Olvass bele Karin Smirnof új könyvébe!

Öcsi meghalt és engem itt hagyott.

Elengedett a kötél. Lecsúsztunk. Lezuhantunk.

Beakadtam két ág közé. Egy vékony fa a karom köré tekeredett és azt suttogta a fülembe janakippo te nem. A karom kificamodott. A kötél kitépődött a kezemből.

Úgy tűnt el a sziklán mint egy kígyó.

A kígyó másik végén volt öcsi.

Bízott benne hogy elég erős vagyok. Ahogy mindig is bízott bennem.

Fél vállammal egy göcsörtös fenyőbe akadva lógtam a sziklán.

A göcsörtös fenyő azt mondta hogy nem sokon múlott. Egy luctól hallotta, aki egy nyírnek adta tovább.

Közvetlenül az aftaszakadék fölött lógtam és hallottam

a kiáltását ahogy a teste nekicsapódott a sziklafalaknak.

A fákon kívül minden elhallgatott.

Susogtak a szélben.

Rájuk szóltam hogy fogják be.

Volt egy fénykép. Kiskorunkban az ünnepi étkezőben állt a fiókos szekrény tetején.

A muter minden évfordulón készíttetett rólunk egy újabb

fényképet.

Amikor tizenkét évesek lettünk a fater új hagyományt akart

bevezetni. Hogy az egész kippo család legyen a képen.

Úgy néztünk ki mint bármelyik család.

Tizenhárom éves korunkban öcsi agyonütötte a fatert. Nem

sokkal a születésnapunk után. Volt is időpontunk a fényképészhez. Csak nem jutottunk el hozzá.

Mindig nagyon vártuk a fényképezést. Közösen reménykedtünk. Mintha olyanok lehettünk volna mint a képen szereplő emberek. Egy család. Amely összetart. Növekvő gyerekek. Büszke szülők.

Nem tudtál volna várni a fater agyonütésével a fényképezés utánig kérdeztem öcsit.

Úgy alakult ahogy alakult felelte.

Nem tudtál volna várni a meghalással karácsonyig kérdeztem

ezúttal. Karácsony előtt meghalni értelmetlen. Gondolhattál

volna angelikára. Most ott ül a díszekkel teli dobozok között

és nem tudja mihez kezdjen.

És velem mi lesz kérdeztem.

Másszak fel és vessem le magam a szikláról.

Lőjem főbe magam. Akasszam fel magam. Vagy fojtsam

vízbe magam.

Mondd meg te hisz te már tudod.

Milyen érzés meghalni.

Mégiscsak meg kell ünnepelnünk a karácsonyt mondta angelika.

Lehordta a karácsonyi díszekkel teli dobozokat az ünnepi

étkezőbe és sorba tette őket a padlóra. Az emma fotelban ült

mozdulatlanul.

Én az oscar kanapén ültem mozdulatlanul.

Nem akarok karácsonyozni mondtam megint.

Ebben nem értünk egyet felelte.

Angelika őrizni akarta a hagyományokat. Mert ahogy mond-

ta a hagyományok egyensúlyban tartják az embert.

Ha nem ünnepeljük meg a karácsonyt bármi megtörténhet

mondta. A fejedbe veheted hogy elkezdesz inni. Lehet hogy

nekem még sütni sem lesz kedvem.

De semmiképp ne legyen üveggömbös flitteres karácsony

vendégekkel mondtam.

Egy cérnán lógó angyalt tartott a kezében. Körbepörgette

néhányszor és visszatette a dobozba.

A karácsonyi díszek egy része anyámé volt mondta. Ő is szerette a karácsonyt.

Anyádé kérdeztem és eszembe jutott hogy soha nem is érdeklődtem a családjáról. Most érdeklődtem a családjáról ő pedig szűkszavúan válaszolt.

A falu nyugati végében laktunk mondta. Lantmanna szom-

szédjában. A fater autószerelő volt. A tanyán volt a műhelye.

Illetve talán még megvan. Régen nem jártam arrafelé.

És anyád tudakoltam.

Anyám felakasztotta magát a padláson. Én örököltem meg

a karácsonyi díszeket.

Előredőlt lendületet vett és felállt. A homloka ráncba borult

öcsi az anyja és a benne növekedő lény miatt.

Öcsié kérdeztem.

Valószínűleg nem felelte. Pedig öcsi egyenesen hozzám jött.

És megbocsátottam neki.

Mégis úgy gondolod hogy nem az övé kérdeztem.

Úgy felelte. Akár gábrielarkangyalé is lehet.

Továbbimbolygott a konyha felé. Egy tálca harapnivalóval jött vissza. Rajta lepény sonkával és kovászos uborkával. Vörösáfonyalével kávéval és egy tál aprósüteménnyel.

Tessék mondta. Egyél. Muszáj enned.

Vettem egy falatot. Hosszan rágódtam a sonkán. Egy kis

kávéval nagy nehezen lenyeltem.

Kopogtak az ajtón.

Gyere be kiáltottuk nem álltunk fel.

Göranbäckström rontott be kezében egy karácsonyfával.

A parthoz közeli földdarabján vágta ki. Fejszével kötéllel és fűrésszel gázolt vele át

a havon. Elképzeltük ahogy küszködik.

Majdnem az életét tette kockára angelika fenyőjéért.

Hiszen alig van hó mondtam. Ezt ünneplő cipőben is ki

tudtad volna vágni.

Angelika és göranbäckström összenézett.

Csak segíteni akartam mondta göranbäckström.

Azért köszönjük mondtam és felmentem a padlásra. Lefeküdtem az ágyra és a mennyezetre meredtem. Ez a szokásommá vált.

Hogy fekszem az ágyban és a mennyezetre meredek. Újra és újra

lejátszottam magamban a történteket. Attól kezdve hogy kiszálltam a kocsiból a fűrészmalomnál és megvártam johnt egészen addig amíg john lehozott a hegyről és beszuszakolt a terepjáróba.

Mehettem volna gyalog is. Semmi baja nem volt a lábamnak. Csak elfagyott.

Be kell menned a kórházba mondta john.

Nem mondtam vigyél a hegy túloldalára. Tudnom kell mi

történt öcsivel. Már nem hallottam a gondolatait.

Időközben az aftaberget tövében összesereglettek a falubeliek. Ellagran a karját valamelyest angelika köré fonta.

Már jön a mentő mondta amikor meglátott bennünket.

Az a finn nő is ott didergett a műszőr kabátjában.

Ő mit keres itt kérdeztem johntól. Neki ehhez semmi köze.

Most nálam lakik felelte john. Nyilván ő is tudni szeretné

mi történt.

Na igen mondtam és próbáltam kiszállni a kocsiból. Hamar

elfárad és hazamegy nadrágszoknyaországba.

Ha csendben maradsz kevésbé fog fájni mondta john és egy

sállal felkötötte a karomat.

Nem éreztem fájdalmat. De hagytam hogy john csinálja.

Óvatosan mozgatta a kezét.

Ami amúgy ritkán fordult elő.

Mintha érzékeny lennék.

Nem voltam az.

Göranbäckström és gunnargran megtalálta öcsi holttestét

a nagy szikla alatt. Az elhagyott rókafészek bejáratánál. Nem lát-

szott rajta más sérülés csak az egyik lába állt természetellenesen.

Egy csónak alakú szánba fektették és elvontatták andersson tanyájának udvarára. Leültem mellé. A távolból szirénák hangja hallatszott. Leguggoltam öcsi mellé és közvetlenül a fülébe suttogtam.

Nem ekkor történt meg először.

Máskor is járt már közel a halálhoz.

De mindig felébredt.

Öcsi mondtam nem fekhetsz itt. Tudod hogy van. Ha valaki elalszik a hóban belehalhat.

Újra meg újra a füle mögé simítottam a haját. Az arca olyan

frissnek tűnt mint egy téli kirándulás a tengerhez. Amikor közeledik a tavasz de a tenger még fagyott. És az áprilisi napfényben sziporkázó hótól előjönnek a szeplők. De ez egy decemberi este volt közvetlenül karácsony előtt. Bár az enyhe időben lezuhant

a fákon felgyűlt hó a hideg kezdett visszatérni. Emlékszel a muter aranyszabályaira mondtam. Soha ne igyál hideg tejet. Ne feküdj hideg ágyneműbe. Ne menj ki sapka nél-

kül. Nyáron megzabálnak a szúnyogok. Télen meg.

Azt mondtam neki hogy egy barom. Egy szerencsétlen aki

megint hülyeséget csinált de minden rendben lesz. Levettem

a sapkámat és a fejére tettem. Ha meghal akkor én is meghalok

azt pedig nyilván nem akarja.

Nem válaszolt. Odafeküdtem mellé. Átkaroltam. Ellagran egy pokrócot terített ránk.

Jól van mondtam amikor újra kezdett áramolni köztünk

a meleg. A körülöttünk lévő hangok. Az emberek beszéde és

a fák susogása elhallgatott. Csak a közös tüdőnket lehetett hal-

lani. Belégzés. Kilégzés. Belégzés. Kilégzés.

Meséltem neki a szíriuszról. Hogy az egyiptomiak oziriszt

tisztelték a vikingek meg odinnak áldoztak. Tudtam hogy öcsi

tiltakozni fog. Hogy odin isten nem pedig csillag de nem szólt

semmit.

Tort tulajdonképpen öcsinek hívták mondtam még. Az csak mese hogy a kígyó legyőzte. És a hegy sem ragadta el. Halhatatlan volt. Mint te.

Visszatértek a hangok. A smalångeriak locsogása az autózúgás és a feltámadó szél. Láthatósági ruhás mentősök közeledtek egy hordággyal. Felemelték a pokrócot. Megszorították a karomat. Zseblámpával belevilágítottak a szemembe. Azt mondták hogy arrébb visznek de én nem eresztettem öcsit. Le kellett fejteniük róla a kezemet.

Ne vigyék el mondtam. Ha elválasztanak bennünket meg-

halunk.

Gyors nyisszantásokkal szétvágtak minket.