Régen furcsának, különcnek, hóbortosnak, gőgösnek tartották őket, ma azt mondanánk rájuk, autisták, figyelemzavarral élnek, vagy kényszerbetegek. Egy új tudományág azt vizsgálja, hogyan jelenik meg a tipikustól eltérő idegrendszeri működés, a neurodiverzitás klasszikus és kortárs irodalmi művekben.
A Büszkeség és balítélet egyik emlékezetes jelenetében Mr. Darcy peckesen járkál fel-alá a bálteremben, senkihez nem szól egy szót sem, és egyetlen helybeli kisasszonyt sem kér fel táncolni, ezért a merytoni jó társaság tagjai egyhangúlag megállapítják róla, hogy büszke, kevély és pöffeszkedő férfi. Ő maga ugyan más magyarázatot ad a viselkedésére, amikor a hősnő, Elizabeth később kérdőre vonja; úgy fogalmaz, hogy „idegenekkel szemben nehezen küzdi le a feszélyezettséget”, illetve nem tud „könnyedén elbeszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem látott”. Lizzyt ezzel nem igazán győzi meg, a lány úgy véli, a férfinak egyszerűen jobban meg kellene erőltetnie magát.
Modern szemmel nézve azonban Mr. Darcy magatartása másképpen is értelmezhető: ügyetlen botladozását szociális helyzetekben, udvariatlannak vagy sértőnek tűnő gesztusait manapság sokan az Asperger-szindróma vagy az enyhe autizmus jeleinek tekintik.
1813-ban, amikor Jane Austen regénye megjelent, természetesen még senki nem ismerte a neurodiverzitás fogalmát, azt a felfogást, hogy minden egyes emberi lény agya a maga sajátos módján működik, és bizonyos egyéneké valamivel eltérőbben attól, mint amit a többség „normálisnak” tart. Akkoriban az ilyen, ma neurodivergensnek nevezett embereket nem autistának vagy figyelemzavarosnak hívták, hanem furcsának, különcnek, hóbortosnak, netán gőgösnek. Nem neurotipikus (így autista, ADHD-s, diszlexiás vagy kényszerbeteg) személyek ugyanis mindig léteztek, és rendszeresen felbukkannak irodalmi alkotásokban is. Olyannyira, hogy a jelenséggel ma már külön tudományág, az irodalmi neurodiverzitás foglalkozik.
E felfogás szerint a közismert művek figurái között nem Mr. Darcy az egyetlen, aki az autizmus jeleit mutatja. Ide sorolható például a tévedhetetlen detektív, Sherlock Holmes; Marc Haddon regényének (A kutya különös esete az éjszakában) nyomozó kamaszfiúja, Christopher; vagy Stieg Larsson Millennium-sorozatának főszereplője, a hacker lány, Lisbeth Salander – csupa különös, öntörvényű, briliáns elméjű, magányos alak.
Sok olvasó autista vonásokat fedez fel Louisa May Alcott híres regénye, a Kisasszonyok központi figurájában, Jo Marchban is, aki társaságban gyakran kétbalkezes és sértően szókimondó, ugyanakkor, ha olvas vagy ír, megszűnik számára a világ, olyan intenzíven fókuszál a szövegre. Mások Bridget Collins hősét, A könyvkötő visszahúzódó, félénk, ám a könyvek iránt szenvedélyesen érdeklődő Emmett gazdáját tartják neurodivergensnek.
A téma nemrégiben azért keltett nagy érdeklődést, mert a BBC sugározni kezdte a Janice Hadlow regényéből készült filmsorozatot, A másik Bennet lányt. A könyv a Büszkeség és balítélet középső nővére, Mary történetét gondolja tovább. Őt Jane Austen eredetileg csúnyácskának, félszegnek és kissé ostobának ábrázolja, aki hajlamos kínos kijelentéseket tenni nagy nyilvánosság előtt, társaságban csak csetlik-botlik, és kizárólag a zene érdekli. A modern regényben főszereplővé vált Mary megtartja ezeket a tulajdonságait, melléjük viszont olyanok társulnak, mint hogy fárasztja a képmutató londoni társaság, szívesebben időzik a könyvei és a kottái között, nagy erőfeszítések árán próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, miközben fájdalmasan tudatában van különbözőségének. Ezekben a vonásaiban pedig számos, enyhébb-súlyosabb spektrumzavarral küzdő női olvasó/néző ismert magára.
Hogy milyen sok érintett vagy érdeklődő keres ilyen jellegű olvasmányokat, az abból is látszik, hogy a Goodreads oldalán a „Könyvek neurodivergens főszereplővel” elnevezésű polcon több száz cím szerepel, köztük olyan nagy sikerek, mint az Eleanor Oliphant köszöni, jól van, vagy az Ahol a folyami rákok énekelnek. Az itt felsorolt művek karakterei között az autisták mellett számos ADHD-s is előfordul. Ilyen például Lucy Maud Montgomery hősnője, Anne a Zöld oromból, aki szüntelenül álmodozik, ezért a külvilág prózai lakói folyton rendre utasítják.
Ilyen a Jane Eyre-ből a címszereplő árvaházi barátnője, Helen Burns, aki szintén szívesen vész el a maga fantáziavilágában, és mivel közben elfelejt rendet tenni a fiókjában és elvégezni a feladatait, rendszeresen büntetést kap. És ilyen Salinger Rozsban a fogójának főhőse, a nyugtalan, impulzív, érzékeny Holden Caulfield, de egyes vélemények szerint a szétszórt, kétballábas, feledékeny Bridget Jones is.
Ezzel az újfajta megközelítéssel nem mindenki ért egyet, vannak, akik szerint értelmetlen dolog mai szakkifejezéseket ráhúzni akár sok száz évvel ezelőtt született, képzeletbeli figurákra. Az olvasni szerető érintettek viszont arra mutatnak rá, hogy neurodivergensként élni folyamatos próbatétel, hiszen nap mint nap olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyeket a neurotipikus emberek sosem tapasztalnak meg. Ezért fontos számukra, hogy megjelenjenek fikciós művek szereplőiként is, és úgy érezhessék, hogy észreveszik, elismerik, megértik őket.
A borítón látható fotó a lighthouse.mq.edu.au weboldalról származik.
Kapcsolódó cikkek:
