- Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Még gimnáziumba járt, amikor első verseit közölte az Élet és Irodalom, valamint a Kortárs című irodalmi lap. Ezeket a szövegeit később megsemmisítette, mert úgy ítélte meg, hogy túlságosan érezhető bennük József Attila hatása.
- Saját bevallása szerint 15 éves korától kezdve volt alkoholista. Barátai és alkotótársai beszámolói szerint azonban egészen addig, amíg el nem vesztette eszméletét az italtól, tökéletes tisztasággal tudott beszélni a legbonyolultabb témákról is.
- A Móricz Zsigmond-ösztöndíj várományosa volt, amikor azonban aláírta a Charta ’77-et, a csehszlovák ellenzék politikai nyilatkozatát, a művelődésügyi minisztérium rövid levélben tájékoztatta, hogy jelölését visszavonták.
- Élete legtermékenyebb korszakában versei csak a cenzorok súlyos beavatkozásai után jelenhettek volna meg, ezért úgy döntött, hogy inkább szamizdatban adja ki írásait. 1981 és 1989 között tagja volt a Beszélő című szamizdat lap szerkesztőbizottságának is. Legismertebb költeményei a 70-es/80-as évek rögvalóságát megragadó Örökhétfő (1981), a társadalom perifériájára szorultakkal szimpatizáló Hogy elérjek a napsütötte sávig (1990), valamint a betegségével küzdő költő búcsújaként is olvasható Amíg lehet (1999).
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.