Évszázadokkal ezelőtt a betegségek és a magas gyermekhalandóság okozott szívfájdalmat, ma meg – amikor a gyerek fizikai elvesztésének kockázata már nem érint minden családot – az érzelmi tehertétel tűnik szorongatónak. Nem akarjuk a gyerekünk szeretetét, a közöttünk lévő kapcsolatot és kötődést kockára tenni vagy elveszíteni. Igen ám, de akkor hogyan szabunk határokat? Miként fegyelmezzük a gyerekeket? Hogyan oldjuk meg a hétköznapok apró-cseprő problémáit – amikből, tudjuk, van épp elég. Ma már nem csak az a kérdés sok szülőnek, hogyan engedi a gyerekét nemet mondani, hanem hogy ő, szülőként, miként tud nemet mondani a gyerekének. Korábban biztosnak hitt sarokkövek elmozdultak. Spock gyereknevelési könyvét vastagon lepi a por…
Szeretnénk tökéletes szülők lenni, miközben persze tudjuk, hogy elég jó lenne az is, ha „elég jó szülők” lennénk. A 21. századra a nagy családi együttélések széthullottak, nem látjuk a felmenő generációkat, a közeli és távoli rokonok családjait, hogy ők hogyan „csinálják” a gyereknevelést. Így leginkább az a minta marad, ahogy minket neveltek. Ami lehet, hogy jó volt, lehet, hogy nem, de még egy ideálisnak érzett gyerekkor után is felmerülhet egy szülőben, hogy ő máshogyan szeretné csinálni. A szülői minta mellé tehát belépnek a barátok (a valódiak és a virtuálisak), meg azok a források, amelyek segíthetnek eligazodni, megerősödni, túlélni, megélni, sikerre vinni az emberi élet egyik legizgalmasabb kihívását, az utódnevelést. Nem a kardfogú tigrisek és a pestis miatti félelmek között, hanem az Instagram és baba-mama fórumok árnyékában.
Gyereknevelési kérdésekkel foglalkozó könyvekre tehát szükség van, igény is van rájuk, viszont nem egyszerű kiválasztani az igazán jó, elgondolkodtató írásokat.
Első helyen Becky Kennedy könyvét ajánlom, a New York-i pszichológusét, aki elképesztően népszerű az Egyesült Államokban, és azon kevés, közösségi médiában is népszerű szakember közé tartozik, akinek a gondolataira tényleg érdemes odafigyelni. Kennedy nagyon jól tapintott rá a nyolcvanas-kilencvenes években született generáció gyereknevelési kihívásaira, ami talán abban foglalható össze legjobban: hogyan tudok elég jó szülő lenni, ha engem gyerekként túlféltettek, az anyám a fejem felett helikopterezett még azután is, hogy elköltöztem, most viszont nagyszülőként alig tud segíteni, mert messze lakunk egymástól, és így magamra maradtam.
Szerintem sokan tudnak azonosulni ezzel a problémafelvetéssel. Kennedy könyvében pedig jó válaszokat is találhatunk, amelyek mind az érzelmi szükségletekből indulnak ki – és azt a lehetőséget is magukban hordozzák, hogy a gyerekünk nevelésével együtt mi magunk is fejlődhessünk.
A mesepszichológia az utóbbi években komoly karriert futott be Magyarországon. Fantasztikus mesegyűjtemények hozzák el a gyerekszobákba távoli országok, világok meséit – ezek közül Zalka Csenge Virág bármelyik gyűjtését a legmelegebb szívvel ajánlom, mert olyan szeretet és tudás van bennük, ami egészen egyedivé teszi őket.
A felnőtteknek pedig az esti meseolvasás utánra itt vannak Kádár Annamária könyvei, amiket akkor lehet elővenni, ha a gyerekszobában már leoltottuk a villanyt, viszont még ott zakatol bennünk a mese, amit együtt olvastunk a gyerekkel, és szeretnénk megérteni, miért is olyan fantasztikus a mesék világa.
Legújabb könyvében Kádár Annamária és Kerekes Valéria az önbecsülés és a küzdőképesség meséiről, mesevilágáról írnak, de nem csak arról. Segítenek a szülőknek abban is, hogy a családi rítusok, szokások, a családi történetek megalkotásával hogyan tudják erősíteni a gyerekek önértékelését, és közben a sajátjukat is. Nagyon praktikus kiadványról van szó, amit nemcsak szülők használhatnak jól, hanem olyan szakemberek is, akik gyerekekkel dolgoznak.
S ha már praktikus segítség: az utolsó könyvajánlóm Gary Chapman és Shannon Warden közös műve, a 12 dolog, amit jó lett volna tudni mielőtt szülők lettünk.
Chapman életművével kapcsolatban vannak viták és erős kritikák (például az általa kategorizált szeretetnyelvek kapcsán), és ez a könyv is sok szempontból inkább beszélgetésindítóként, nem konkrét tanácsok tárházaként hasznos, viszont mindenképpen érdemesnek tartom elolvasni. Komoly problémát jelent ugyanis, hogy a legtöbb pár többet beszél és vitatkozik arról, hogy milyen színű legyen a szalvéta az esküvőn, mint arról, hogy hogyan szeretnék a jövőbeni közös gyereküket felnevelni.
A praktikus dolgoktól kezdve (mint a hozzátáplálás, szobatisztaság, közösségbe járás) olyan mélyen érzelmi kérdésekig, minthogy hogyan tudjuk elkerülni annak csapdáját, hogy egymásnak is „anya” és „apa” legyünk csupán. A holland kormány pár éve indított egy programot, amiben csütörtökönként a szülők olcsóbban vacsorázhattak az éttermekben, és még támogatást is kérhettek arra, hogy bébiszittert hívjanak, csak mozduljanak ki végre, és legyenek egy kicsit kettesben. Szerintem ez egy szuper ötlet, és addig is, amíg valami hasonló itthon is megvalósul, érdemes beszélni erről, meg persze más témákról is még azelőtt, hogy a gyerek megszületik.
A cikk szerzője Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője.
Ilyen és ehhez hasonló írásokat, könyvrészleteket, ismert emberek cikkeit olvashatod a Libri 20 perc könyvklubjában, amelyhez bármikor csatlakozhatsz, ha úgy érzed, hogy készen állsz egy 30 napon át tartó könyves edzéstervre, emellett pedig a programhoz tartozó zárt csoportban bármikor ki is beszélheted legfrissebb könyvélményeidet!
