A sorvezető

Bogár Roland

eladó

Van-e olyan könyv, amit kifejezetten a borítója miatt olvastál el?

Nem igazán. De olyan volt, hogy egy könyvet nem vettem meg a borítója miatt, inkább vártam, hogy ráakadjak egy másik kiadásra.

Hány könyvet olvasol el egy évben?

Attól tartok még nem eleget.

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Talán Orwell 1984 című kötete. Félelmetes az az atmoszféra, amit alkotott.

A földrajz fogságában

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2715881″ cache=”0″]

A világpolitikai folyamatok az élet egyik olyan szegmense, amelyet hajlamosak vagyunk banálisan félreértelmezni, hiszen mindenki a lokális tapasztalatából indul ki, amit többé-kevésbé ismerünk. Az ember néz híradót, olvas újságot, hírportálokat, hall dolgokat innen-onnan, amiket jó esetben tud értelmezni és feldolgozni, rosszabbik esetben meg bekerül a fekete lyukba. A kötet ezeknek a fekete lyukaknak egy részét hivatott betömni. Olvasmányos, lezser stílusú ismeretterjesztő könyv, amely állásfoglalás nélkül tudósít. A földrajz és térképek segítségével magyaráz, történelmi adalékokkal spékeli meg a jelenkorra vonatkozó folyamatokat, egyszersmind kapaszkodót nyújt a „globális politikai jelenségek” nevű mélyvízben.

További könyvajánlók

Ady stoplisban – Klasszikus magyar írók a futballról

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2726714″ cache=”0″] A kortárs magyar, foci irodalom meglehetősen gazdag. Esterházy, Darvasi, Kőrösi, Egressy, csak néhányan

Veres Attila: Éjféli iskolák

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2715769″ cache=”0″] A tavalyi év egyik sikerkönyvét, az Odakint sötétebb című regényt jegyző Veres Attila

Álomcsapda

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2714985″ cache=”0″] A témaválasztás csillagos ötös, az álmok világa ugyanis az egyik legérdekesebb dolog, amit

A férjem

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2725120″ cache=”0″] Az apró novellák főszereplői hétköznapi házaspárok gyerekkel, házzal, kutyával, ahogy az a nagykönyvben

Szakértőink ajánlói

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.