Vasárnap este bezártak a pavilonok, elhalkultak a dedikálóasztalok körül kígyózó sorok, és a Vörösmarty tér, a Vigadó-tér és a Duna-korzó lassan visszaváltozott azzá, ami az év nagy részében: Budapest egyik legforgalmasabb találkozóhelyévé. Négy napon át azonban kétségkívül a könyveké volt a főszerep. A 97. Ünnepi Könyvhét bebizonyította, hogy minden jóslat ellenére a könyv nem csupán túlél, hanem közösséget teremt, embereket mozgat meg, és generációkat köt össze.
A szerda éjszakai vihar szó szerint borongós előjelnek tűnt: beázott standok, hűvös szél, a Duna-korzón az egyik pavilon egy fa törzsére csavarodva, mintha egy óriás játszadozott volna vele, hogy a dühét csillapítsa. Hajnalban mindennek dacára élet költözött a Vörösmarty térre, kiadók lelkes gárdái sürögtek-forogtak, fóliát szakítottak, standot takarítottak, könyvállományt rendeztek, és ott, ahol néhány nappal korábban csak az üres tér terült el, takaros, apró fehér házacskákból álló városka emelkedett, ahol a népsűrűség Indiáéval és Kínáéval vetekszik.
Az idei Könyvhét már a nyitányával jelezte, hogy különleges esemény vár ránk.
A rendezvényt a Booker-díjas magyar származású brit–kanadai író, David Szalay nyitotta meg, akinek Test című regénye éppen a könyvhétre jelent meg magyarul.
A szerző nemcsak ünnepi beszédet mondott, de pódiumbeszélgetésen is részt vett, majd hosszan dedikált, így az olvasók személyesen is találkozhattak a kortárs világirodalom jelenlegi egyik legfontosabb alakjával. A csütörtöki nap persze tartogatott még meglepetést: váratlanul Tarr Zoltán, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lépett a színpadra, és bejelentette az árkötöttségi törvény eltörlését.
A számok önmagukért beszélnek. Több mint 170 kiállító költözött ki a Vörösmarty térre, a Vigadó térre és a Duna-korzóra, miközben a négynapos programsorozat több száz eseményt, beszélgetést és közel ezer dedikálást kínált. A könyves standok között sétálva szinte lehetetlen volt úgy megtenni tíz métert, hogy az ember ne botoljon bele egy íróba, költőbe, szerkesztőbe vagy lelkes olvasóba. A Könyvhét egyébként is erről szól: találkozásokról, nem csupán az adott könyv írója és olvasója közt, de a Könyvfesztivál mellett ez az egyetlen könyves esemény, ahol a szakma is kötetlenül cserélhet eszmét.
Bár alapvetően a Könyvhét kimondva-kimondatlanul is inkább a hazai írók ünnepe, David Szalay mellett még egy külföldi világsztárt is köszönthettünk Budapesten. Darren Shan, a Rémségek cirkusza– és a Démonvilág-sorozatok szerzője is hosszú órákon keresztül állt modellt rajongói fotókhoz, és végeláthatatlanul véste szignóját az elé járulók köteteibe. És ha már a magyar szerzőket említettük: közülük idén talán az ifjúsági és romantikus regényeiről ismert, Nők Lapja Közönségdíjas Kollár Betti emelkedett ki, aki szombaton délután háromtól este negyed kilencig dedikált rendületlenül és mosolyogva. Ez nem pusztán egy sikeres szerző története, hanem annak a jele, hogy felnőtt egy új olvasógeneráció Magyarországon: olyan fiatalok, akik rajonganak a történetekért, követik az írókat a közösségi médiában, és hajlandóak órákat várni egy személyes találkozásra.
Egyébként is különösen látványos volt a magyar szerzők népszerűsége. A teljesség igénye nélkül új kötettel jelentkezett Csepelyi Adrienn, Dezső András, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Darvasi László, Markovics Botond, Péterfy Gergely vagy épp Hodász András is.
Tulajdonképpen nem volt olyan hazai író, aki ne fordult volna meg valamelyik standnál. A kortárs szépirodalom és a szórakoztató irodalom szerzői egyaránt tömegeket vonzottak, és vasárnap kivételével még az időjárás is kegyes volt a kilátogatókhoz. Az ugyanakkor az olvasás iránti olthatatlan szenvedélyt mutatja, hogy hiába vágta épp félbe a Könyvhét zárónapját egy meglehetősen kiadós esőzés, és kerültek elő az esőkabátok és esernyők, a szerzők a pavilonok védelmébe húzódva folytatták a dedikálást, az olvasók pedig ha menedéket is kerestek, a nappal együtt bújtak aztán elő és tértek vissza.
Ebből is világosan kitűnik, hogy a Könyvhét többről szól, mint a könyvek eladásáról.
A digitális korszakban, amikor naponta ezernyi képernyőimpulzus verseng a figyelmünkért, hihetetlen látni, hogy a könyv maga is találkozási pont. Nem algoritmus ajánlja, nem görgetés közben villan fel, hanem valaki a kezünkbe adja. Egy szerző, egy könyvesboltos, egy barát, egy családtag. Talán ez volt a 97. Ünnepi Könyvhét legfontosabb üzenete is. Hogy a könyv nem magányos műfaj. Az olvasás ugyan csendes tevékenység, de mögötte egy közösség áll: szerzők, kiadók, fordítók, szerkesztők és mindenekelőtt olvasók közössége.
A pavilonok vasárnap este bezártak. A könyvek azonban hazamentek az olvasókkal. És végső soron ez jelenti a sikert: nem a látogatószám, nem a dedikálások mennyisége, hanem az a több ezer történet, amely hétfőtől új életre kel majd egy fotelben, egy villamoson, egy nyaralás során vagy késő este egy olvasólámpa fényében.
Kapcsolódó cikkek:
