A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Túléltem az Everestet

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2694307″ cache=”0″]

A Mount Everest történetének legsúlyosabb, 1996-ban történt katasztrófáját több szakértő is feldolgozta, a tényeket ismerjük. Akit érdekel a téma, biztos látta 2017-ben az Everest című filmet, az is erről szól. A történet emberi oldalát a patológus Beck Weathers könyve mutatja be. Több mint húsz év telt el azóta, hogy halottnak hitték, ő pedig nemrég megírta visszaemlékezéseit. Társai lemondtak róla, de a felesége minden követ megmozgatott az agyonfagyott férfiért, és egy hős helikopterpilótával közösen végrehajtották az egyik legnagyobb magasságból történő légi mentést – azért a férfiért, akivel az expedíció előtt a válást fontolgatták. Két ember eltávolodásának és egymásra találásának története elevenedik meg a lapokon: a férfié, aki miután depressziója és önmaga elől futva, családját hátrahagyva egyre újabb és újabb csúcsok meghódításával a hegymászásba menekült, és a feleségé, aki soha nem adta fel a reményt, hogy visszakapja őt – magának és a gyerekeinek. Az Everestről csonkolt végtagokkal és arc nélkül hazatérő férj és Peach küzdelme felépülésről, visszatalálásról és Weathers élete értelmének kereséséről szól, nem csak hegymászóknak.

További könyvajánlók

Így mesélj, hogy olvasson

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2729466″ cache=”0″] Végre egy olvasást népszerűsítő, korszerű könyv, a 0-14 éves korosztály és szüleik számára!

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

Indiáncseresznye

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2725892″ cache=”0″] Kedves és szórakoztató novellafüzér. A szerző kiválóan megvalósította a gyermeki, összeszedetlen, felnőtteskedő elbeszélői

Robin Maccs – A minizsiráf megmentése

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2733824″ cache=”0″] Véletlenül akadt a kezünkbe Robin Maccs története. A mindig higgadt és okos macska

Szakértőink ajánlói

Hullámvasúton – Dr. Belső Nóra könyvéhez

„Bemutatja, hogy az életünk különböző szakaszaiban, a magzati kortól az aktív felnőttkoron át az elmúlásig milyen élmények és próbatételek formálhatják és tehetik próbára személyiségünket.”

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.