Különleges gyerekkönyvekkel és számos programmal ünnepli alapításának 75. évfordulóját idén a Móra Könyvkiadó. Ezekről és a gyerekek olvasási szokásairól is mesélt a Libri Magazinnak Lovász Andrea főszerkesztő és Kovács Zsanett, a kiadó marketingvezetője.
Hetvenötödik születésnapját ünnepli 2025-ben a mai magyar gyerekirodalom alapjait megteremtő Móra Könyvkiadó. Milyen kiadványokkal készülnek e fontos évfordulóra?
Lovász Andrea: A 75. évforduló alkalmából a kiadó márciusban ünnepi antológiát jelentet meg Lehetne orrszarvúnk címmel. Az állatos meséket felvonultató kötetben a hagyományosan „mórás” írók-költők – például Janikovszky Éva, Szabó Magda vagy Kormos István – mellett kortárs magyar szerzők művei is helyet kapnak. A Láng Anna által illusztrált kiadvány emellett három olyan szöveget is tartalmaz majd, amelyet a kiadó tavaly kiírt pályázatán választottunk ki.
Kovács Zsanett: Szintén a születésnap apropóján júliusra egy olyan e-könyvvel készülünk, amely a Móra Könyvkiadó történetével foglalkozó kutatások eredményéről ad számot, ami azért kiemelten fontos számunkra, mert a kiadó múltjához kapcsolódó háttéranyagok jó része elveszett a költözések során.
Ősszel egy hagyományteremtőnek szánt antológiát is szeretnénk megjelentetni, de hogy ez pontosan milyen profilú kiadvány lesz, az még legyen meglepetés.
Új sorozatokkal is készül a kiadó az ünnepi évre. Ki lesz a célközönség?
L. A.: Az önálló olvasással barátkozó gyerekeknek szóló, Már tudok olvasni című sorozatunkra építve útjára indítjuk a Trambulint. Ebben a sorozatban valamivel hosszabb, kisregény terjedelmű könyveket jelentetünk majd meg azoknak a gyerekeknek, akiknél az olvasás már nemcsak egy készség gyakorlását jelenti, hanem irodalmi élményt is. A másik új sorozatunk, a Flow 13-14 éves kortól ajánlott könyvekkel jelentkezik, a kamaszkorú olvasóközönségnek szól, hangsúlyozottan nem csak a lányokat kívánja megszólítani.
A széles könyvkínálat mellett milyen ünnepi programokkal találkozhatnak az olvasók?
K. Zs.: Február 22-én Budapesten, a Jókai utcai 6Színben családi napot tartunk, ahol koncerttel, diavetítéssel, közös meséléssel, kézműveskedéssel várjuk az olvasóinkat és szüleiket. Májusban Erdélybe kitelepülve ünneplünk, az év második felében pedig a partnereinket, köztük a kiadóval együtt dolgozó írókat, költőket, valamint a nyomdák és más kereskedelmi partnereink képviselőit látjuk vendégül egy nagyszabású gálavacsorán. Emellett online gyermekirodalmi naptárt készítünk, oktatási intézményeknek szóló havi internetes játékainkon pedig értékes könyvcsomaggal ajándékozzuk meg a nyerteseket.
A 75. születésnapunkon túl idén ünnepeljük Fekete István születésének 125., valamint a kultikus svéd mesekarakter, Harisnyás Pippi megszületésének 80. évfordulóját is, amelyekre szintén nagy figyelmet fordítunk.
Melyek az elmúlt 75 év legnépszerűbb mórás kiadványai?
L. A.: Több olyan nagy példányszámú könyvünk is van, amely évtizedek óta szerepel az eladási listák élmezőnyében. Ezek jellemzően az edukációs kiadványaink, például az Ablak-Zsiráf, a Mosó Masa mosodája és a Gőgös Gúnár Gedeon. A kiadónak határozott célja, hogy továbbörökítse a klasszikus, ikonikus neveket, ugyanakkor ezeknek a műveknek igyekszünk új funkciót, új formátumot is adni, például a fiatalabb korosztállyal is megismertetni őket, például a Vackorból ezért készítünk most lapozókat.
A gyerekek számára egy könyvben kiemelten fontos a képi világ. Mik a tapasztalatai a kiadónak a vizualitás egyre inkább felértékelődő szerepéről?
K. Zs.: A 2000-es évek óta a piacon nagyon sok az új formátum. Ez azt jelenti, hogy például a Vuk régen „csak” regény és rajzfilm volt, ma azonban már létezik sokfajta mesekönyvként, lapozóként vagy éppen társasjátékként.
Azon dolgozunk, hogy a gyerekek minél több kép és minél intenzívebb élmény útján egyre korábban találkozzanak azokkal a karakterekkel, akiket régebben csak sok-sok betű által ismerhettek meg.
Azt látjuk ugyanis, hogy a vizualitás iránti igény egyre nagyobb, és nemcsak az óvodások, hanem az általános iskolások körében is. A képi világ erősítésével és ezzel a fajta élménynyújtással az a célunk, hogy mire a gyerekek eljutnak a regény olvasásáig, addigra érzelmileg is rá tudjanak hangolódni, és örömmel olvassanak.
Nyitókép: Bach Máté fotója
Kapcsolódó cikkek: