A gyász témája az utóbbi években került reflektorfénybe: kezdjük megtanulni, hogy mennyivel több, mint aminek hittük, hogy messze nem csak halálesetek kapcsán kell átverekednünk magunkat rajta, és hogy mennyire átír mindent, amit magunkról, a világról, az érzéseinkről és a „normalitásról” tudunk. Ajánlónkban négy különböző hangon keresztül mutatjuk meg, hogy ez az átalakulási folyamat mennyiféle arcot ölthet, hogy miként lehet a veszteséget túlélni, megérteni, vagy akár jelentést és értelmet is találni mindebben.
David Kessler: Értelem a veszteségben – A gyász hatodik szakasza
David Kessler ismert gyászszakértő, aki Elisabeth Kübler-Ross-szal együtt dolgozott az ismert elméleten, amely a gyászt öt szakaszra osztja: tagadásra, haragra, alkudozásra, depresszióra és elfogadásra. Ám aztán nevelt fia halála után Kessler ráeszmélt, hogy talán lehet egy hatodik szakasz is: az értelem megtalálása – nem abban az értelemben, hogy miért történt meg a veszteség, hanem abban, hogy hogyan adhatunk új értelmet az életünknek ezután. A szerző kiemeli: ez a folyamat hosszú, nem lineáris és nagyon egyéni. A szerző mások történeteit is megosztja, akik különböző veszteségeket éltek át, de azért könyve így is elsősorban saját gyászélményéből táplálkozik. Hangsúlyozza: az értelem keresése nem csökkenti a veszteség súlyát, de lehetőséget ad arra, hogy a szeretett személy emlékét több szeretettel és kevesebb fájdalommal őrizzük meg – ez pedig a legtöbb, amit a gyászban remélni lehet.
Margaret Atwood: Elveszve a rengetegben
„Nem fogadjuk el a gondolatot, hogy csupán maréknyi por marad belőlünk, ezért szeretnénk inkább szavakká átváltozni” – emeli ki Margaret Atwood novelláskötetének fülszövege ezt a valóban erős mondatpárt, és már ezzel sokat sejtet abból, amire a könyvtől számíthatunk: az Atwoodtól megszokott kíméletlen, bölcs éleslátásra. A kötet felvonultat néhány egészen kivételes ötletre épülő novellát – az egyikben például egy csiga lelke emberi testben ébred fel, és próbálja megérteni az emberi létet –, ám központjában mégis az a hét történet áll, amelyek a Rendbomlás című kötetből már ismert házaspár életét követik tovább, középpontban a megözvegyült Nell mindennapjaival, akinek nemcsak a szeretett társ hiányával kell megküzdenie, de az időskori kiszolgáltatottsággal is. Akad itt némi személyes szál is: a könyv egyértelműen merít azokból a tapasztalatokból, amelyeket Atwood szerzett élettársa 2019-es halála után.
Frankó Betta: A báb
Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus és a Lelkisúgó blog alapítója, A báb pedig az első regénye, amelyben az elengedés, a megbocsátás és – ez a kedvencem – az önsajnálat kérdése is górcső alá kerül, ez utóbbival kapcsolatban kiemelve, hogy mennyire mást jelent ez a szó, mint az önegyüttérzés. A főhős egy fiatal nő, bizonyos Lili, aki édesanyja halála után próbálja újraépíteni az életét, szembenézve az emlékekkel, a fájdalommal és megkeresve, hogyan kapcsolódik mindez saját identitásához.
Maya Binyam: Akasztófa
Maya Binyam a Paris Review című irodalmi folyóirat szerkesztője, emellett gyakran publikál olyan nagynevű lapokban, mint a New York Times vagy a New Yorker. Regényíróként ugyanakkor csak most, ezzel a kötettel debütál. Az Akasztófa egy férfi történetét követi, aki hosszú idő után hazatér szülőhazájába, hogy meglátogassa beteg édesanyját. Az utazás során a főszereplő szembesül múltjával, családi kapcsolataival és saját identitásával – tehát van itt minden az elidegenedéstől a gyászon át az önkeresésig.
Kapcsolódó cikkek:
