- Walesi költő és író, akit A mi erdőnk alján (1954) című, a rádióban gyakran előadott hangjátéka, valamint bohém, botrányoktól sem mentes életvitele tett széles körben ismertté. Verseit a magas fokú zeneiség és a műfaji határok folyamatos áthágása jellemezte. Prózájában is költői nyelvet használt, erre jó példa önéletrajzi novellagyűjteménye, Az író arcképe kölyökkutya korából (1940).
- Az első vers, amit publikált, nem a sajátja volt. Thomas egy ifjúsági magazinban olvasott egy költeményt, amit néhány évvel később a saját nevén küldött be egy lapkiadóhoz, amely meg is jelentette azt. A csalásra csak jóval Thomas halála után, több mint 40 évvel később derült fény, amikor az eredeti vers szerzőjének gyermeke meglátta a költeményt Thomas összegyűjtött munkáinak új kiadásában.
- Leghíresebb művének kéziratát kétszer is elveszítette. A mi erdőnk alján első kópiáját egy cardiffi felolvasás után felejtette a helyszínen, majd később egy londoni pubban veszett nyoma a kéziratnak. Az ilyen és ehhez hasonló eseteknek általában a Thomas által elfogyasztott tetemes whiskymennyiséghez volt köze.
- Robert Allen Zimmermann a szerzőtől kölcsönözte művésznevét, így később Bob Dylan néven lett világhírű.
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.