulni egy kis családozással.

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban, egy ingatlanügynök lakásbemutatót tartana, ám egy kudarcot vallott bankrabló menekülés közben beront az épületbe, és túszul ejti az összes érdeklődőt – innen indulunk, és a nyolc túsz szokatlan történetét követjük. Backmant imádja a filmipar, hiszen minden könyve különös, feledhetetlen figurákkal van tele, és olyan történetekkel, amelyeket átsző a humor és a kiszámíthatatlanság, miközben úgy játszanak a szív húrjain, hogy szem nem marad szárazon (szó szerint: minden könyvét könnyes szemmel fejeztem be). Az ember, akit Ovénak hívnakból több feldolgozás is készült, az amerikaiban nem kisebb színész a főszereplő, mint Tom Hanks, de van kiváló sorozatverziója a Mi vagyunk a medvéknek is, és rövidesen megkapja a mozgóképes kezelést a Hétköznapi szorongások is, a főbb szerepekben a Szexoktatásból és A Fehér Lótuszból ismert Aimee Lous Wooddal és Angelina Jolie-val, valamint David Magee forgatókönyvével, aki olyan filmeket jegyez, mint a Pi élete, az Oscar-díjas Én, Pán Péter vagy a fentebb említett, Az ember, akit Ottónak hívnak címen futó amerikai feldolgozás.


Kapcsolódó cikkek: