A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

A legsötétebb óra

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2711540″ cache=”0″]

Ebből a könyvből készült az azonos című film is – amelyben a Churchillt játszó Gary Oldman alakításáért meg is kapta az Oscar-díjat. Előbb láttam a filmet, majd olvastam a könyvet – és ez így jó is volt. Segített megérteni azokat az összefüggéseket, amik elsőre nem biztos, hogy minden mozilátogatónak átjönnek. A történet maga nem bonyolult, azokba a napokba kalauzol el, amikor 1940-ben a német offenzíva előtt térdre rogyó Európát látva az angolok a békekötés és a háború folytatása között hezitálnak, és Churchill-t választják meg miniszterelnöknek, aki kerekperec kijelenti, hogy „nem lehet egy tigrissel tárgyalni, amikor az ember feje a szájában van!” Rengeteg tépelődésen és bizonytalanságon keresztül vezet azonban idáig az út – a rettentően alapos kutatómunkára épített könyv a döntésig eljutott Churchill emberi oldalát is részletesen bemutatja, a film szinte csak azt. Végül az angolok nem adták meg magukat, a miniszterelnök szavára mindenki megmozdult és az ellenállást választotta. Érdekes a különbségeket felfedezni a könyv és a film között, akit érdekel a téma, annak mindkettőt javaslom.

További könyvajánlók

Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 1.

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2738057″ cache=”0″] A történet az ősi Kínához hasonló fantasy világban játszódik, ahol démonok és sétáló

Óceán az út végén

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2735397″ cache=”0″] Az Óceán az út végén új kiadása igazán szemet gyönyörködtető, szinte minden oldal

A lány, aki megmenti a Karácsonyt

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2708216″ cache=”0″] Aki ismer, az tudja, hogy ez a könyvsorozat a szívem csücske. Ha hasonlítanom

Menni

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2719587″ cache=”0″] Mindig is sokat sétáltunk, túráztunk a családdal, amikor gyerek voltam, később pedig sokszor

Szakértőink ajánlói

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.