Nincs könnyű dolga a történésznek. Az időközben leülepedő ideologikus ragadványokat borzasztó nehéz lebontani történelmi eseményekről vagy akár csak személyekről. Hatos Pál mindenesetre kísérletet tesz rá, és az egyik vagy másik oldalról elhallgatottakat próbálja előhívni, vagy a felnagyított aspektusokat kordában tartani. A magyar történelem egyik leghomályosabb időszaka 1918 októbere és az első magyar köztársaság története. Az emlékezet meglehetősen szélsőséges véleményekben örökítette meg, holott ez egy polgári, demokratikus rendszer akart lenni, mégsem lett hosszú életű, ideje sem volt kibontakozni. Az új döntéshozók versenyt futottak az idővel, a hosszú háború kikezdte a lakosság szociális toleranciáját, a világháborús vereséggel nagyon érett Trianon, a központi irányítás politikailag harapófogóba került, meg kellett nyerni az antant jóindulatát, ugyanakkor ellen kellett állni a kisantant agressziójának is. A wilsoni elvek pedig nem értek el idáig, hiába várták őket. Időközben ráadásul elkezdett begyűrűzni a kommunizmus, ami akkor még csak egy egy távolról érkező és szépnek ígérkező eszménykép volt. Az események kakofóniája abszolút átjön a sorok között, de a szerző sikerrel oszlatja el a ködöt.