Holló Bettina érintettek saját történetein és szakértői kiegészítéseken keresztül mesél mentális betegségekről, idegrendszeri zavarokról és függőségekről. Az ember fővárosi, jólszituált, értelmiségi közegben hajlamos elhinni, hogy a mentális egészség már kissé túlszaturált téma. Hiszen mit látunk?
Mindenki terapeutához jár, aki nem, az is kisebb vagyont költ pszichológiai témájú könyvekre, konyhapszichológiával dobálózunk, a diagnózisok csak úgy repkednek a fodrásznál és a villamoson.
A magukat hírességgé, médiaszereplővé fejlesztett (vagy sorvasztott?) sztárpszichológusok sokszor már nem is tartanak terápiás kísérést, hiszen teltházas előadásaikban nagyságrendekkel jobb pénz van. A pszichológia- és mentálhigiénészakok többszörös túljelentkezéssel futnak, és az évente a munkaerőpiacra kilépő több száz szakember még mindig nem elég, hogy kiszolgálja a növekvő igényt – ennek, persze, az is az egyik oka, hogy java részük csak magánellátásban érhető el, súlyos pénzekért.
Akárhogy is, a lelki egészség mint téma abszolút benne van a levegőben – legalábbis ezekben a körökben. Hogy miért hangsúlyozom ismét ezt a társadalmi tényezőt? Azért, mert a jelen cikk témájául szolgáló könyv pont nem ebben a közegben lesz igazán hasznos, hanem ott, ahol nem alapvetés, hogy a lélek egészsége ugyanúgy nem tekinthető mozdíthatatlan adottságnak, ahogy a testé sem:
hogy a lélek is itt elgyengül, ott túlkompenzál, és mindenféle rendhagyó dolgokat képes produkálni, amelyek rejtélyesnek tűnhetnek ugyan, de csak addig, amíg – ahogy egy testi betegség esetében – meg nem értjük az összefüggéseket.
Erre tesz kísérletet ez a könyv, afféle gyorstalpaló-jelleggel, azzal a céllal, hogy a megbélyegzést csökkentse, a tabukat oldja, hogy informáljon, közel hozzon, átélhetővé és megérthetővé tegyen olyan jelenségeket, amelyek elsőre érthetetlennek vagy ijesztőnek hathatnak. „Az érintettek rejtőzködnek, a hozzátartozók egymásra mutogatnak, de hiába, szinte senki nem tudja, mit kell tenni akkor, ha valaki más, mint a többiek. A bizonytalanságok hátterében jellemzően tévhitek sora bújik meg, ezeket a rossz beidegződéseket kívánja e könyv lebontani” – írja a fülszöveg, és ez a leírás olyan pontos, hogy szinte nem is kell hozzáfűzni semmit.
A könyvben húsz történet kapott helyet, húsz valódi ember valódi története, olyan embereké, akiknek valamilyen jól megnevezhető nehezítettsége van a mindennapokban: borderline vagy nárcisztikus személyiségzavarral, skizofréniával, bipoláris zavarral, szülés utáni vagy klinikai depresszióval, kényszer- vagy pánikbetegséggel, generalizált szorongással, evészavarral, dadogással, Tourette-szindrómával, perfekcionizmussal, narkolepsziával, ADHD-val, autizmus-spektrumzavarral, munka-, alkohol-, kábítószer- vagy szerencsejáték-függőséggel küzdenek.
A szerző a húsz történet mindegyikéhez megszólaltat szakértőket is, akik némi szakmai hátteret rajzolnak a szereplők történeteihez.
Fontos ez a háttér, mégis, a kötet igazi értékét az a húsz ember adja, akik megosztották a történetüket, sokszor arccal-névvel, mert ugyan az általuk elmeséltek könnyen felcímkézhetők, tapasztalataiknak orvosi neve és kórisméje van, mégis fontos éreztetni, hogy ezek nem steril diagnózisok, hanem hús-vér emberek küzdelmei. Akik ráadásul nem különböznek a könyv bármelyik olvasójától: egyszerű átlagemberek, akik azzal, hogy elmesélik a nehézségeiket, emlékeztetnek bennünket, hogy a mentális zavarok nem szélsőséges jelenségek, hanem bárkivel előfordulhatnak – ezzel tud a könyv valóban tenni a megbélyegzés ellen.
Kapcsolódó cikkek:
