Shannon Chakraborty amerikai írónő a Dévábád-trilógiával robbant be a köztudatba. A történelem iránti rajongása végigkísérte életét, és folyamatosan inspirálja. Tizenhét éves korában áttért a muszlim hitre, majd Kairóban tanult. Eredetileg történész, de amióta az eszét tudja, igazi könyvmoly. Első könyvét, a Bronzvárost a saját közösségének írta – a helyi mecset fiataljainak, akik imádták a sci-fi- és fantasyregényeket, de ritkán tudtak azonosulni a hősökkel. Álmaiban sem gondolta, hogy könyvei megtalálják olvasóközönségüket a nemzetközi piacon is.
Már a Dévábád-trilógiát olvasva is biztos voltam benne, hogy bármit is ír Chakraborty a jövőben, arra én vevő leszek. Részletgazdag, lendületes stílusa nyomán csak úgy repültek az oldalak. A történelmi háttér pont olyan elevennek érződött, mint a dzsinnek mitikus világa. Chakraborty remekül egyensúlyoz a nagy politikai döntések és a mindennapi életüket élő mindennapi karakterek között.
“Mennyivel egyszerűbb lenne az élete, ha gazdag lenne! Habár az istenfélő emberek szerint pénzzel nem lehet boldogságot venni, személyes élményeim alapján tanúsíthatom, hogy a szegénységgel pedig semmit sem.”
Nem volt ez másképp az Amína asz-Sziráfi kalandjai esetében sem. A történet, bár a Dévábád világában zajlik, jóval a Bronzváros eseményei előtti időkben, így szinte semmilyen átfedés nincs a két sorozat között. Bárki nyugodtan belevetheti magát a sztoriba, a Bronzváros ismerete nélkül is. Shannon Chakraborty a történelem és a mesék iránti szeretete ugyanúgy magával ránt. Az írónő a Szinbád és az Ocean’s Eleven találkozásaként jellemezte legújabb regényét. Így talán már a munkásságát kevésbé ismerő olvasók is sejthetik, mi vár rájuk a lapok között: tengeri kalandok, kalózok, mágia, és persze némi törvényszegés.
Az eposzi fantasy-regények felvonultatnak sárkányokat, tündéket, törpöket és mágusokat, ám olyan hősök, akik amellett hogy hírhedt kalózok, még anyák is, és ráadásul idősebbek, nos, ilyenekből már jóval kevesebbel találkozunk. Amína karaktere már csak ezért is volt igazi felüdülés.
Mégis ki tudna ellenállni egy visszavonult, legendás kalóznak, aki visszatér a tengerre egy utolsó munka kedvéért? És aki mindezt nőként, anyaként teszi.
“[…] úgy nőttem fel, hogy rettentő különlegesnek éreztem magam, mint aki nincs a helyén, és soha nem békéltem meg a fiatal lányoknak szánt sorssal. Szívem rejtett szegletében szégyellnivaló álmokat dédelgettem, amelyekben nem is a szüleim gyermeke voltam, hanem szárnyas lovakon utazó női harcosokból álló törzs lánya.”
Chakraborty egy interjúban maga is bevallotta, hogy a bár imádja a történelmet, az ritkán bánik jól a női alakokkal. A legnépszerűbb ábrázolás az elnyomott, világtól elzártan élő muszlim nők sorsát örökíti meg, pedig számtalan példa igazolja ennek ellenkezőjét.
A régmúltban is éltek már olyan nők, akik saját kezükbe vették a sorsukat – a hírhedt tolvajoktól a számító királynőkön át a tanult tudósokig.
Bár a címben csak Amína neve szerepel, szedett-vedett legénysége legalább annyira fontos volt a sikerhez. A kalózkodás csapatjáték, és a hajmeresztő kalandok korántsem lennének annyira szórakoztatóak, ha nem kapnánk olyan remek egyéniségeket, mint Dalíla a méregkeverő, illetve Ráks a végtelenül szórakoztató és teljességgel megbízhatatlan démon-exférj.
A parádés szereplőgárdának köszönhetően a hangvétel kifejezetten laza és komikus. Hozzá vagyunk szokva, hogy az eposzi történelmi fantasyk lassan mozgó, sötét, információval túltelített prózák, amiknek ettől függetlenül megvannak a maga szépségei. De az Amína asz-Sziráfi kalandjai megtöri, a feje tetejére állítja ezt a hagyományt, és inkább egy A Karib-tenger kalózaiba oltott Ezeregy éjszaka meséi stílusát veszi fel, aminek a lételeme a játékosság. Pontosan emiatt merném bárkinek a kezébe nyomni ezt a könyvet, aki egy kis kalandra vágyik – akár fantasy-rajongó, akár nem. Amína és a Marávati legénysége nem fog csalódást okozni.
Kapcsolódó cikkek:
