Fa Nándor neve mára egyet jelent az óceáni vitorlázással. A sportoló, aki saját kezűleg épített hajóval kerülte meg a Földet, aki ötször vágott neki a világ legkiszámíthatatlanabb vizeinek, és aki több mint harminc évet töltött el egy olyan sportágban, amelyben újra és újra szembesülni kellett lelki, fizikai és szellemi határaival. Magad, uram című könyvében félreteszi a róla kialakult mítoszt, és olyan kendőzetlenséggel mesél az életéről, amely ritka egy ekkora formátumú sportembertől. Itt nem a hős beszél, hanem az ember: humorral, bölcsességgel, iróniával és érett önreflexióval.
Noha egy több évtizedes, rendkívüli életutat sűrít bele, Fa Nándor nem időzik ott, ahol nincs értelme időzni. Kerüli az önfényezést, és csak annyit mond el, amennyi valóban fontos. Ettől válik a könyv – rövidsége ellenére – más önéletrajzi írásokhoz képest lényegretörővé: minden oldal mögött súly, tapasztalat és valódi átéltség húzódik.
A történetek a gyermekkorból indulnak, abból a világból, ahol Fa Nándorban a szabadság iránti vágy először megfogalmazódott. Innen vezet az út a majdnem olimpiáig, egy olyan ponthoz, ahol kis híján egészen más irányt vett az élete.
“…a pénz önmagában a világon semmire nem való. Csak akkor érték, ha valami hasznosra fordítjuk.”
Különösen izgalmas az elbeszélésmód, ahogyan ezekről az évekről mesél. Nem romantizálja, nem is szépíti a kudarcokat. Ugyanilyen őszinteséggel ír azokról a versenyekről, amelyek nem kizárólag a sikerről szóltak. A kifutott vagy éppen be nem futott versenyek mögött emberi történetek rajzolódnak ki. Félelmek, rossz döntések, váratlan helyzetek, amelyekből ugyanúgy tanult, mint a győzelmekből.
„Engem nagyon mélyen befolyásolt az, amit a Szent Jupát útja alatt megtapasztaltam a világról. Rájöttem, hogy az emberi érték nem a bőrszínen vagy a valláson múlik, hanem a tetteken és a habituson. Egészen biztos, hogy más az a kép, amit magunk szedtünk fel a világról, mint amit valaki akar mutatni róla. A mai fiatalságnak nehezebb a dolga, ha motivált akar maradni bármely területen.”
A könyvben hangsúlyos szerepet kapnak a bedőlt vállalkozások is, amelyek sokszor többet formálnak egy emberen, mint bármely sporteredmény. Fa Nándor ezekben a fejezetekben sem próbál hőst faragni magából. Inkább azt mutatja meg, mit jelent újra és újra felállni, és hogyan lehet kitartani a sportpályák világán kívül is.
A memoár egyik legszebb rétege a hit és a világnézet természetes jelenléte. A szerző nyíltan beszél Istenhez fűződő kapcsolatáról, arról, hogyan volt jelen az életében a legnehezebb időszakokban. Nem tanít, nem térít, egyszerűen csak megmutatja az útjain őt kísérő belső iránytűt. A csendes éjszakákon a fedélzeten, a veszélyhelyzetekben, és azokban a döntésekben is, amelyek emberileg megterhelőbbek voltak, mint bármely vihar.
„Borzalmasan nehéz a csúcson kiszállni. Önfegyelem és nagy adag ráció kell megérezni a pillanatot, amikor ki kell mondani: Itt a vége, a következő versenyre már nem leszek jobb, sőt.”
Ez a vallomás pontosan megmutatja, milyen önismeret és belső tartás támasztja alá Fa Nándor döntéseit, és miért hiteles a visszatekintése. A Magad, uram nem csupán sportmemoár, a történetek mögött egy olyan életút áll, amelyet a szabadság, a kitartás és az önmagunkkal való kíméletlen őszinteség formált.
Aki ezt a könyvet kézbe veszi, nemcsak azt érti meg, hogyan lehet átjutni óceánokon, hanem azt is, hogyan lehet átjutni önmagunkon.
Kapcsolódó cikkek:
