Morgan Talty Tűzfészek című regénye feltűnt mind az amerikai irodalmi díjak listáin, mind a legnagyobb lapok – köztük a TIME és a New Yorker – ajánlásában is. Nem véletlenül: ez a könyv megrendítő, lassan kibomló történet arról, hogyan formálja a szeretet és a családi kötelék az ember életét, és meddig tart a hovatartozás, ha valaki ereiben más vére folyik.
A történet in medias res indul. Az olvasó egyenesen egy idegen élet közepébe csöppen, mintha egy már zajló beszélgetésbe csatlakozna egy mondat közepén. Charles Lamosway Maine államban él, a Penobscot-rezervátumot elválasztó folyó túlpartján, elég közel ahhoz, hogy lássa a tűz fényeit, de ne érezze annak melegét. Anyja egy penobscot férfihoz ment feleségül, így Charles az őslakos közösségben nőtt fel, de a törvény szerint nem tartozhat közéjük, mert nem őslakos vérű. Mostohaapja halálát követően a őslakosoktól őt elválasztó lelki távolság fizikaivá válik, amikor a folyó elválasztja új otthonát a rezervátumtól és annak tagjaitól.
Charles múltját titkok határozzák meg. Fiatalon gyermeke született Maryvel, egy penobscot nővel, aki – hogy lányuk, Elizabeth a törzs tagjaként nőhessen fel – más férfit nevezett meg apaként. Azóta a lány felnőtt, mit sem tudva valódi származásáról, Charles pedig évtizedek óta a túlpartról figyeli őt, és némán hordozza a titkot, hogy a saját gyermeke idegenként él tőle karnyújtásnyira.
Miközben idős, beteg édesanyjának egyre romlik az állapota, s azt a kapcsolatot más eltitkolt történetek árnyákolják be, Charles egyre azon gondolkozik, hogy a lányának ismernie kellene igazi múltját.
Talty prózája lassú, elmélyült és érzékletes. Nincsenek benne drámai kitörések, mégis, minden jelenet mögött ott vibrál a feszültség: a hallgatás, a bűntudat, a kimondhatatlan szeretet. A történet mozaikokból épül. Minden fejezet egy újabb darab az élet kirakósából, ahol mindenki megpróbálja megértetni a maga igazát. Ahogy ezek a mozaikdarabok a helyükre kerülnek, lassan kirajzolódik a teljes kép. Ekkor érkezik el a könyv valódi fordulata, amely nem a cselekményben, hanem az érzelmek mélyén történik: a felismerés, hogy a vér nem mindig áldás, és a szeretet nem mindig elég ahhoz, hogy áthidalja a törvény és a hagyomány szabta határokat.
A Tűzfészek egy ember és egy kultúra története, amelyet a maga is penobscot származású Talty kívülről és belülről egyszerre lát. Olyan világot mutat be, ahol az identitás nem választás kérdése, hanem örökség, amelyet akkor is cipelni kell, ha sosem kértük.
Egyúttal akkor sem lehetünk részesei, ha semmire nem vágyunk ennél jobban. A regény egyik legfájdalmasabb és legszebb rétege éppen ez, a vérségi hovatartozás és a lelki közelség közötti ellentmondás. Charles tiszteli az őslakos kultúrát, mégsem lehet része – miközben saját lánya, akit más nevel, abban nő fel, mégsem nem tudja, honnan jön valójában.
Talty főhősének kettőssége fájdalmasan ragadja meg az emberi törékenységet: milyen apának lenni, akit a saját gyermeke nem ismer, és milyen fiúnak, akit demenciával küzdő anyja lassan elfelejt. Charles mégsem adja fel. Végig ott vagyunk mellette, miközben újra és újra próbálja helyrehozni azt, ami talán már nem javítható meg, és megtanul szeretni valakit, aki már vagy még nem egészen az övé.
Talty regénye olyan, mint egy folyó, amelynek két partján két élet zajlik: az egyik oldalon a törvény, a vér és a szabályok uralkodnak, a másikon az érzelmek, a vágy, hogy helyrehozzuk, amit az élet elvett.
És néha a legbátrabb tett nem az, ha átkelünk rajta, hanem ha elfogadjuk, hogy a túlparton marad mindaz, amit szeretünk.
Kapcsolódó cikkek:
