- Lengyel író, a sci-fi műfajának egyik legismertebb európai képviselője. A valaha élt legolvasottabb lengyel szerző, akinek művei 36 nyelven és 20 millió példányban jelentek meg világszerte. Leghíresebb műve a Solaris (1961) című regény, amit megjelenése óta háromszor filmesítettek meg – bár maga a szerző mindhárom feldolgozástól élesen elhatárolódott.
- Lengyelország német megszállása idején egy autóüzemben dolgozott hegesztőként. Mivel egy német cég állományában volt, számos raktárba volt bejárása – ő pedig ezt arra használta, hogy lőszereket és egyéb felszereléseket lopjon, majd titokban eljuttassa ezeket a lengyel ellenállókhoz.
- Rövid ideig tagja volt az Amerikai Sci-fi-írók Társaságának is, de 1976-ban kizárták, miután sorozatban jelentek meg a tengerentúli sci-fi-irodalmat becsmérlő cikkei. Lem giccsesnek és tudománytalannak tartotta az amerikai tudományos-fantasztikus irodalmat, a kivételt Philip K. Dick jelentette számára, akiről úgy nyilatkozott, hogy „látnok a sarlatánok között”.
- Nemcsak a sci-fi műfajában alkotott maradandót: fontosak könyvkritikái, tényirodalmi munkái és filozófiai témájú írásai is.
Nagy zenészek, nagy szerelmek – Bősze Ádám mesélt nekünk a zenetörténet hálószobatitkairól
A zeneirodalom legintimebb történetei? Zeneszerzők arcpirító hálószobatitkai? Vágyódás és féltékenység? Bősze Ádám új kötetében az örök érvényű műveket jegyző, híres komponistákról úgy emlékezik meg, hogy azoknak életét a végtelenül emberi felől mutatja be az olvasók számára.