A sorvezető

Juhász Fruzsina

marketing asszisztens

Mi alapján választasz könyvet? (Szerző, téma, valaki ajánlotta, illusztrációk, stb.)

Általában a borító az, ami azonnal megvesz magának egy könyv esetében. Mellette pedig nagyon sokszor hallgatok barátok ajánlására is, illetve megvannak a kedvenc kiadóim, akik esetében tudom, hogy valószínűleg nem fogok csalódni.

Miért szeretsz olvasni?

Janne Teller szerint semminek nincs értelme, viszont én úgy vélem a könyvekben értelmes és válaszokat találhatunk a világ kérdéseire, és akár saját magunkat is megismerhetjük egy kicsit jobban, amikor egy-egy szereplőhöz hasonlítjuk, vagy éppen a helyébe képzeljük magunkat. Olvasás közben kiszakadhatok a mindennapok problémáiból, és elutazhatok bárhová, ahová csak szeretnék.

Puha kötésű, vagy kemény fedeles? Miért?

Kemény fedeles, sokkal kevésbé sérül, viszont megvan a hátránya is.

Királyok veszte

A Királyok veszte egy komplex, több nézőpontú, jól felépített fantasy. Számomra már maga az alapötlet is tetszett, hiszen kapunk egy könyvet a könyvön belül: Thurvishar D’Lorus az uralkodó tájékoztatására megírja könyv formátumban, hogy mi is vezetett a főváros felégetéséhez. Annak érdekében, hogy pontos képet és tájékoztatást kapjunk a történtekről, minden apró, lényegtelennek tűnő dologról beszámol a könyvben. Ráadásul rögtön két szálon indulunk el az elején, így megtudjuk, hogy leég a főváros, és a főszereplőnk, Kihrin egy börtöncellában találja magát.
A történet világának felépítése, a szereplők és a mellékszereplők is jól kidolgozottak.
Érdekes és lényeges információkat hintett el az írónő a quuri birodalom működéséről, történelméről, a benne élő varázslatos és gonosz lényekről. A fantasy rajongók biztosan nem fognak unatkozni a kötet olvasása közben.

További könyvajánlók

Törésteszt

Szabó T. Annát eddig kedvenc költőim között tartottam számon, ezért nagy várakozással vettem kézbe első novelláskötetét.

A villámtolvaj

Az egyik legnagyobb kedvencem a Percy Jackson-sorozat, amit még iskolás koromban olvastam először, és azóta is

A Szolgálólány meséje

Szeretem a jövőben játszódó történeteket, főleg, ha komor képet festenek a társadalomról. Igyekszem beleélni magam a

Szakértőink ajánlói

A döntés

A magyar származású – de már régóta Amerikában élő – dr. Edith Eva

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.