A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Rakétaemberek

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2721029″ cache=”0″]

A múlt század egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye volt az Apollo-8 Holdkerülése – irdatlan kockázatos lépés volt a NASA részéről ennek felvállalása, de mint tudjuk, sikeresek voltak. Robert Kurson olvasmányos, dokumentarista regénye alapos kutatómunkára épül, a téma iránt érdeklődő, kevésbé szakértők számára is lebilincselő olvasmány, részletesen bemutatja az elég zavaros 1968-as esztendőt, amelynek karácsonyi csúcspontja volt a Hold megkerülése. A könyvből a három űrhajós életpályáját és családjait is megismerheti az olvasó. Ők voltak az egyetlen olyan – még ma is élő – legénység, amelynek tagjai közül senki sem vált el, feleségeik igazi háttérországot biztosítottak férjeik számára. A regény betekintést enged a NASA világába is, bemutatva, mennyire bizonytalanok voltak ők is a misszió sikerében, megismerjük ki és milyen döntést hozott, milyen volt az űrverseny a hidegháború korában, amelynek végeredménye a Hold eléréséért folytatott küzdelemben a Szovjetunió legyőzése volt. Dicséretes, hogy a szerző a mű keletkezésének körülményeit, az információk beszerzésének módjait is megosztja az olvasóval.

További könyvajánlók

Amit a fiamnak tudnia kell a világról

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2725027″ cache=”0″] Az Amit a fiamnak tudnia kell a világról egyszerre szól a szülővé válás

Erdő mélyén

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2728352″ cache=”0″] Ebben a részben talán egy kicsit nyitottabbnak tűnhet a főszereplő, azoknak pedig, akik

Amerikai istenek

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2698338″ cache=”0″] Évekkel ezelőtt egy könyvesboltban korzózva találkoztam a könyvvel. Tetszett a fülszöveg, megvásároltam. Érdekel

Nick Hornby – Cicikrisztus

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2713717″ cache=”0″] Ez volt az első könyvem Hornby-tól, de azóta már több művet is beszereztem

Szakértőink ajánlói

A siker megérthető

Mindenki vágyik a sikerre és a környezete elismerésére mind a munkájában, mind a

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.