Egy éveken átívelő színházas projekt. Egy különleges korszak vége. Egy vitathatatlanul egyedi könyv. Valahogy így lehetne címszavakba foglalni az AlkalMáté Trupp lényegét. 2007-ben indult, 2021-ben ért véget, közben pedig minden évben a színpadra állította Máté Gábor 2003-ban végzett első színészosztálya az éppen soros osztálytárs életét. Gyárfás Dorka és Somos Ákos pedig egy kivételes interjúkötetbe gyűjtötte össze a történeteket, élethelyzeteket, dilemmákat és kérdéseket. A könyv alcíme „Élveboncolás közönséggel”, a résztvevők pedig pontosan ennek lehettek részesei a Margó Irodalmi Fesztivál vasárnap esti programján.
Nem indul hagyományosan a könyvbemutató, ugyanis a szervezők egy játékkal készültek. Mint azt az est házigazdája, Valuska László magyarázza: az AlkalMáté-előadások úgy értek véget, hogy valakinek a társulatból kihúzták a nevét, így nem véletlen, hogy ezúttal is így lépnek színpadra a színművészek. Azonban nemcsak beszélgetnek, hanem fel kell ismerniük egy mögöttük kivetített, a könyvből kiválasztott Dömölky Dániel képet, így szépen lassan bepillantást nyerhetünk az AlkalMáté különlegesen intim világába. A színpadon változatos székkavalkád, kicsik, nagyok, kopottak, színesek, deformáltak és szabályosak.
Az első páros, Gál Kristóf és Czukor Balázs pedig már meg is indultak a színpadra, helyet foglalnak, és kezdetét veszi a játék. Beszélnek a munkafolyamatról, kihívásokról, valamint arról, hogy mennyire nehéz kisorsolt címszereplőként önmagukon is túllépve felfedni életük apró szeleteit. Aztán már húzzák is a következő páros neveit: Járó Zsuzsa és Máté Gábor. Zsuzsa könnyedén mesél élményeiről, szorongásairól, miként élte meg, hogy az ő élete került elsőként színpadra,
Gábor pedig szeretettel sorolja, mekkora élmény volt számára végignézni, ahogy növendékei öregszenek, csalódnak, szerelembe esnek.
A meghitt pillanatok után a színpadra lép Gyárfás Dorka, aki lelkesen mesél a könyv ötletének születéséről, arról, hogy milyen csodálatos érzés volt Dömölky Dani képeihez hozzájutni, vagy hogy milyen váratlanul sikerült kiadót szerezniük. Beszélgetőpartnerével, Szandtner Annával közösen elemzik a Vajda Milán előadásából kiragadott ikonikus képet.
Őket váltja Péter Kata és Mészáros Béla, akik Dömötör András darabja kapcsán beszélgetnek díszletről, önkifejezésről, keretek közül kilépésről. Kiderült, hogy a tagok egy idő után fogadást kötöttek a következő kihúzottra. Izgulás. Sorsolás. Kimondják a nevet. Ki örül ennek? Ki fél tőle? Hol tartanak éppen a színészek?
Aztán érkezik a színpadra Mészáros Máté és Máthé Zsolt, akik a fiatal Máté Gábor képét kapták. Fejtegetik Gábor szerepét a csapatban, és megállapítják: iránymutatása nélkül nem válhatott volna a sorsokból előadásszagú produkció. Ezután csatlakozik a színpadi csapathoz Somos Ákos és Vajda Milán. Ákos, a könyv ötletének kitalálója mesél a kezdetekről, és hogy milyen olthatatlan, reménytelen rajongással figyeli a truppot. Milán feleleveníti a buktatókat, lazán mesél infarktusáról, és arról a megkötött vérszerződésről, hogy ha a csapat bármelyik tagja meghalna, akkor is lejátszanák az életét.
A következő kisorsoltak Kovács Patrícia és Fenyő Iván, utóbbi időközben kilépett a csapatból. Könnyedén beszél krízisről, élményekről, érzelmekről.
Patrícia nosztalgikusan néz végig a kivetített csoportképen, és csak bólogathatunk, mikor azt mondja, úgy érzi: ők semmit sem változtak.
Utolsóként Dömötör András, Dömölky Dániel és Jordán Adél lép a színpadra. Érdekes, hogy a sors így alakította, hiszen az előadások közül is Jordán Adélé volt a legutolsó, mint kiderül, ez is csak egy hiba miatt alakult így. András felfedi az AlkalMáté sikerének titkát: ez az egymás iránti szeretet, Dani pedig színházi fotósként osztja meg a közönséggel, hogy milyen különleges élmény úgy megörökíteni az emberek arcait, hogy ismeri a történetüket.
Az AlkalMáté Trupp egy egyedülálló produkcióval, egy közös dallal zárja az estét. Valahol azonban nemcsak az estét, hanem a közös múltat és munkát is. A közönség pedig átadja magát a dal erejének, míg a színművészek lélekben is búcsúznak az AlkalMáté páratlan világától.