- József Attila-díjas magyar író, a Kisfaludy Társaság tagja, akit a Tüskevár (1957), a Téli Berek (1959) és a Vuk (1940) című történetei a magyar irodalom kultikus alakjává tettek.
- Mezőgazdászként végzett a Magyaróvári Akadémián, majd egy holland származású földbirtokos gazdatisztjeként szolgált. Ebben az időszakban küldte el első cikkeit a Kittenberger Kálmán vezette vadászlap, a Nimród szerkesztőségébe. Kittenberger felfigyelt a fiatal szakember íráskészségére, ő bátorította, hogy lépjen írói pályára. A két férfi később szoros barátságot kötött.
- A Gárdonyi Géza Társaság pályázatára 36 évesen írta meg első hosszabb lélegzetvételű művét, A koppányi aga testamentuma (1937) című regényt, amellyel el is nyerte a pályázat fődíját.
- A két világháború között – többek között Mikszáth, Gárdonyi és Móra hatására – kialakult népies nyelvezete, illetve a műveiből áradó vallásosság miatt a szocializmus évtizedeiben az államhatalom megpróbálta háttérbe szorítani, és az ifjúsági irodalom népszerű, de kevéssé fontos írói közé sorolni. A korabeli irodalmi lexikonok általában csak rövid említést tettek róla. Ma Jókai Mór mellett hazánk egyik legolvasottabb szerzője.
125 éve született Márai Sándor
125 éve született Márai Sándor író, költő, újságíró, aki a magyar polgári világ kiemelkedő jelentőségű krónikása.