A házastársi kapcsolatok dinamikájáról minden kornak megvannak a maga klasszikusai, és nem véletlen, hogy ez a témaválasztás látszólag sosem megy ki a divatból: eleve minden kor, minden társadalom, sőt minden generáció a maga képére formálja még akkor is, ha alapmotívumai látszólag változatlanok is maradnak. Ezért lehetséges az, hogy a házasságról, a párkapcsolatokról még manapság is lehet új és releváns dolgokat mondani, így e terep nem kevésbé hálás manapság sem a kortárs írók számára, mint volt harminc vagy ötven évvel ezelőtt, esetleg a Brontë-nővérek idejében. Nézzünk is most öt kiváló példát a kortárs felhozatalból.
Stephanie Bishop: Az évforduló
Bishop regénye a sikeres íróvá váló J. B. és legnagyobb sikereit már maga mögött tudó, filmrendező férje, Patrick története, akiket egy végzetes baleset választ el örökre egymástól, mikor a férfi átzuhan egy luxushajó korlátján a tomboló viharban, és nyoma vész. J. B. számára pedig ekkor nem csupán a gyász veszi kezdetét, de egy hosszú számvetés is, melyben terítékre kerül mindaz, amit egyik és másik fél hozott a házasságba. Bishop nagyszerűen térképezi fel egy a felszínen nagyrészt tökéletesnek tűnő – és még a benne élők által is így értékelt – házasság repedéseit, melyek hasadása még a szeretetet, a kötődést és a gyászt is képes megmérgezni, hogy a finom érzések helyébe olyan kérdések tolakodjanak, hogy mi volt igaz, és mi volt hazugság, illetve, hogy vajon az egyik félnek mennyit kellett feladnia azért, hogy a másik sikeres legyen.
Margaret Atwood: Penelopeia
A Szolgálólány meséjének világhírű szerzője e kötetében a házastársi hűség emblematikus alakját, Penelopét, Odüsszeusz feleségét állítja középpontba, hogy lebontsa róla a mitikus motívumokat, egy érző, hús-vér lényt létrehozva. De ki volt valójában ez a spártai királylány, akinek szépsége sosem volt mérhető unokanővére, Helené szépségéhez? Akit hozzáadtak egy rövid lábú, csaló ismeretlenhez, és aki alig egy évig élvezhette a házasélet örömeit, mielőtt magára hagyták egy idegen országban, tizenhat évesen, egy csecsemővel? Miből merített erőt, és kivé vált a várakozás hosszú évei alatt? Mit gondolt titokban az ő fényes Odüsszeuszáról? Valóban egy pillanatra sem gyengült el? Avagy: íme az európai kultúrkör egyik leghíresebb házasságának története ezúttal a nő fél szemszögéből elmesélve.
Ann Napolitano: Helló, gyönyörűm
Bár Napolitano második regénye mélyen foglalkozik az egyéni identitással, a trauma hatásaival és a gyógyulás lehetőségeivel is, alapvetően mégis az emberi kapcsolatok törékenységét és újjászületését állítja a középpontba. William Waters túl fiatalon köt házasságot és vállal gyereket a Padavano nővérek egyikével, és erre kis híján az élete is rámegy, pusztán azért, mert képtelen felvállalni valódi érzéseit, és mások elvárásai szerint cselekszik. Ráadásul ezáltal nemcsak saját életét változtatja meg, de a négy nővér szoros kapcsolata és a családi dinamika is örökre felborul, ahogy e kapcsolatok az idő és a kihívások hatására átalakulnak. A regény különlegessége abban rejlik, hogy képes egyszerre bensőségesen személyes és univerzális lenni, olyan témákat érintve, amelyek minden olvasót megszólíthatnak.
Moa Herngren: A válás
Egy semmiségből kipattant vita hogyan vezethet a férj napokig tartó távollétéhez, majd a válás kezdeményezéséhez? Moa Herngren mélyen empatikus családi drámáját két dolog emeli a hasonló családi problémákat megjelenítő kötetek fölé: az, ahogy visszafejti a végső, elkeseredett döntés, a válás okait a mindennapok banális történéseire, valamint a tény, hogy didaktikusságtól és elfogultságtól mentesen mindkét fél fejébe és gondolataiba betekintést enged, amitől hirtelen úgy tűnik, mindketten tévednek, és mindkettőjüknek igaza is van, ezzel jelezve, mennyire rettenetesen bonyolult sikeresen és igazságosan menedzselni két ember elválását. Herngren regénye nem ad egyértelmű megoldást, de ez nem is dolga, azonban egyértelműen önreflexióra készteti az olvasót, és mi is lehetne ennél fontosabb.
Jonathan Franzen: Javítások
Ugyan nem egy friss kötet, de nem véletlenül lett modern klasszikus: Franzen a diszfunkcionális családok értő krónikása, Nemzeti Könyvdíjat kapott nagyregényében pedig egy banális alaphelyzetből kiindulva – az öregedő nagymama még egyszer utoljára össze akarja hozni a családot karácsonyra, mielőtt férjén elhatalmasodik az Alzheimer-kór – vetíti fel a XXI. század elejének nagyívű szociológiai és pszichológiai tablóját. Talán nem is kell többet mondani: ha a korábbi regények a házassági dinamika hálóját rajzolták meg, akkor Franzen a térképet festi. Nem véletlenül nevezték számos fórumon A Nagy Amerikai Regénynek, amit megéri időről-időre újra felfedezni magunknak.
Kapcsolódó cikkek:
