Minden szülő élete nagy kihívásaként tekint a gyermeknevelésre. Természetes – különösen az első gyerek születésekor – hogy tele vagyunk kérdésekkel, és mindent a legjobban akarunk csinálni. Háromgyermekes anyaként nem gondolom, hogy ezt csak egyféleképpen lehet, de abban biztos vagyok, hogy könnyen elronthatjuk már az elején.
Pamela Druckerman amerikai újságíróként telepedett le Franciaországban,
és gyermekei születése kapcsán alaposan utánajárt, mit csinálnak másként
a helyiek és az angolszász szülők gyereknevelés terén.
Szórakoztatónak találtam, ahogyan az írónő sorra veszi a nevelés minden
létező fázisát. Egy csomó ismerős élethelyzet újra megelevenedett
előttem, például az altatással járó fáradalmak, a változatos, egészséges
étkezésért vívott küzdelmek, a társas viselkedés alapjainak
megismertetése a gyerekekkel, vagy a szülői tekintély kivívása és
megőrzése.
A bestseller szerint amíg az amerikai és angol szülők hosszú hónapokig álmatlan éjszakáknak vannak kitéve, addig a francia csecsemők már elég korán átalusszák az estét. Jó volt rádöbbenni, hogy a francia kicsik nem sült krumplin és ketchupon nőnek fel, így nem is nagyon híznak el. Nekem tetszik, hogy a francia szülők nem „gyerekételekkel” tömik a gyerekeiket, de nyoma sincs semmilyen reformőrületnek sem. Számomra nagyon érdekes, hogy például étteremben, vendégségben a francia gyerekek vállalhatóan viselkednek – szemben angolszász kortársaikkal, és a játszótéren sincsenek közvetlen életveszélyben, még akkor sem, ha a szüleik nem tapadnak rájuk.
Arra jutottam a könyvet olvasva, hogy ezeket az eredményeket a francia szülők következetességgel érik el, emellett viszont nagy szabadságot is adnak kicsinyeiknek. Sokat foglalkoznak és beszélgetnek velük, figyelnek rájuk, és nem akarják siettetni természetes fejlődésüket (a gyerekek például nem tanulnak idő előtt olvasni sem). Mégis elérik azt, hogy a gyerekek képesek legyenek saját magukat is elfoglalni, így a szülőnek nem kell a nap minden órájában animátorként viselkednie – ez jó hír minden kezdő és haladó szülőnek!
Bár nagyon sok gyerekneveléssel foglalkozó könyv van a piacon, nagyon tetszett a könyv személyes hangvétele, az, hogy az írónő ilyen őszintén mutatta be a saját dilemmáit. Miközben elmondja nekünk, milyen nehézségei vannak egy másik kultúrában a kicsinyei felnevelésével, szórakoztató módon mutatja meg, hogyan kezelik ezeket a helyzeteket a francia anyák.
Jó szívvel ajánlom a könyvet azoknak, akik úgy érzik, hogy gyereknevelés mellett magára és a párkapcsolatára is időt szánna, valamint azoknak, akik most még utópiaként tekintenek arra, hogy egy családi nyaralás, egy közös éttermi ebéd vagy egy születésnap akár valódi kikapcsolódás is lehet. Azt gondolom, hogy gyereket nevelni sokféleképpen lehet. A Nem harap a spenót nem Szentírás – nem is akar az lenni sok hasonló témájú könyvvel ellentétben –, de jó vonalvezető lehet azoknak, akik boldogok és kiegyensúlyozattak szeretnének lenni gyermekeik felnevelése során.