Már reggel nyolckor kígyózik a sor. Csak azért nem hamarabb, mert akkor nyit a pláza. A rendezvényre percek alatt elfogytak a helyek, a rajongók pedig órákon át lélegzetvisszafojtva várták a találkozást Ana Huanggal, a New York Times bestsellerszerzőjével.
Bevezetésként a kedvenc kérdésemmel indítok: mi az, ami mindig ott lapul a táskájában. A csajos kérdésre csajos válasz érkezik: egy rúzs és egy rózsakvarc, amely mindig felvidítja.
Ez az első alkalom, hogy Budapesten jár.
„Gyönyörű ez a város. Még esőben is. Egy barátom kísért el az útra és nem rohanunk. Befizettünk egy városnéző hajókázásra; remélem, teljes pompájukban megcsodálhatjuk majd a kivilágított épületeket” – áradozik a Twisted, az If Love, a Kings of Sin és A játék királyai sorozatok írónője. – „A kedvenc részem a munkában, ha találkozhatok az olvasókkal. Csodálatos érzés, amikor elmesélik, hogy a könyveim rászoktatták őket az olvasásra vagy átsegítették őket egy nehéz időszakon.”

Ugyanis a bájos borító mögött rejlő történetekben a szerelem mindig átformálja azokat, akik átélik, és sohasem egyszerű. Szereplőinek traumákon, sebezhetőségen, szakításokon kell átverekedniük magukat.
„Az emberek gyakran túl romantikusnak látják a szerelmet, amely mindenen felülkerekedik. És ez néha tényleg így van, de attól még senki nem ússza meg, hogy dolgozzon magán. A szerelemtől még nem javul meg automatikusan minden. Ugyanúgy törekedned kell arra, hogy jobb emberré válj. Igen, ezek az emberek egymásnak vannak szánva, de be kell bizonyítaniuk, hogy képesek együtt leküzdeni az akadályokat. Amikor minden jól megy, könnyű ott lenni a másik mellett. De a nehézségekben kitartani – na az már más tészta.”
Azt azonban nem tudjuk, az ihletet a magánéletéből meríti-e, erről ugyanis az írónő mélyen hallgat. Bár arcával óriásplakátokon, szalagcímeken és népszerű reggeli műsorokban is találkozhatunk, nála munka és a magánélet között éles határ és teljes anonimitás húzódik.
„Igazából pár barátom előtt már lebuktam. Egyszer csak szóvá tették, hogy mintha láttak volna a TV-ben. Mindig azt gondolom, hogy a környezetemben senki nem néz vagy olvas romantikát, de persze ez nincs így.”
Bár engem őszintén meglep, hogy tud ilyen ügyesen titkolózni valaki, akit több mint 1 millióan követnek TikTokon és aki több mint 25 millió kötetet adott el világszerte, Ana csak a vállát vonja meg elegánsan.
„Sokkal szabadabbnak érzem magam, ha tudom, hogy a szeretteim nem olvasnak. Az tudják, hogy álnéven írok, de kértem, hogy ne keressék a műveimet, ők pedig ezt tiszteletben tartják, még ha akad is olyan, aki beleolvasott egy-egy könyvembe. Anyukámnak nem engedem, hogy olvasson tőlem, de szerencsére a romantika nem is az ő műfaja.”
Az egyensúly fontos, főleg, hogy az írónő mögött sűrű év áll, hiszen az utolsó kötete óta megjelent öt évben két sorozatát is befejezte, illetve két filmes adaptációra is szerződött. Amikor arról kérdezem, hogyan kapcsolódik ki ennyi projekt között, csak nevet.
„Egyáltalán mi az, hogy pihenés? Viccet félretérve, azért igyekszem énidőt is beiktatni. Ilyenkor wellnessezek vagy sétálok a folyóparton. Nagyon szeretem például a masszázst, dedikálás után is az vár rám. A kedvenc időszakom pedig az, amikor épp leadtam egy könyvet, mivel olyankor megállás nélkül sorozatozhatok a kanapén.”

Eddig a Vészhelyzet Pittsburgh-bennel kapcsolódott ki, most a Kártyavár és az Off-Campus vannak soron.
„Nagyon szeretem látni, hogy ennyi romantikus könyvet filmre visznek mostanában. Azt hiszem, végre készen állunk a romkomok reneszánszára. Én ennek olvasóként és filmrajongóként is nagyon örülök” – árulja el.
„Tinédzserként az egyik kedvenc filmem a Neveletlen hercegnő volt. A könyveket is olvastam. Talán emiatt szeretem keverni a románcot és a luxussal. Amikor egy hercegnőt látunk, gyakran úgy tekintünk rá, mint akinek álomélete van, pedig a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. Meg van szabva, hogy mit tehet és mit nem, kivel tölthet időt és kivel nem. Ez rengeteg feszültséget rejt – mind kapcsolati, mind személyes szinten, ami szuper könyvtéma. Amikor a Twisted Games-ben egy kicsit egy hercegnő bőrébe bújhattam, a bennem élő tinilány élhette ki magát.”
Ana azonban csak egy huncut mosollyal felelt, amikor a következő projektjéről kérdezem. Jelenleg az ősszel megjelenő Keeper – A kapus című könyvén, A játék királyai zárókötetén dolgozik. Ha ezzel végez, új sorozatba kezd, amelynek férfi főszereplőjével már találkozhattak az olvasók – ennél többet nem hajlandó elárulni.
És valóban, ez Ana egyik kedvenc módszere. A karakterei általában több regényben is szerepelnek – hol főszereplőként, hol csak az oldalvonalon.
„Borzasztóan élvezem, mindig azon töröm a fejem, hogyan tudnék még valakit becsempészni egy könyvbe” – vallja be. – „Valószínűleg azért, mert olvasóként is kedvelem az easter eggeket, a kameókat. Olyan ez, mint egy belsős poén – még akkor is, ha az adott karakter csak egy pillanatra jelenik meg. Mint egy külön kis univerzum, az „Anaverzum”, ahol minden mindennel összefügg.”

És bár kedvencet nem tud választani, azt elárulta, hogyan hozza magát formába az íráshoz: az oldalán ingyenes elérhető Pinterest-moodboardok és Spotify-lejátszási listák segítségével.
„A moodboardok inkább a tervezési fázisban jönnek jól. Szerintem nagyon fontos egy könyv hangulata, ezért igyekszem ezt az elején meghatározni. Aztán ha munka közben elakadok, rákukkantok. Írás közben nem nagyon hallgatok zenét, mivel a szöveg eltereli a figyelmemet, de írás előtt azért segít hangulatba jönni. Amikor írok, forog a film a fejemben, ehhez pedig kell az aláfestő zene. Így könnyebben képzelem el a jeleneteket és motivál is. Egyébként mindig az első könyv a kedvencem, hiszen az indítja el a világot, az határozza meg a többi kötetet.”
És hogy mit üzen Ana Huang a magyar olvasóknak?
„Csak meg akarom köszönni nekik a támogatást, illetve hogy ennyire kedvesek, lelkesek és fantasztikusak.”
Kapcsolódó cikkek:




