A Libri idén is díjazta azokat a műveket, amelyek a saját kategóriájukban a legnagyobb eladott példányszámot produkálták. Náray Tamás regényeit még mindig imádja a közönség, nem csoda, hogy ismét díjazták. A kitüntetett könyvek között találunk olyanokat is, amelyek a Korda-házaspárral, a felnőtté válás pszichológiájával vagy a bél-agy kapcsolattal foglalkoznak. A legnagyobb közönségkedvenc pedig igazi meglepetés lett!
Fene se gondolta, hogy egyszer belebotlok Korda Gyuri bácsiba. Szó szerint. Az egyik családtagja éppen jobbra lép, én balról kerülném őt, így majdnem ráesek az eddig takarásban lévő művész úrra. Korda Gyuri bácsi ezt egy szolid mosollyal nyugtázza, az arcán már meglátszik az a nyolcvanhat év, de ebben a mosolyban még mindig ott van ugyanaz a gyermeki derű, amit kilencévesen, a tévé előtt ülve megszoktam. Rám mosolygott Korda György, ezt utólag felírom a bakancslistámra.
Ez annyira megtetszik, hogy le is szólítom L. Dézsi Zoltánt. Az ismert televíziós riporter a Libri Irodalmi Díjak gálán kivételesen nem tudósítóként van jelen, hanem szerzőként: a Korda házaspárról írt munkája akkora közönségkedvenc lett, hogy a legnagyobb magyar könyvterjesztő is elismeri. Mint kiderül, ő még nem tudja, milyen kategóriában kapja a díjat: engem kérdez, hogy van-e információm. „Abban biztos vagyok, hogy tavaly ön írta a legjobb könyvet Kordáékról – adom meg a kitérő választ. – meg abban is, hogy ezt a közönség is így gondolja. De az eladási sikereket ismeri.” Gyorsan megegyezünk, hogy csak akkor folytatjuk a beszélgetést, ha tegeződünk: így hajlandó válaszolni arra a kérdésemre is, hogy szerinte miben áll a Korda házaspár vonzereje.
Amit kívülről látunk, az az, hogy Korda Gyuri bácsi nyolcvanöt évesen is meg tudja tölteni a Budapest Arénát, a róla készült könyv pedig bestseller lett. De van-e ennek valami titka, amit egy életrajzíró belülről láthatott?
„Szerintem a legfőbb titok az, hogy ez a két ember, Korda György és Balázs Klári tényleg nagyon szereti egymást – ez a válasz elsőre túlzottan egyszerűnek tűnik, de L. Dézsi folytatja. – Az ő kapcsolatuk nem marketingkapcsolat, mégiscsak együtt vannak már lassan fél évszázada. Olyan párt alkotnak, amire titkon nagyon sokan csak vágynak. Köztük is megvannak a villongások, de abban biztos vagyok, hogyha Gyurinak kioldódik a cipője, akkor Klárika letérdel, és beköti.” Ez a válasz kifejtve is nagyon egyszerű, de másodjára végiggondolva az igazságtartama éppen a közönségről mond el sokat: ennyire ki vagyunk éhezve egy valódi, hiteles emberi viszonyra, amibe mindannyian szívesen beleélnénk magunkat.
Könnyen lehet, hogy tényleg ezért olvassák ennyien A Korda című könyvet, és ezért kaphatja meg a Libritől Az év legsikeresebb debütáló könyve-díjat.
A közönség lelki igényeiről szintén fontos dolgokat árul el egy másik díjazott, Bibók Bea Ellopott felnőttkor című könyve, ami idén az év pszichológiai könyve lett a Librinél (a műfaj legnagyobb példányszámban eladott kötete). A szexuálpszichológus már előző könyvében, az Ellopott gyermekkorban is foglalkozott a parentifikáció és az infatilizáció kérdésével, vagyis azon jelenségekkel, hogy sok családban a gyermekre túl hamar osztanak felnőtt szerepeket, vagy éppen ellenkezőleg, nem hagyják leválni, felnőni a gyermekeket akár ötvenéves koráig sem.
„Ez kettő gyakran egyazon családban van jelen – árulja el Bibók Bea. – Rengeteg kliensemnél láttam azt az alapproblémát, hogy megkülönböztetve nevelik a két testvért a szülők: az egyiket nagy önállóságra, fizikai, vagy érzelmi támogatásra használja a család, lényegében szülői szerepbe emeli. Ennek oka lehet például egy válás, amikor az egyik szülőnek társra van szüksége a mindennapi problémák megoldásához. Ugyanakkor sokszor előfordul, hogy a másik testvért infantilizálja az anya, és ez a szülő szükségleteiről szól. Nagyon szorong, nem akarja, hogy leváljon a gyermeke, maradjon az ő közelében, nehogy baja essen.”
Az ilyen problémák a társas kapcsolatokra és a karrierlehetőségekre is rányomják a bélyegüket: az olyan könyvekkel pedig, mint amilyen Bibók Beáé, közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a saját életünket is megértsük. Ez működni látszik, hiszen a közönség nemcsak olvassa a könyvet, de gyakran személyesen felkeresik magát a szerzőt is:
„Ma is kaptam két-három olyan levelet, amiben az olvasók írnak arról, hogy hálásan köszönik, mert sok mindent megértettek a családjukkal kapcsolatban. – meséli Bibók Bea. – Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy megérteni valamit nem egyenlő a változással. Hogy ezeken a problémákon segíteni tudjunk, szükséges a terápia.”
A gáláról a fikciós műfajok sem maradhatnak el. Két pezsgőspohár között átnézve Bán Jánost (avagy Bán Mórt) veszem észre, aki nagyon érdekes kísérletre vállalkozott: egy másik bestsellerszerzővel, Karády Annával közösen írta meg a Lillafüredi karácsony című kémregényt.
A történet 1940-ben játszódik, amikor háború még nincs hazánkban, viszont a külföldi titkosszolgálatok már tevékenyen dolgoznak nálunk is. Lillafüreden, a magyar filmipar egy illusztris eseményén bontakoznak ki a gyanús szálak, olyan sztárok között, mint például Jávor Pál. A közös munka persze sok nehézséggel járhat, hiszen minden író stílusa más, de úgy tűnik, ez Bán és Karády esetében jól működött.
„Volt egy elképzelésünk arról, hogy egy fejezetet én írok, egyet ő, egyet én, de erre már nem volt idő. – tudom meg Bán Mórtól. – Végül is egy gyorsabb munkamenetet vettünk át: Anna különösen a történet elejéért volt felelős, és a történet lezárásában nyújtott nagy segítséget. Nagyon harmonikus volt a közös munka. Egyszerűen azért, mert nagyon hasonló módon gondolkodunk cselekményszövésről, karakterekről.”
Ludvig Orsolya Stefanie és Köbli Gyula átadják a díjat Karády Annának és Bán Mórnak – Fotó: Hegedűs Bence
A cselekmény valóban rendkívül fordulatos lett. Az olvasói visszajelzések gyakran letehetetlennek írják le a kalandor, Késmárky Áron gróf és a lengyel színésznő, Agnieszka történetét. Anélkül, hogy bármit előre elárulnánk az olvasóknak, talán csak azt a közhelyet érdemes észben tartani: senki sem az, akinek látszik a Lillafüredi karácsonyban. Miután most ez lett az év legnépszerűbb könyve határainkon túl, már csak az a kérdés, hogy lesz-e folytatás, hiszen erről a szerző korábban még kissé bizonytalanul nyilatkozott.
„Most azt mondom: biztos lesz folytatás – mondja Bán. – sőt, megvan a következő történet. Azt nem tudom még, mikor lesz idő megírni. Egy olyan karakterhez, mint Késmárky gróf ebben a regényben, nem könnyű megfelelő hátteret, sztorit találni. Az első regényben a Lillafüredi Palotaszálló volt maga a háttér. Én azt gondolom, hogy most megvan az a közeg, ahol ki fog tudni bontakozni a következő történet során.”
Bán és Karády nemcsak mint díjazottak kötődnek a Librihez: részt vesznek a könyvterjesztő Talent – Kezdősor nevű programjában, ami pályakezdőknek segít első kötetük megírásában.
A díjátadó közben épp a talentesek közé ülök: olyan szerzők vannak itt, mint Horváth Adél, Szabó Réka vagy Varga G. Dániel, akiknek a könyveit hamarosan kezünkbe vehetjük, hiszen a program hét hónapja a végéhez közeledik. Nem csoda, hogy mindannyian a kéziratleadásról beszélgetnek izgatottan: szerencsére úgy tűnik, mindannyian tudják teljesíteni ezt a kihívást.
Amikor a fények kihunynak, és minden tekintet a színpad felé fordul, a közönség soraiban csak Varga G. Dániel foszforeszkáló cipője világít: úgy gondolta, hogy az öltönyéhez ez illik a legjobban. „Ha áramszünet lesz, téged akkor is megtalálunk” – súgja neki valaki hátulról. A figyelmünket azonban már nem ez köti le: a színpadon Marék Veronika és Visky András mesél az írásról és életútjaikról. Marék Veronika olyan figurákat alkotott meg a gyerekirodalomban, mint Kippkopp, Boribon vagy a kockásfülű nyúl: vannak olyanok, akik ezeket a történeteket gyerekkorukban kezdték olvasni, ma pedig már az unokáiknak olvassák fel őket.
„A kilencvenes évek elején azt hittem, hogy vége – mosolyog Marék, aki tavaly szerzői életműdíjat kapott a Libritől. – Azt hittem, be vagyok téve a fiókba, a gyerekirodalom változik, engem többé senki nem fog olvasni. Aztán újra kiadtuk a Kippkopp karácsonyát, és akkora siker lett, hogy nem értettük! Ma is csak kapiskálom, mi lehet az oka: a Kippkopp a természetről szól, és ezért lehet időt álló sok generáció számára.”
Marék Veronikától megtudhatjuk, hogy célközönséget tervez váltani, felnőtteknek fog írni. Ahogy ő fogalmaz, arra „vetemedik”, amire egy bizonyos kor fölött sok szerző: megírja az önéletrajzát. A közönség ebben arról is részletesen olvashat majd, hogy milyen volt a gyerekirodalom egyik legnagyobb hazai szerzőjének gyerekkora, hiszen életének ezen szakaszáról is részletesen be fog számolni készülő könyvében.
Visky András, akinek Kitelepítés című regénye (nagyjából minden más lehetséges elismerés mellett) tavaly szintén díjat kapott a Libritől, azt próbálja megfejteni, miként lehet az olvasás kultúráját generációról generációra továbbörökíteni.
„Az én családomban nagyon erős volt a hétköznapok rituális szerkezete – emlékezik vissza. – Felkelés után mindenki félrevonult, és elolvasott magának egy szakaszt a Szentírásból. Az olvasás része volt a mindennapok ritmusának. És azt hiszem, hogy most egy átmeneti korban élünk, ami azt is jelenti, hogy megváltoztak a rítusok: ma nem olvasókat, hanem nézőket nevelünk.”
Hogy mennyire igaza van Viskynek, azt a díjátadó maga támasztja alá. Minden díjazott mű kapott ugyanis egy saját, rövid animációs felvezetőt, mintha fontos lenne a közönségnek, hogy ne csak olvasni, nézni is tudjuk a könyveket.
A Libri talentesekkel a kedvenc animációnk a legnépszerűbb történelmi tényirodalmi díj nyertesénél jön el: ezt G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyve kapja, az animációban pedig azt láthatjuk, amint egy kéz sakkozik Orbán Viktor és Soros György bábuival.
Elképzeljük, milyen könnyű dolgunk lenne, ha ilyen kaliberű figurákat mi is ilyen egyszerűen tudnánk mozgatni.
„Úgy tudom, szoktak díjazni gyerekkönyveket is – fordulok mosolyogva Horváth Adél felé – úgy lenne koherens, ha azoknak animáció helyett élőszereplős videójuk lenne.” Ebben persze tévedek: a Bogyó és Babóca – Ki kicsoda? című mesekönyvet szintén kisrajzfilmmel vezetik fel, amelyben feltűnik a két ismerős főszereplő is.
A legnagyobb meglepetést számomra Az év közönségkedvence-díj okozza (vagyis a legnagyobb példányszámban eladott könyv): ezt Dr. Emeran Mayer A bél-agy kapcsolat című kötete nyeri el. Ezek szerint nemcsak történetekre éhesek a magyar olvasók: láthatóan nagyon érdeklődnek a tudományos ismeretterjesztő munkák iránt is. A kulcs hasonló lehet, mint Bibók Beánál: e mű esetében is az állhat a háttérben, hogy az olvasók szeretnék megérteni saját működésüket, úgy élettani, mint pszichológiai szempontból.
Náray Tamás nem tud jelen lenni, hogy átvegye a legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi műnek járó díjat Apám szerint című művéért, de az esemény végén bejelentkezik egy rövid videóüzenetben. Mint elmondja: az alkotó emberek nem a díjakért dolgoznak, ugyanakkor az ő számára is léteznek kimondottan fontos elismerések.
„Számomra az értékesebbek közé azok a díjak tartoznak, amelyeket a közönség ítél oda. Hiszen végül is a közönségnek, az olvasóinknak dolgozunk, görnyedünk éjt nappallá téve a számítógépek fölött.” A Libri Irodalmi Díjjal pedig éppen egy ilyen elismerés érkezett hozzá.
Az állófogadáson aki éppen nem eszik vagy iszik, jellemzően az írással kapcsolatos aktuális terveit fejtegeti éppen evő vagy ivó barátainak. Én pedig egy asztalnál állva próbálom kideríteni, hogy a tölcsérben kapott apró falatkák inkább édességnek vagy sós ételnek számítanak-e – finomak, de a fő összetevőt nehéz pontosan megállapítani, ugyanúgy lehet hús- vagy gyümölcspép. A mellettem álló Győrfi Pál, az ország kedvenc mentőorvosa láthatóan szintén ezzel van elfoglalva.
„Egyébként már gondolkodom a következő könyvemen – mondja L. Dézsi Zoltán, aki hirtelen odakeveredik hozzánk az asztalhoz. – Ez krimi lesz, ha minden jól megy.”
„Tudod már ki lesz a gyilkos? – kérdezem meglepődve. – Van olyan író, aki ezt direkt nem találja ki az elején, így neki is nyomozómunka lesz az írás.”
„Nem, nálam nincs ilyen – szabadkozik. – Az első krimim, úgyhogy ezt a fordulatot meghatároztam magamnak előre. Nem akarom magam a gyilkosságokkal sem túlvállalni, lehet, csak egy lesz benne.”
Kezet fogok vele, erre csak egy mondatot lehet felelni: „akkor lehet, hogy jövőre találkozunk ugyanitt!”
Kapcsolódó cikkek:
