- Cseh író, újságíró, aki nevét Švejk, a derék katona (1912) című művével, valamint a parancsuralom és a bigottéria elé görbe tükröt tartó főszereplő további kalandjaival írta be a világirodalmi lexikonokba.
- 1915-ben besorozták az osztrák-magyar hadseregbe (Csehország ekkor még a Monarchia része volt). A keleti fronton rengeteg elégedetlen, lázadó cseh fiatal szökött át az oroszokhoz – így Hašek is. Évekig élt Oroszországban, 1917-ben részt vett az októberi forradalomban, és másodszor is megnősült, igaz, anélkül, hogy első feleségétől elvált volna. Amikor 1920-ban visszatért Prágába, bigámiáért perbe fogták.
- Hogy a pártpolitika és az államigazgatás visszásságaira felhívja a figyelmet, 1911-ben megalapította A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladók Pártja nevű álszervezetet, amelynek bevételeit kocsmákban költötte el. Szinte egész felnőttkorában az alkohol rabja volt, ami teljesen felemésztette szervezetét, mindössze 39 évet élt.
- Švejk alakja a cseh kultúra szerves részévé vált, Hašek történetein kívül is önálló életre kelt, utcai és kocsmai anekdoták alapjául szolgált. A Švejk-könyveket a csehszlovák hadseregben 1925-ben betiltották, ami természetesen csak tovább növelte népszerűségüket és ismertségüket.
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.